Bécsnek büszke vár(os)a..


Hihetetlen öntudattal és sértettséggel kérték ki maguknak a bécsiek és osztrákok “tömegei”, libsik és itthoni megmondók Lázár János minap készült kis videójának üzenetét. A vehemencia persze nem mindig párosul többséggel, inkább hangosak voltak, mint sokan. De mi is volt ez az üzenet?

Lázár, a polkorrektséget magas ívben leszarva, néhány gondolatot osztott meg Bécs utcáin járva. A videóban annyit láttunk, hogy nagyrészt muszlim járókelők vonulgatnak az utcákon, decens kis csadorokban, miközben Lázár két és fél percben kitért arra, hogy az adott kerületben 20 éve még nem volt bevándorló, most pedig fehér és keresztény emberből szinte már csak az öregek maradtak, és erre lehet számítani, ha a kerítésbontók kerülnek hatalomra.

Itt jó is, ha megállunk. Mert ezzel az üzenettel ki is húzta a gyufát, tovább nem is kell nézni az emberjogi aktivistáknak a videót. Hogy merészel valaki kiállni a fehér keresztények mellett? Ez olyan, mintha Adolf Hitlert éltetné SS egyenruhában, karlendítéssel. De tényleg, egyszerűen hihetetlen arroganciára vall, ha valaki a sokszínűségbe beleszámítja a fehér embert is, pláne, ha védeni merészeli itt Európában, ősi muszlim földön. Mert úgy néz ki, hogy a multikulti és sokszínűség manapság Európában azt jelenti, hogy afgán, szíriai, nigériai, indiai, pakisztáni és még sorolhatnám, csak éppen az eddig itt élő fehéreknek nem osztottak lapot.

Afganisztánban, Líbiában, Nigériában és a többi kedves országban miért nincs multikulti?

Ott miért nem forgatnak fekete fajvédők anyagot arról, hogy hogyan veszik át az agresszív fehér keresztények a városnegyedeiket? Ennek csak egyetlen oka van, turistaként sem nagyon ajánlott például Bengházi városában eltölteni egy felhőtlen hetet, mert lehet, hogy fej nélkül ébred fel az erőszakos gyarmatosító, álnok fehér imperialista.

A sivalkodás hullámai elérték a videót, melyet levett a Facebook, aztán visszarakott. Történt viszont valami apróság, ami Budapesten nem szokott, Bécsben mégis előfordult. Egy kedves afgán úriember, letéve az agysebészi szikét a nehéz nap végén, elővett egy sokkal pedánsabb kést és elkezdett szúrni válogatás nélkül a bécsi estében. Az életveszélyes sérültek biztos köpködnek Lázárra, mert gondolom ő és a fideszes ügynökök készítették elő ezt az álbalhét, hogy bizonyítsák az igazukat.

Az szinte mellékes, hogy egy csecsennel is késpárbajozott a városban, de a multikulti már csak ilyen, vannak szürkébb foltjai, de melyik rendszer működik hiba nélkül. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy az üldözött afgánnak még menekültstátusza sem volt, de ne legyünk rosszindulatúak, lehet, hogy tényleg agysebész, csak rossz napja volt.

Az Index viszont díjnyertes hozzáállást tanúsított ebben a feszült helyzetben.

Az objektív újságíró nem mérlegel, nem tüntet el bizonyítékokat, így tettek hát a hírportálnál is. Még korábban kiküldtek Bécsbe egy csapatot, akik forgattak egy színes és aranyosan mosdatós videót, melyben kiderül, hogy a város nem is veszélyes, nem is élhetetlen, főleg nem a bevándorlók miatt, üzenik is a magyaroknak, hogy ez aztán a biztonságos város.

Az objektivitás szigorúságát bizonyítja, hogy mindezt pár bevándorló magyarázza el a nagyérdeműnek, de egy-két idősebb osztrák embert is megszólaltatnak, akik nem nagyon mernek kimenni este a városba és valaki megemlíti, hogy ez a Bécs, már nem az a Bécs, de ez marginális.

Az egy dolog, hogy a videó teljesen hasonló életképet mutat, mint Lázár Jánosé, akár egy marokkói nagyvárosban is felvehették volna.

Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek-e, hogy a hatalmas betűkkel kirakott videós cikk alá az index kirakta a bécsi késelést, mint mellékes kis hírt, ami nyilván nem cáfolja a bevándorlás és a bűnözés közötti összefüggést. Ezt egyébként a mosdatós videóban végig próbáltak sulykolni, hogy vannak rossz emberek mindenhol és a bevándorlókra fogni a bűnözést aljas dolog.

De akkor a fenti békés és boldog városképnek nem cáfolata az afgán késelő magányos kalandja? Az Index ránk bízza, nem szájbarágósok ők. Döntsön az állampolgár: hazugság a nyugalomról vagy brutális hétköznapok a valóság talaján. Ott van az indexen mindkét verzió, csak kattintani kell, egymás alatt vannak.


  Doktor Spider

17 hozzászólás

  1. Nehéz dolog lehet ilyen esetekben Indexes, vagy 444-es bértollnoknak lenni.

  2. Benedek Elek

    A nap, amikor a bécsi és pesti liberáltakat újfent képen törli a valóság.

  3. Arra válaszoljon már egy szivárvány zászlót lengető tolerancia bajnok, hogy sacc/kb minek kellene történni ahhoz, hogy azt mondják: nagy gond van/lesz a muszlim bevándorlók miatt ?? Szerintem náluk egyáltalán nincsen ilyen határ. Ha 50 év múlva már tömeges népírtás, háború és erőszakos muszlim térítés lesz Európában, akkor is mi leszünk az okai. Nem voltunk elég elfogadóak, jogos a haragjuk. Sajnos minket is elér majd ez, hiszen a születési ráta nagy úr… A mostani választás tétje az, hogy tudunk-e nyerni pár évtizedet a szánalmas, önmegsemmisítő nyugathoz képest.

  4. Az orosz katonákat is meg lehetett volna kérdezni 45-ben Budapesten, hogy nem zavarja-e őket a sok orosz katona. Egyébként meg nem az a kérdés, hogy jobban szemetelnek-e mint az osztrákok, hanem az, hogy a magas szaporodási rátájuk miatt néhány évtized múlva többségbe fognak kerülni. És ha ez muszlim többség lesz, az nem biztos, hogy annyira jó lesz a kisebbségbe került őslakosoknak. Ez nem idegengyűlölet, hanem törvényszerűség.

  5. 1. A migráció hasznos, növeli a GDP-t, színesíti a kultúrát.
    2. Nincs kapcsolat a migráció és a bűnözés között.
    Ha bármelyiket tagadod, akkor rasszista vagy.
    Kétbites liberális gondolkodás, nem erőltetik túl magukat.
    A valóság meg rácáfol, mint mindig.

    • Sőt, ott ahol megjelennek a migránsok, ott CSÖKKEN a bűnözés, mivel kinyírják a bűnügyi statisztikákat vezetőket…

  6. Feher Zsolt

    A 10 kerület. meg nappal is nehez oszträkot talälni. Akik ott laknak azok tenyleg a lecsuszott benszülöttek. Voltam ott összel 1 tanfolyam miatt 30. voltunk 10 szerb 18 török 1romän es en. Jo volt a hangulat. Megdöbbentö de a romän jött oda haverkodni lehet ez meg neki is sok volt.Este nem ajänlatos feher nöknek ott forogni sokat ha valamiert mennek taxival oda visza! De ez a libsik szerint normälis ha beledszurnak az a multikulti velejäroja!! Aki nem a mazoista bagäzsbol valo az tudja miröl beszelt Läzär!!

  7. DKMSZPKORRUPT

    Ez az Index jobbra indexelt és lám balra kanyarodott most is.

  8. Imadom mikor a bevandorlo orszagok sikereit es statisztikait villogtatjak…

    Hat akkor egy kis valosag :

    A hivatalos nemet statisztikak szerint 2016-ban 420.000 hajlektalan volt naluk.
    A 2017-es adatok szerint ez 860.000.

    A nemet hivatalos adatok szerint 3% a munkanelküliseg.
    erre a fent emlitett 860.000-re , akik a munkaügyi központ adataiban nem szerepelnek rajön tovabbi 868.000 olyan aki több mint 1 eve nem dolgozik ebböl 153.950 mar több mint 5 eve.
    Aki több mint 2 eve munkanelküli , atkerül a szocialis osztalyra es nem szerepel a munkanelküli nyilantartasi statisztikaban, mert az ö ellatasat a szocialis reszleg veszi at.
    https://www.epochtimes.de/politik/deutschland/mehr-als-150000-laenger-als-fuenf-jahre-ohne-job-a2368230.html
    Mint a hivatalos adatokbol megtudtuk kb 1 , 6 millio migranst fogadtak be , ebböl 70.000 talalt munkat , de ök sem szerepelnek a munkaügyi központ nyilvantartasaban, hiszen ök a menekültügyi reszleghez tartoznak.
    Tehat a 3%-ra meg rajön ez a kb 3,2 millio plusz az a kb 400.000 nem regisztralt aki az orszag területen bolyong.
    Na igy deritette ki az afd, hogy a munkanelküliseg 10% felett van nemetorszagban.

    Most folytathatnam a francia turisztikai hivatal mutatoival, amik azt bizonygatjak, hogy dübörög a turizmus. A valosag azonban az, hogy az összes befogado orszagban az allam kiberelt elöször minden olcso , kesöbb hely hianyaban mar a dragabb szallodakat is , hogy el tudja helyezni a migransokat.

    Üdv a valosagban !

  9. Bebizonyosodott ismét, az élet a legnagyobb rendező!
    Ugye Ti is meg tanultátok Indexes seggfejek?☺
    Legközelebb értelmesebb embert küldjetek a Kormányinfóra, mert a tegnapi idegbajosan rángatózó kis szarpamacs, minden erőlködése ellenére csúfosan megbukott.
    Hiába próbálkozott szegény gyerek, a jóval magasabb szintű értelmi képesség csak legyőzte a sunyi butuska gondolkodást.
    G…i Lajosnak el kellene küldenie ezt a figurát (is) a konfliktuskezelést okító tanfolyamra.
    És az sem ártana, ha beszédtechnika tanárhoz is beíratná…
    Persze lehet, hogy lyukas vödörbe hordanák a vizet…képletesen szólva.☺

  10. Ezért nézzük a Kormányinfó-t,mert nagyon komikus az az igyekezet a libsi “újságírók” részéről,hogy csőbe húzzák Lázárt. Kétszázszor elismétli a saját butuska fejében megfogant meggyőződését és a végén Kovács szóvivő úr megkérdezi :Mi a kérdés. Erre a “tollforgató :öööööö,hát ez Egyébként,ha megrendelik sem jöhetett volna hamarabb az igazolás ,a miniszter szavaira,mint így,ahogyan az élet produkálta. Talán most a helyreigazításért sikoltozóknak kellene bocsánatot kérni ? !

  11. 1. Felbukkan a Lázár-video.
    2. A liberális sajtó nekiáll visongani.
    3. Másnap egy afgán megkésel négy bécsit.
    4. Libbantak a hírt nem győznek elsikálni.
    5. Egy nap alatt taknyoltak nagyobbat, mint egy influenzajárvány.

  12. Ugyan emberek csak fel kell jönni svedbe vagy åt kell menni anglåba Birminghambe ahol a magyarokon kivul egy embert sem låtsz aki feher aztån åt lehet menni az oceånon es megnezni Brooklint meg bronxot aztån lehet folytatni kanadåba onnan Rioba es meg nehåny mås helyre, aztån le lehet ulni egy ha meg van egy padra es elgondolkodni
    Remelem valami ilyesmit halgattok a fulhagatoban
    https://www.youtube.com/watch?v=GsihJFq_1aI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük