Kurtz ezredes nagy személyeskedőposztja


Nem lesz szép, ami most következik, de sajnos el kellett jönnie ennek a pillanatnak is.

A nyilvános közbeszédben – ne legyünk álszentek – számtalan pillanatban odavetnénk az épp aktuálisan okoskodó ellenzéki megmondóvezér zűrös magánéleti ügyeit, kipenderítésének okait a Fideszből. Esetleg közszájon forgó szexuális kalandjait, vagy pont ellenkezőleg, ezen őrjító hiányát.

Mégsem tesszük, hiszen személyeskedésnek számítana, ami illetlenség. Nem mehetünk el azonban szó nélkül azon jelenség mellett, ami bizony általánosan jellemzi a balliberális oldalt, vagy nevezzük úgy, a Nagy Balliberális Gondolkodókat. Személyes kedvencem egyébként az a Puzsér Róbert, akinek bár számos, színvonalasnak nevezhető előadását kedvelem is, sokszor a legképtelenebb baromságokat bírja összehordani nyilvános fórumain, technológiai vagy energiatermelési kérdésekben. A nagy hang és a magabiztosság persze nem mindig párosul történelemtanári végzettsége ellenére se azzal, hogy a saját maga által Horthyról tartott előadásán ne a saját közönségétől tudja meg, hogy mégsem Horthy Miklós verte le a cattarói matrózlázadást. Az ilyen apró bakik természetesen nem szegik kedvét, és mostanában főpolgármester szeretne lenni…

Ne hegyezzük azonban pont rá ki a dolgot, hiszen a magyarországi ellenzék, de úgy általában véve is a nemzetközi balliberalizmus tele van hasonló nagyhangú, ám semmihez sem értő figurákkal. Jó szívem bizonyítéka, hogy amikor az ötvenhez közeledő, különféle „történeti intézetek” meg kellemes társadalomtudományi tanszékek közt lébecoló marxista mackó általános sztrájkot hirdetett a saját facebook-profilján, én ezt egyfajta önironikus önreflexiónak gondoltam arra, hogy a valódi termelő munkát széles ívben kerülő, és a Simicska-birodalom megszűnése után ezért anyagi válságba jutó „Művészúr” most bizonyára valamiféle józan belátást gyakorol addigi életmódja felett. Ilyesmiről természetesen szó sincs, hiszen ezek a semmirekellők úgy akarnak nyálcsorgatva munkásvezérek meg kizsákmányolásellenesek lenni, hogy ők maguk munkáról kizárólag Marx műveiben olvasgattak csendes hétköznap délutánokon.

Másik nagy kedvencünk pedig az a Gulyás Márton, aki mostanában már addig merészkedik, hogy nem a munkáról, hanem testedzésről és az élsport mibenlétéről oktat ki olyan olimpiai bajnokokat, akik 12 évesen is vállból – ezt a testrészt is meg kell nézzék majd valami tudományos atlaszban – dobták volna a sarokba. Hogy ezek az emberek vajon születésüktől fogva ennyire gátlástalanul pofátlanok-e, vagy saját hitványságukat érezve valahol mélyen legbelül mégis kavarog bennük valami szégyenérzet, és pont ezért akarnak rossz módon elébe menni a saját fojtogató komplexusaik által okozott frusztrációknak, jogos kérdés. Mindenesetre tartozunk azzal a gyermekeinknek, a nemzetünknek, sőt, saját maguknak is, hogy a lehető legtávolabb tartjuk ezeket a kis önjelölt szociológusokat (itt jegyezném meg, hogy a szociológus az értelmiség taxisa vagy fodrásza, 25 perc alatt a világ bármilyen problémáját feltárja, megoldja és megváltja neked, természetesen csak szóba, és az a hátránya, hogy az időkeret alatt nem szállít el oda, ahova kérted, és nem vágja le a hajad, tehát tulajdonképpen önmagában teljesen haszontalan, olyasmi, mint egy énidő coach) Magyarország Kormányrúdjától.

Aki azonban igazán nagyot akar borzongani, annak személyesen ajánlom pornó- és prostitúcióellenes balos feministákat. Mostanában, amikor épp nem fehér magzatokat igyekeznek kikaparni az anyaméhükből, akkor a toxikus marxulinitást árasztó merce.hu-ra szoktak jobbnál jobb cikkeket irogatni. Azt már megszoktuk, hogy legjobb esetben is maximum a macskájukkal élve osztanak jobbnál jobb életvezetési és gyereknevelési tanácsokat a Normális Embereknek, de mostanában elkezdtek olyan területen is szakérteni, ahol egészen biztosan egyikük sem járt még soha. Ez pedig az ágy, amiben egy férfi és egy nő is van, és bűnös módon pornót néznek vagy egymással szexelnek benne. Ez a legújabb, svéd, francia, amerikai és ki tudja még milyen nyugati feministák által bűnösnek és tiltottnak minősülő tevékenység, hiszen az ő fejükben belül kavarog valami erről a szürkezónás világról, amit már rengetegszer elképzeltek, de bányarémkülsejük miatt sosem gyakoroltak.

Kedves újbalos, újhullámos feministák! Sajnos ez az a pont, ahol a normális emberek nevében meg kell kérjünk benneteket, hogy takarodjatok a hálószobánkból!

Ne próbáljatok Svédországhoz vagy Franciaországhoz hasonlóan törvényeket alkotni arról, hogy két felnőtt ember saját elhatározásából miképpen nem szexelhet mégse egymással, mert ti azt saját beteg lelkivilágotokból kifolyólag nem szeretnétek.

A heterók szexuális élete is olyasmi, mint a kormányzás. Elképzelhetitek, de sose lesz érdemi tapasztalatotok a témában, mert nem kerültök a dolog közelébe. Mi, akik naponta csináljuk, tudjuk, hogy milyen jó mindenkinek, aki benne van. Köszönjük, de nem kérünk tanácsokat tőletek a dologról.


  Kurtz ezredes

8 hozzászólás

  1. Remek e cikk korunk szellemi rákfenéjéről, vagyis a tehetségtelenek tombolókoráról. Van egy mondás, főleg mint mérnökök szoktuk emlegetni, miszerint: Aki tudja csinálja, aki nem tudja, tanítja. Ma meg már azt is hozzá kell tenni, hogy aki viszont mindenhez tehetségtelen, abból liberális lesz.
    S nem nagyképűség beszél belőlünk, hanem a düh, hogy olyanok vezetik ma a világot és sok országot, tudományos intézeteket vagy médiát, akik, ha van is szakmájuk, még abban is tehetségtelenek. Pedig az igazi tehetség gyakran csereszabatos. A taxis, aki balesetmentesen viszi utasait, ismerve a városa egérlyukait is, az ugyanúgy lehet amatőr pénzügyi zseni, vagy humoros előadó, a droszton várakozva világirodalmat kiolvasva művelt ember (kivéve ha Faymannak hívják), vagy egy vízvezeték szerelő is érthet a társadalomtudományhoz amennyiben veszi a fáradtságot, hogy a szűk szakmáján kívül is érdeklődjön (kivéve, ha svéd miniszterelnök). Sok kétkezi munkást ismerek, akik okosabbak, intelligensebbek mint egy úgynevezett történelem főiskolát végzett, úgynevezett értelmiségi(?) Sargentini.

    Viszont őnekik nincs meg a köpönyegforgatás képessége, és a bőrük se krokodil erősségű, mely képességek ma elengedhetetlenek ha a társadalom kifosztói politikus kasztba akarnának bekerülni. Sőt már nemcsak egyetemi diploma, történelem tudás nem kell ahhoz, hogy valaki Európa vezetésére alkalmasnak találtasson, de már érettségi sem ha Schulznak hívják, vagy a marxizmust se kell ismerni, elég ha tudja, hogy merre van Marx szobor.

    Mára már odáig jutottunk, hogy aki a legaljasabb trükköket veti be az érvényesüléshez, pl. gépláb előnnyel nyerhet futóversenyt, ha még gyilkos is, vagy férfi izomzattal lehet gátfutó olimpiai bajnok a nők mezőnyében, buz.ként “jobban mint az igazi szülők” nevelhet gyermeket, férjjé kinevezve lehet az úgynevezett elsőként gyereket szülő “férfi”, noha nő.
    Feje tetejére fordult a világ, mert elvárják tőlünk, hogy szakmánkat jól művelve mi szolgáljuk ki őket, cserébe ők kioktathatnak, elvárják, hogy tartsuk el e selejt élősködőket milliárdos anyagi jólétben…de még ez se elég ezeknek, már azt is kötelezővé tennék, hogy imádattal, példaképként rajongjuk körül e sunyi csalókat.
    Hát nem.
    Nagyon itt az ideje, hogy talpára fordítsuk vissza e kifordult moráltalan világot és májusban végleg elküldjük mindet a tehetségtelen semmirekellők szemétkosarába.
    És egy tiszta becsületes új történelmi korszakot nyissunk, ahol a szakmáját legmagasabban végzők kerülhetnek csak vezetői posztra. Ha összefogunk és megköveteljük a hozzáértést és valódi, értékes diploma, széles műveltség, min. 120 IQ és feddhetetlenség, család meglétét a politikai vezetőktől, garantáltan rendben lesz újra a világ.

    • A balliberóknak bármi jó, ami eltér a normalitástól. Az abnormalitással operálnak, mert arra figyel fel az átlag. Ezért van nehéz dolga annak aki a normalitást propagálja. Pedig a világlegérdekesebb, legélettelibb dolga a család és a gyerek, annak aki benne él. És persze nem annak aki perverz vágyait éli ki a kukucskálással. 🙂 🙂 🙂

    • Én sok dolog mögött azt látom, hogy ezek a világ lakosságának a csökkentésére irányulnak. Ilyen például a kábítószerek legalizálására való törekvés, a homofóbia különféle formáinak propagálása és még lehetne hosszan sorolni. Európában ezek az eszmék jó táptalajt találtak, így azután Európa rálépett arra az útra, amelyik az európai fehér ember kihalásához vezet. De van a világnak olyan része, ahol sok ember írni, olvasni sem tud, ezért ezek a tanok nem érik el őket, ellenben a férfiak tudják, hogy a nőkkel mit is lehet kezdeni, ezért azután a barna bőrű agysebészek tömege jön a világra. De ha ez így folytatódik, akkor ötven év múlva csak agysebészekből fog állni a világ lakossága. Hogyan fogják ők a technikai környezetet működtetni, ők termelnek majd a mezőgazdaságban, az iparban? Ők védik majd a természetet?

  2. Egy valódi feminista sohasem menne egy tutiblogger hálószobájába, mert nem vonzódik a gyerekekhez.

  3. Parainézis!
    Régebben érettségi mellé dukált.
    Nincs mivel bővíteni, minden benne van és az nem is kevés.

  4. A cikk zseniális. Minden mondata igaz! Ezek mind dologtalan, élősködő senkik. A fiatal generáció, abszolút degenerált, orvosi eset! Úgy élnek ebben az országban mint a paraziták.

  5. Kurz4prez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük