Mese a négy éhes kismadárról



Nehéz megmondani, pontosan hogyan kezdődött. A Barátok közt szerelmi sokszöge ehhez képest egyszerű, mint Török Zsolt. Szóval, röviden összefoglalva: A nyolcvanas évek végén járunk. Ferenc és Gordon rögtön az egyetem után összebarátkoznak,fizetik egymás sörét, később munkatársak, még később a privatizáció nyertesei lesznek. Gordon és János évekkel később barátkoznak össze, még ezt megelőzően Gordon András munkatársaként működik. A kétezres évek közepe felé protekcióval és korábbi főnöke megpuccsolásával magas állásba került Ferenc megkéri Gordont, hogy dolgozzanak együtt, de Gordon maga helyett akkor még Jánost ajánlja. Ferenc és János közösen intézik a cégügyeket, a nagy cégnél, melynek részvényesei János szerint hazánk állampolgárai. Kisebb gáz van, amikor a részvényesek a hamisított után a cégvezetés valódi beszámolóját is hallhatják, de ekkor már 4 évre újabb mandátumot kapott a csapat.

Közben, még mindig a kétezres évek közepén János cége és Gordon együtt üzletelnek, a biznisz végén vevőként ciprusi offshore cégek állnak. Később Gordon Ferenc egy másik ajánlatára igent mond, és ő, János meg Ferenc együtt dolgoznak. Aztán Ferenc egy harmadik ajánlatára Gordon barátja András főpénzügyes lesz, András helyére a multinál Péter kerül. Andrásról a kétezres évek végére kiderül, hogy offshore vagyona ugyanazon a szigeten volt elhelyezve, ahol a János és Gordon biznisze által érintett cégek üzleteltek. Péter, aki Andrást váltotta a multinál, adóoptimalizálási tanácsokat ad. Tudjátok még követni?

Telnek az évek. Ferenc rosszul vezeti a céget, távozása után munkáját az a Gordon végzi el, akit Ferenc protekciójával vesznek fel. Gordonnak András ajánlja Pétert a cégbe kispénzügyesnek, akit Gordon fel is kér. Utóbbinak meló közben furcsa mondatai vannak, a cég részvényeseit lebetegezi , ráadásul még korábban magát szanitécnek nevezi. Egy barátja szerint az a fixa ideája, hogy neki meg kell mentenie a céget. Gordon a vállalati vezetés megbízatásának végén nem megy el állásinterjúra, mikor a munkahelye megtartásához erre lenne szükség. Attila, aki új fiú, elmegy helyette az állásinterjúra, de csúfosan leszerepel, pedig Ferenc egy korábbi munkatársa, a szintén álláspályázat nélkül döntéshozói szintre került Viktor segíti. Viktor az Attilának való segítség előtt és után is Gordonnal dolgozik.

Gordon kezdettől fúrja hivatali utódját Péterrel egyetemben, közös munkájuk dicséretére emlékkiállítást hoznak létre, a szerénység jegyében zajló próbálkozást Viktor segíti. András közben ott tesz keresztbe Gordon utódjának, ahol tud, és bár munkáját elvileg a baráti kör befolyása nélkül kellene végeznie, felveszi segítségül Róbertet, aki korábban Ferenccel dolgozott. Robi közben Attila csapatába is belép, emiatt úgy tűnik, hogy sérül András vállalatának imázsa, de András úgy nyilatkozik, hogy nem tudott Robi párhuzamos kapcsolatáról. Robi felmond, de Attila cégénél legalább biztos a helye. Péter cége közben pénzt ad János és Ferenc cégének. Ja, ööö. bocsika, mert közben, bár korábban egy munkaügyön összezörrentek, Ferencés János azért újra együtt fialtatja a lóvét .

Ferenc a kétezres évek második felére kanyarodva előbb Robival különbözött össze, majd Viktorral váltak szét útjaik, később talán kicsit Gordonnal is, de az emlékek miatt kicsit sem bántják a másikat. András állítólag korábban le
akarta mondatni Ferencet a cégvezetésről
. Andrásnak jóval később aztán lejár határozott idejű munkaviszonya, ekkor Robi már felmondott, de András így is Ferenc módszereivel dolgozik. Kábé itt tartunk most.


Napjainkban pedig a távozó Simor András nyilatkozik az Inforádiónak. Egyszerű a technika, nagyjából annyi, hogy a menthetetlen teljesítményről beszélve annyit elismer: nem volt hibátlan. Egyszerű veszteségminimalizálás folyik. Egyetlen hibáról beszél, a devizahitelekről, hogy ők mint jegybank nem szóltak elég hangosan. Majd magát dicséri, mert ő legalább bevallja a hibát. Bezzeg az a gonosz elit.

Idézet: „Még akkor is mondom ezt ha, a Nemzeti Bankon kívül sok mindenki nem szólalt meg a devizahitelezés ellen a válság előtt. Se a mostani kormányoldal, se a mostani ellenzék nem szólalt meg. Se más fogyasztóvédelmi szervezetek, se kutatók, se elemzők kellő eréllyel, de ez nem ment fel bennünket.” Rendben, akkor nézzük a figyelmeztetéseket, csak a Fidesz honlapján van vagy harminc (2006-os, vagy azelőtti):

„A kormány a lakáshitelek kamatait megemelve, illetve adókedvezményeit drasztikusan csökkentve szétverte elődje, a polgári kormány otthonteremtési programját. Az emberek így vagy nem tudnak lakást vásárolni, vagy a sokkal kockázatosabb devizahitelekkel próbálnak otthonhoz jutni.” (Mádi László 2006. 01. 25.)

„A költségvetés összeomlásával párhuzamosan gyengülő forint a devizahitelek törlesztő-részleteinek jelentős emelkedését idézi elő.” (Fidesz gazdasági kabinet 2006. 04. 13.)

Ha az MNB nem a kormány hitelességét, hanem az inflációt szeretné leépíteni, azonnal gátat vetne a devizahitelek további növekedésének. Előírná a megfelelő méretű banki tartalékokat, aminek következtében a forint- és a devizahitel közötti kamatkülönbözet eltűnne, az infláció lassulna, az MNB szépen csökkenthetné az alapkamatot, és a költségvetés föllélegezhetne. De hát mint tudjuk, az MNB független, ami a magyar gyakorlatban azt jelenti, hogy azt tesz velünk, amit akar. (Róna Péter, Népszabadság 2008. 05. 21.)

Bonyolult dolog ez az internet, a jegybankelnöknek lehet, hogy 5 percbe is beletelt volna utánanézni, hogy voltak-e ellenzéki figyelmeztetések. 

Simor semmivel sem különb Gyurcsánynál. Hogy is volt? Gyurcsány lebukott az őszödi beszéddel. Első reakció: ő 16 év bűneiről beszélt, ő csak az elit bűneit mondta ki, de ő legalább végre kimondta. Mind emlékszünk a felelősség szétkenésére. Ócska elitellenességre játszott, amely súlyosan ártott a magyar demokrácia hitelének. Most Simornál ugyanezt láthatjuk pepitában.

De hát miért is várunk mást? Láttuk fent, ez egy csapat, egy vállalatvezetői kör, egy mentalitás, egy ajánlás. És valahol ott a legelején az első haveri sör.Aztán Együtt ’89, Együtt ’94, Együtt ’04, Együtt ’06, Együtt ’08, és aztán Együtt ’14. Egészségünkre!



  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük