“A maguk minisztere semmit nem tud!” – Életszagú riportunk a világ legélhetőbb városából

 

 

  

A kancelláriaminiszter nagy port kavart videója után – habár enélkül is messze a legviláglátottabb hírportál vagyunk ebben a szarszagú, mucsai, gumicsizmás kis országban – úgy döntöttünk, személyesen keressük fel a helyszínt. Ezek után természetesen ismét az olvasóinkra bízzuk, hogy nekünk van igazunk!

“Jöjjön ide, Minister Lazar, és győződjön meg a saját szemével arról, nem jól látta!” – mondta meglehetősen indulatosan az amúgy rendkívül békés tüsihajú, testes kisasszonyság. Kissé alulbecsültük persze, hiszen Hannelore ugyan 63 évesen még hajadon, de így is a helyi szocialisták nagyasszonya. Kedves, gondoskodó. Ramadankor mindig közel-keleti sütemények illata járja át a modern ikeabútorokat a pártházban. Ilyenkor tódulnak is a fiatal elsőszavazók, kérdezik, melyik is a párt logója, hogy biztosan felismerjék majd a szavazólapon.. “Fiatalon is mindig a pártért dolgoztam, valahogy sose jutott idő másra. Így mára a párttagság lett az unokám” – mondja kacagva. Kedves, virágmintás ruhácskája alatt ilyenkor a redők úgy hullámzanak, hogy néhány szerencsétlen menekültet az a Földközi-tenger közepén való hánykódásra emlékeztet.

Liselotte a helyi önkormányzat zöldpárti képviselője. Azt mondja, mélyen megrendítette az angol felirat, amit a videó alatt kellett átélnie. “Felháborító, hogy egy szélsőséges párt képviselője csak úgy idejön, és valótlanságokat állít rólunk” – jelenti ki indulatosan. “Lázár miniszter tudhatná, hogy a tömeges bevándorlás jelensége egyrészt egyáltalán nem létezik, és csak interneten keringő orosz-gyökerű álhír, másrészt a társadalmainkat csak tovább gazdagítja, színesebbé teszi, ami érték.” A tetovált, rasztasörényű lánynak fővárosunkról sincs túl kedvező véleménye. “Rengeteg szemetet és levert sátrat láttam a város közepén levő hatalmas parkban. Valamint köztük élő koszos, igénytelen magyarokat, akik ellenálltak a hatóság intézkedésének. Rémisztő, hogy Orbán Magyarországán ilyesmi megtörténhet!”

Úgy döntöttünk, ideje saját magunknak is szemügyre venni az állítólagos rosszhírű bécsi környéket.

Villamosra pattantunk hát, és a kedvesen csilingelő vörös jármű szélsebesen száguldott velünk Európa legélhetőbb és legszerethetőbb fővárosában. Útközben – bár eredetileg nem terveztük – különféle apró szuveníreket vásároltunk a járművön egy kedves barna és egy kedves fekete szempártól is. A megfelelő megállóban leszállva pedig egy modern minaret barátságos tornya kacsintott felénk. Nemsokára péntek. Az egész kerület feszülten készül a szokásos heti nagyimára.

Beqir, egy helyi kávézó koszovói tulajdonosa lesz először segítségünkre. “Amikor először megláttam Lázárt, kedvem lett volna azonnal kést rántani, de aztán megmondták, hogy kicsoda, és ilyen erős és hatalmas emberekkel mi sose mertünk ám kikezdeni” – mondja rossz németséggel a 20 éve itt élő kedves, mosolygós apuka. Fia, Tonibler már készíti is a méregerős zaccos kávét, amit lattéhoz szokott csökött szervezetünk nehezen akar befogadni.

Közben a kerek párnára mellénk telepedik مُصْطَفَى is. Szívjuk a sisát, nagy, fehér, gőzös füstje beteríti az egész helyiséget. مُصْطَفَى hasonlóan vélekedik. Három éve érkezett a nagy menekültválsággal. Megjárta Budapestet is. Nem vágyik vissza.

Bátyja, عبد الله a földre köp, amikor megtudja, hogy magyarok vagyunk. Később se takarítja fel senki. Németül még nem beszél, de angolul néhány FUCK ORBAN kiálltással sikerül meggyőznünk, és egyből egy barátságos, melegszívű, magasan képzett sebész-informatikust ismerünk meg személyében. Elmondta, hogy a kerítésnél többször megverték, aztán Orbán rendőrei marhamájkrémet etettek vele, majd kacagva közölték vele, hogy sertés volt. No-Go zónák? Ugyan hol van itt ilyesmi? – kérdezi indulatosan, közben a szemére mutogatva. “Allah szeme mindent lát, nincs hova elbújni!”

Fájó búcsút veszünk új barátainktól – akik biztosan nem szavaznák kormányra megint a Fideszt, tehát jó emberek – és beleveszünk a kerület sétálóutcájának vad, lüktető forgatagába. Mindenféle kés van itt. Csecsen, afgán, iráni, pakisztáni, még méretes gurka kukrit is látunk!

Megannyi íz és megannyi kultúra, amelynek csodálatos, szerves keveréke itt van egy köpésnyire a szomszédunkban, és mi is részesei lehetnénk végre, ha nem lennénk továbbra is ilyen merev és bezárkózó hetero-fehér keresztények.

Telefonon értük el Hildegardot, aki sajnos nem tudott a kerületbe jönni. Elmondta, hogy ő és párja Berlinből költöztek ide. Civilben pénzügyi tanácsadóként dolgozik férfiként, hétvégente azonban transznemű eladóművész. Showja az egész környéken ismert, de sajnos néhány éve átköltöztette egy másik, kevésbé sokszínű kerületbe. “Fel vagyok háborodva Orbán miatt, ezt írja le nyugodtan!”

Lázár azt is állította, hogy a kerület húsz évvel ezelőtt fajilag tiszta volt. Nos, megkérdeztük Aloist, aki ma is büszke ősi osztrák gyökereire. “Walter Nowotny, Otto Skorzeny? Arthur Seyß-Inquart? Mi kérem mindig Bécs legnyitottabb, legbefogadóbb kerülete voltunk. Az itt élő ilyen félcsehek előbb elmentek Németországba, majd Németország jött ide, és akkor az olyan sokszínű félcseh-osztrákok láthattak világot más multikulturális társadalmakban, mint a teljesen zsidó Sigmund Freud.”

Bécsi kirándulásunk végén szilárdan leszögezzük, hogy habár a statisztikák mást mutatnak, Bécsben a bűnözés érezhetően nem nőtt. Szemét sincsen sok, de azért a villamossínen a sokszínű szellő játékaként lengedező nejlonzacskókat csak sikerült felvenni a fejem fölött a kedves operatőrkollégának…

Habár az osztrákok már többször megváltoztak, Kurz Orbán hatására most visszaváltozott, és ő bizony kőkeményen náci.