Mostantól Fletóval fogtok egyetemet foglalni?



18:25 Semmi meglepő nem történt, a pár tucat tüntető egymással kezdett el vitatkozni. Tudósítónk szerint azon vesztek össze, hogy a helyszínen amúgy meg sem jelenő Fodor Gábor megtartaná az egykulcsos adót, ezért egyesek szerint ki kéne zárni az összefogásból. Mások szerint viszont minden szavazatra szükség van Orbán leváltásához. Erre a DK-s Szabó Zoltán azt mondta, hogy akkor őket ki kell hagyni az összefogásból, mert az egykulcsos adó maga Orbán Viktor. Programok mentén zajlik a vita. Közben Orbán Viktor papírmasé szobráról leesett a gondolatjel, ezt kellett ragasztószalaggal visszarakni.

Részlet a 444.hu mai, Andrássy úti tudósításából, miközben az elsötétített ablakok mögött, a Demokrata szerkesztőségében alakuló ülést tart a Megírom! Krónika brigádja. Ám a volt chartás színiigazgató akárhányszor is überolja az 1993-as év összes Uborka- és Parabola adását, Kerényinek esélye sincs behozni a balfrontot. Ott most csodálatos a műsor! A sok szerencsétlen, Hont Andrástól Juhász Péterig, Scheiring “Célunk Nem Változott Csak Az Útvonal Módosult” Gábortól Szabó Tímeáig ugyanazt a brét szívja. Ezek elhitték, hogy Gordonkáékkal is lehet más. Vagy csak azt hitték, hogy végig lehet úgy csinálni, hogy ők nyugodtan aludhatnak, mert mi úgyis elhisszük.
Szabó Timi és a Maszületett. Nem jött be…

Hát nem. Még a választásig sem lehetett. Ti tényleg komolyan gondoltátok, hogy a hálózat majd titeket is bevesz a buliba? Hogy az Altus és a Deloitte mellett Juhászpé Fű és Hasis Káeftéje is megfér majd? Hogy majd pont a ti tejfeles szátokra van szüksége az elvtársak hetven éve izmosodó mozgalmának? Át lettetek hajítva a palánkon, ti megújult baloldali ifjak, ti opportunista, becsvágyó, mekdonáldszszagú szerencsétlenek. Csak díszletnek kellettetek, de mivel Fletó a show-t is jobban nyomta nálatok, már annak se. A vadlibik úgyis tudják, hogy a náciorbán ellen kire kell szavazni, a komcsik dettó, a többieknek meg esze ágában sincs rájuk, rátok. Ezt csúnyán benéztétek, HaHaHa, csak hogy az egyik elbaszott vállalkozásotok nevét felidézzem. Mostantól Fletóval fogtok majd egyetemet foglalni? Vagy Kis Péterrel? Vagy Szekeressel?

A magyar baloldal sajnos maradt az ami. Az 1919-es vörös terrorral bemutatkozó, defektes, kegyetlen, tolvaj, kontraszelektált gazemberek és a körülöttük lihegők gyülekezete. Aki mellett nem ti, hanem a fals hangú múmiakommandó klimpírozik. Ti meg, JuhászPé, Scheiring, stb., mehettek a levesbe! Ha csak gyorsan, a métereset bukó Bajnai nélkül meg nem csináljátok az új SZDSZ-t! De már Schiffer sem lesz veletek…
A felállás tehát ugyanaz 1947 óta: az egyik oldalon a diktatúra kommancs hálózata, néhány kikupált zsúrfiúval (Mesterházy), a másik oldalon meg a vállalható elit. Szar ez így, mert nem sokáig szeretnénk egy levegőt szívni Kerényivel…

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük