Megújulás helyett összefogás

Majdnem sikerült, hősies küzdelem volt. Bajnai lőtt, Mesterházy cserélte a tárat, kint a Demokratikus Koalíció saját agyukat fogyasztó dühös zombijai. Mikor elfogyott a lőszer, megszűnt az utánpótlás, Fodor Gabi felmentő seregei pedig sosem léteztek, puszta kézzel vetették magukat a harcba. Sokáig, de hiába tartották a bejáratot, mert a Gyuriferi csak beszüremkedett végül a hátsó ajtón valahogyan a Nagy Ellenzéki Összefogásba. Sajgó vállakkal ismerték el: Szinte biztosra vehető, hogy lesz közös ellenzéki lista a DK részvételével.

2010-2011 fordulóján a szárnyát bontogató Bajnai-mozgalom és a teljesen Mesterházy irányítása alá került MSZP is jó helyen kutakodott. A kétharmados söprés után frissiben született helyzetértékelések mind a két alakulatnál az új és hiteles arcokban látták a jövőt, a „korszakváltásban”. Vagyis a kevésbé elhasználódott arcokban – mert azért itt mégiscsak a baloldalról beszélünk. A Haza és Haladás alapítványba szorult liberális szocialisták (szintézis) új arcként az „emigrációból” visszatért Bajnaiban fedezték fel önmaguk megújult változatát (vö: Kun Béla), a szocialisták pedig a Gyuriferi látványos önkívületei miatt másodvonalban, a választópolgárok látószögön kívül ragadt generációban lelték meg a Zsiguliban lengedező fenyőfa-frissességet.

A választási kampány véghajrájában azonban elég volt egy kósza pillantást vetni az egyre kilátástalanabb támogatottsági adatokra, és a programjuk nyomban visszaállt alapállapotba. Futtatás – platform üzemmód – done.

Az elmúlt években megspórolt program-és arculatkészítés az orbánország vs. mindenki tételévé pusztult le, a hosszútávú politikai számításból (vagy tervezésből – ízlés kérdése) meg a százalékocskák összeadogatása maradt. A siker egyetlen mércéjévé azt tették, hogy sikerül-e leváltani a Fideszt, elfeledkezve arról, hogy ennek az esélye közelebb áll a nullához, mint az alagútnál a kilométerkő, ugyanakkor a Nagy Összefogás minden egyes kis részeleme a saját politikai jövőjét rombolja le ezzel a lépéssel.

Mégis mindent feltettek egy lapra, a 2014-es választásra és visszatértek a 2010-es állapotba, ahol a baloldalt az MSZP jelentette és a baloldalon belüli alternatívákat a szocialista párt platformjai között kellett keresgélni. Mindössze annyi változott, hogy a Szili Kati nemzeti szocialistái hazafias népfrontja patrióta baloldala helyett a társadalommérnökösödésbe és korrupcióba szellemileg teljesen belefáradt SZDSZ maradékokat szippantották fel a klotyódeszkáról.

Hát gratulálunk! Meg a Fidesznek is, hogy annyi pénzt kidobott az ablakon, hogy emlékeztesse a választókat a Bajnai-Gyuriferi barátságra.

A kabát újragombolása viszont lehetőséget adott Bajnainak az elegáns hátraarchoz, ahhoz hogy kifaroljon a teljesen idióta ígéretéből, az „egy év múlva miniszterelnök leszek”-ből, miközben ott üldögélt a parlamenti küszöbön és ritmusra bólogatott az Egyszer megjavulok én, jó leszek majd-ra. Persze, a hivatalos magyarázat mi más is lehetne, minthogy az összefogás érdekében tette ő félre a személyes ambícióit. Naná ez egy ilyen önfeláldozó faszi. Egy durkheimi ideáltípus.

A szokásos hiszti turbófokozaton. Nemzethalál, orbánisztán, simicskalajos, stadionleszállópályák a marsi inváziós erőknek. És persze a már jól ismert miniszterelnöki casting, ahol előveszik az összes baloldalhoz köthető, de pártpolitikában nem elhasználódott „tekintélyt” Bálint gazdától Glatz Ferencig. Mert ne legyünk naivak, nem azon tárgyalnak órákat, hogy akkor a közös lista hányadik helyére illesszék a lehetmásból táskahordóvá szelídült Karácsony Gerit, hanem hogy Bajnai „visszalépéséért” cserébe Mesterházy is kússzon vissza a második helyre, és találjanak egy „nemzetközilegelismertfüggetlenértelmiségit” a Nagy Összefogás tetejére tortadísznek. Legalább ennyi megmaradjon Gordonkának a két évnyi önlejáratásért cserébe.

Óriási bukakke party kezdődik! Megírom!