Klímahisztéria és az általános iskolai tananyag


A klímaváltozás tagadói nagyobb figyelmet kapnak a médiában, mint a klímakutatók – sírta el magát a haladó libsizmus kedvenc szikratávírója, a 444.hu, méghozzá a jó nevű Kaliforniai Egyetem kutatóira hivatkozva. A féktelen röhögésen túl tartozunk annyival magunknak, hogy végiggondoljuk, tényleg így van-e, és ha igen, miért.

Kezdjük azzal, hogy a klímaváltozásnak nem igazán vannak tagadói. A klíma hasonlít Leninre, csak nem élt, él és élni fog, hanem változott, változik és változni fog. Ez eddig általános iskolai tananyag, ahogy az is, hogy ha elolvadt volna az Északi-sark, ahogy pl. azt a haladó klímaaggódók szokták hazudni, akkor Európában nem melegebb lenne, hanem sokkal hidegebb, mivel az olvadt víz lehűtötte volna a Golf-áramlatot, ami ugye melegen tartja a kontinensünket. Mintha nem így lenne… Szintén általános iskolai tanagyag, hogy az írott történelmünk során, tehát a szorgalmas rómaiak által papírra vetett időktől napjainkig bezárólag kb. 400 évenként váltogatták egymást a kis jégkorszakok és a melegebb periódusok. Nincs itt semmi látnivaló.

Meg lehet nyugodni, a klíma változását épelméjű ember nem tagadja, abban van vita kizárólag, hogy azt mi okozza.

A haladó libsizmus dogmája szerint a mostani, egyébként menetrend szerint érkezett felmelegedést az ember okozta. Leggyakrabban a szén-dioxidot említik a felmelegedés okaként, amit pont úgy bizonyítanak, mint Isten létét a keresztény tanításban. Sehogy, de hinni kell benne. Van egy teljesen béna matematikai modell, amit folyamatosan javítgatnak, pótolgatnak, farigcsálnak, de csak nem akar működni. E modell szerint legkésőbb 2000-ben már ki kellett volna halnia az emberiségnek, és azóta is legalább már ötször kicsengettek nekünk. A már csak három évünk van hátra, meg 2100-ban tuti mindmeghalunk előrejelzések is pont annyira hitelesek, mint a korábbiak voltak, de ez egyáltalán nem zavarja a klímakatasztrófa vallásának híveit.

Inkább csalnak az adatokkal és/vagy hazudoznak.

Kénytelenek is, mivel az égadta világon semmi nem bizonyítja, hogy troposzférában lévő, amúgy elenyésző mennyiségű szén-dioxid bármilyen szinten is felerősítené az üvegházhatást. Ebben hinni kell, mert egy dühös szemű svéd kislány ezt mondja. Meg egy csomó szociológus is.

A hazudozásnak persze vannak igen könnyen tettenérhető formái is, és itt kanyarodhatunk vissza a Kaliforniai Egyetem kutatóinak problémájához. Azért virálisabbak a klímahisztériát piszkáló írásművek, mert egyrészt nem jelenik meg belőlük napi végtelen, ezért nem is unja mindenki iszonyúan, másrészt rávilágítanak azokra a hazugságokra, amikkel a klímabolondok napi szinten operálnak.

Mivel ez egy „klímaváltozás-tagadó” poszt, ezért mutatok is pár példát.

Itt van ez a jegesmaci, amelyik öreg volt és fáradt, nem volt képes vadászni, élelmet szerezni, vagyis ragadozni, emiatt pedig megdöglött. Ahogy az a vadállatok esetében a normális működés része. Mert – tudom, fájdalmas ezzel egy belpesti kanapén szembesülni – a jegesmacik sem élnek örökké. Ez a kép aztán bejárta a világot, pár millió hivatkozásban arról szörnyülködnek önmagukat megbízhatónak tartó újságok és privát elmebetegek, hogy szegény jegesmacit a klíma nyírta ki azzal, hogy felolvasztotta az Északi-sarkot. Ami amúgy ott van, mindenki nyugodjon meg, nyaranként olvad, telenként visszafagy.

Aztán itt van ez a csodálatos kép, amivel az elolvadt grönlandi gleccsereket magyarázzák. Szegény kutyák a vízen húzzák a szánt, mert a szén-dioxid felperzselte a tájat, ezt ismételgetik naponta, a haladó libsizmus legnépszerűbb hazai kutyaszánján, a 444-en naponta két cikket tesznek ki ezzel a képpel. Ezzel csak az a baj, hogy ott mellé lehet tenni egy 1984-ben készült képet, amin pont ott és pont úgy (a vízen) húzzák a szánt a huskyk.

A két kép megkapó egyezésének titka az, hogy a gleccserek nyáron megolvadnak kissé, hogy aztán télen visszafagyjanak. A haladó sajtó persze nem mulasztotta ezt is a világvége kézzelfogható jeleként értelmezni, bár inkább az ő kézzelfogható hülyeségüknek a jele, hogy hót’ komolyan állították, a kutyák a vízen járnak. Mivel a közismert adatok alapján a husky típusú kutya nulla százalékban tartalmaz Jézust, ezért ezt nyugodtan elvethetjük, az a víz inkább 2-5 cm lehet, kínai papucsban nem, de bakancsban ember is képes gyalogolni – nem rajta, benne.

Aztán itt van az örök kedvenc, a köztünk járó világvége első bizonyítéka, a kiszáradt Loire folyó.

Nos, kedves hívők és apokalipszis kufárok, a Loire minden nyáron így néz ki, mióta megképződött a Francia-középhegység, és arról nekiállt lefolyni a Loire. Enyhébb nyarakon persze nem lehet száraz lábbal átkelni rajta, ugrani kell egyet. Melegebb nyarakon viszont mindig kiszáradt, mióta csak ebben a formában létezik ez a kontinens, rajta Franciaországgal. Ez sajnos megint általános iskolai anyag, amiben a Loire-t időszaki folyónak is becézik, külön felhívva rá a figyelmet, hogy a hidegebb, nedvesebb évszakokban hajózható.

***

Folytatjuk


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

45 hozzászólás

  1. Így igaz, de nézhetjük a másik oldalról is. A klímahisztizők lelkialkata oldaláról vizsgálva a problémát:
    Van egy fehérbőrű módos családból való felettébb ráérő, aki két hajnalig tartó bulizása között az előadások alatti szunyókálásával úgy átlag 5 éves egyetemet 15 évre felbővítő egyed, aki a munkát és hasznos tevékenységet profi módon tudja elkerülni, hát unatkozik. Miután lelke mélyén érzi, vagy szülei és környezete tudatja is vele, hogy nem sokat ér a társadalom számára, hát elhatározza, hogy ő átvedlik nagyon hasznossá. Körülnéz, a “hogyan?” kérdéssel a szemében és meglátja a priden felvonuló bérbuzykat a földért és menekültekért aggódni, s megvilágosodik, hogy na ez lesz ő szentté avatásának leghatékonyabb előidézője: ő is klímát fog védeni.
    De nem a tengert tisztítja, nem megy migránst oktatni Afrikába. Á, az macerás. A számítógépen a libsi bulihányó-nogo zónában a világváros védett belső kerületében klímavédeni sokkal korszerűbb.
    S miután a biológia, történelem, földrajz tárgyakban (hogy a fizikát, matekot ne is említsem) mondjuk finoman, korántsem állt a tanulmányi versenyek élére, ezért beveszi mindazt amit központi hozzá hasonlóan műveletlen pihent agyak előadnak neki.
    És már meg is van a klímahisztérika, aki minden ellenvéleményt képtelen érdemben cáfolni, hát előveszi a még óvodáskorában begyakorolt hatékony módszerét a hisztérikus toporzékolást, vagy nyálköpést aláállással.

  2. A klímaváltozás tudományos tény. A NASA-tól az ENSZ-en át az MTA-ig minden jelentős tudományos közösség egyetért a létezésében és abban, hogy az emberi ipari termelés is közrejátszik benne. A kérdés az, hogy nálunk, ebben az elmaradott mentalitású, félázsiai országban mikor ébred rá a politika, hogy súlyos következményei lesznek a folyamatnak a Kárpát-medencében is. A gyanúm az, hogy mint mindenben, itt is mi fogunk utoljára észbekapni.

    • KLIMAVÁLTOZÁS MINDIG VOLT ÉS LESZ.
      A FÖLD ÉGHAJLATA PERIÓDIKUSAN FELMELEGSZIK ÉS LEHÜL. PL. A DÉLI-SARKON VALAMIKOR TRÓPUSI ERDŐK VOLTAK. JELENLEG MÉG JÉGKORSZAK VAN. JÉGKORSZAKNAK NEVEZZÜK AZT AZ IDŐSZAKOT, AMIKOR FÖLDÜN EGY RÉSZÉT HÓ- ÉS JÉGTAKARÓ BORÍTJA. KÖZÉPISKOLAI TANANYAG.

      • “A DÉLI-SARKON VALAMIKOR TRÓPUSI ERDŐK VOLTAK.” Csakhogy, akkoriban az Antarktisz nem a Déli-sakon volt! 🙂 Ekkoriban a Gondwana nevű őskontinens része volt, ami nem a Föld Déli-sarkán helyezkedett el.

    • JELENLEG JÉGKORSZAKBAN ÉLÜNK. ISMÉRVE, HOGY ÁLLANDÓ JÉGTAKARÓ VAN A FÖLDÖN. A FÖLD LÉGKÖRE IDŐNKÉN FELMELEGSZIK, IDŐNKÉNT LEHÜL. VALAMIKOR A DÉLI-SARKOT TRÓPUSI ERDŐ FEDTE. KÖUÉPISKOLAI TANANYAG!

  3. Én is azt mondom mindig, amit a cikk is…

  4. Ki is, a kinek a propagandistája és mennyiért, kedves 444?

  5. Molnár Tamás fb.

    Uram ráhibázott!!!

    Bevetették ezt – tuggyuk kik – az antipatikus svéd, 16 éves szigorúszemû komminista, dresszirozott libát, hogy fújja a süketet és a sok agymosott megy mint a birkanyáj utána.
    Szomorú, hogy ennyi oktondi, agymosott emeber népesíti be a földet.

  6. heroes_never_die

    “Mivel a közismert adatok alapján a husky típusú kutya nulla százalékban tartalmaz Jézust, ezért ezt nyugodtan elvethetjük, az a víz inkább 2-5 cm lehet, kínai papucsban nem, de bakancsban ember is képes gyalogolni – nem rajta, benne.” 😀 Piréz for Pres! Gigalájk 🙂

  7. Ne csak a képeket az érveket is tessék gyűjteni. Mert a haladók érvei sokszor a felsőtagozatos szintet se éri el.

  8. Hú, ezt borzasztó olvasni. Erősen nemzeti gondolkodású emberként szörnyen zavar az ufó hívőket idéző, tudománytagadó klímatagadás. Mindig változott a klíma? Igaz, csak ezer meg százezer év alatt. Olvad a jég nyáron? Igen. De egyre jobban és gyorsabban. Aki életében megnézett volna egy műholdas képet, ahelyett hogy ekkora marhaságokat hord össze, látja a folyamatot. Római iratok? Mi van?! Globális hálozatokon figyelték az szárazföldek és a fel nem fedezett óceánok hőmérsékletét min. 800 éven át? Mikor jönnek a japán tudósok akik bebizonyították azt, hogy Jézus is magyar volt? Ilyen cikkek miatt lehet hosszú idő után kommunikációs előnye a baloldalnak. “Okosan” ki lehet ütni Paks2 érveit, és érvelni Magyarország energetikai kitettsége mellett, mert milyen jó is nekünk, magyaroknak, hogy másoktól vegyünk olajat.
    Gratulálok!

    • Parag Arnó

      Pajkos bá, erősen nyugodjon le! Ön túl sokat olvas, és már nem képes rendszerezni az ismeret anyagait. A tudományról viszont többet kéne, pl.: hogy az 1700-as évek végétől mérik a hömérsékleteket. Volt amikor melegebb volt, volt amikor hidegebb, de az elmúlt 250 év tükrében átlagosan egy jottányit sem emelkedett. Azt is tudnia kéne, hogy jelenleg még tart az utolsó jégkorszak, aminek most a végső felmelegedési fázisában vagyunk. És ahogyan a nevében is benne van, amikor tart a jégkorszak, akkor van jég. Amikor az véget ér, akkor már nincs jég. Vagyis a sarki jegek el fognak olvadni, bárhogyan is nem akarjuk. Így folyik ez már évmilliárdok óta, és mondani sem kell, ennek semmi köze az emberi tevékenységhez. A szén-dioxiddal ugyan ez a helyzet. Arról ne is beszéljünk, hogy a CO2 a növényi élet alapvető energia forrása, a troposzférában pedig, ahol üvegházhatásozhatna, alig fordul elő, lévén hogy nehezebb a többi gáznál és a felszín közelében koncentrálódik, ahol már nem fejt ki üvegház hatást. A forrásáról ami szintén tudományos tény, meg csak annyit, hogy egyetlen vulkán kitörés alkalmával az ember által valaha termelt CO2 többszöröse kerül a légkörbe. Vegyük csak az utóbbi legnagyobbakat: Tambora, Krakatau, Mount Pelée, St. Helen. Ezeket az emberi tevékenység még csak megközelíteni sem tudja. Az éghajlat változik, mindig is változott, és önmagát szabályozza. Nincs szüksége az ember beavatkozására. Mit is tudna tenni az ember? megváltoztatni az időjárást, eltéríteni az áramlatokat, megállítani a földet? Isten őrizz, hogy beavatkozzon, mégha néhány elkeseredett hülye úgy is gondolja, hogy az az emberiség javát szolgálná. Az ember egyetlen dolgot tehet: alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, nem pedig a körülményeket akarja megváltoztatni Don Quilote módjára.

    • Örülök, hogy azért vannak értelmesen gondolkodó jobboldaliak is. A többség sajnos birkamódra böfögi vissza amit a pártpropaganda diktál.

  9. Ki-van-ott;

    Bocs! ezt azért egy kissé tagadnám!
    Üdv!
    A klímakutatók bizony hátrányban vannak, a természetvédők még inkább de legjobban lolz
    a
    természetben ÉLŐK vannak!! Aki ezt tagadja, az menjen el iulitnak
    Grönlandra avagy polinéznak a tengerből legfennebb 2 !!! m-re kiemelkedő
    szigetvilágba
    megmaradni egy szezonra.
    Kik élnek meg ebből??
    Hát a 17 éves gyermekarcú
    klíma-greta na és a slepje… talpig műanyagban CO2 és (sic) metánt kipukizván… like-olva.. LOL

    Viszont, hogy nem szociként valamit letegyek ide (na nem az oroszlánt…!) az életterünk, az elviselhető paraméterek közti légkörünk, időjárásunk
    VALÓBAN
    mi tesszük tönkre, nem is szólva az előző
    századelőn még 150 millió izlam-követő mai 1,5 milliárdnyi CO2 és metán-kibocsátásáról szigorúan muszlim módra, ezt
    számolja az oxfordi
    professzionális “wimin
    (két kuncsaft közti szünetben) jogállamin, demokratikusan!”.

  10. Úgy tűnik, dr Ferencz Orsolya tudományos kutató (hadd ne soroljam az összes címét, rangját és funkcióját – igen szép a lista!) véleménye merőben eltér a blogbejegyzés (és jó néhány hozzászóló) pl. itt is megismerhető álláspontjától:
    https://hirtv.hu/magyarorszageloben/ferencz-orsolya-a-balliberalis-klimavedok-a-lejart-szavatossagu-szellemi-termekeiknek-remelnek-politikai-sikert-2485776 .
    A Hír tv alig több, mint 10 perces minapi felvételén a tudós asszonnyal beszélget a tévé szép, okos és igen vonzó műsorvezetője.
    Azoknak, akiknek nincs módja meghallgatni az anyagot, röviden a tudós asszony mondandójának lényege röviden: Tudományos körökben MA MÁR SENKI SEM VITATJA (1) a globális felmelegedést, (2) és azt sem, hogy ez a felmelegedés más, sokkal gyorsabb léptékű, mint a korábbiak, (3) az emberi tevékenység okozza a kb. az ipari forradalom [~1800] óta tartó nagyfokú felgyorsulást, s végül, (4) hogy ehhez a rapid változáshoz vagy csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud alkalmazni az ember.
    A gond tehát a klímaváltozás elviselhetetlen tempója.

    A klímahisztéria természetesen egészen más dolog, és kétségtelen, hogy az átlagos hírfogyasztó számára igen nehéz megkülönböztetni a hírt és a hírverést – akár szándékos (ballibsi) a ferdítési szándék, akár az esetenkénti nem egyértelmű fogalmazás, elkent állásfoglalás miatt.

    • “tudományos körökben MA MÁR SENKI SEM VITATJA”

      A tudós asszony nem képes bizonyítani azt az állítását, amely szerint a jelenlegi globális felmelegedést az ember által kibocsátott szén-dioxid okozza. Ha lenne bizonyítéka, akkor azt mondaná, de nincs, ezért egy tekintélyelvű kijelentést tesz, aminek semmi köze a tudományossághoz. A tudományos igazság ugyanis nem többség, hanem bizonyítás kérdése. Semmelweis Ignácot azért bocsátották el a bécsi szülészeti klinikáról, mert nem hitték el neki, hogy az osztályán a kötelező klórosvizes kézmosás bevezetése után a negyedére csökkent a gyermekágyi lázas halálesetek száma. Akkor senki nem vitatta, hogy az orvos nem fertőzheti meg a páciensét. Nagyobb probléma, hogy a tudós asszony konkrétan hazudik. A jelenlegi globális felmelegedés okairól komoly vita van még Magyarországon is (https://magyarnemzet.hu/velemeny/korunk-feladvanya-a-klimarejtveny-7183667/). Szintén nem igaz az a gyakran hangoztatott kijelentés, amely szerint a “tudósok” (sic!) 97%-a elfogadja, hogy a globális felmelegedést az ember által kibocsátott szén-dioxid okozza (https://libertarianizmus.hu/a-97-os-konszenzus-szkeptikus-szemmel/).

      “(1) a globális felmelegedést”

      Ezt valóban nem vitatja senki. Magától értetődő, bizonyítani nem szükséges.

      “(2) és azt sem, hogy ez a felmelegedés más, sokkal gyorsabb léptékű, mint a korábbiak”

      Csupán szárazföldi állatok mintegy 400 millió éve élnek a Földön. A tudós asszony nem gondolhatja komolyan, hogy ebben az irgalmatlanul hosszú időben nem volt egy 170 éves (!) időszak, amikor a felmelegedés legalább olyan gyors volt, mint most. A 170 a 400 milliónak kevesebb, mint kétmilliomod része.

      “(3) az emberi tevékenység okozza a kb. az ipari forradalom [~1800] óta tartó nagyfokú felgyorsulást”

      A tudós asszony megfigyeli, hogy a jelenlegi felmelegedés a 19. században kezdődött, amely egybeesik az iparosodás és ezzel együtt az ipari szén-dioxid kibocsátás megjelenésével. Erre alapozva megfogalmazza azt az állítást, hogy a felmelegedést az ipari szén-dioxid kibocsátás okozza. Ezt az állítást azzal “bizonyítja”, hogy a jelenlegi felmelegedés a 19. században kezdődött, amely egybeesik az iparosodás és ezzel együtt az ipari szén-dioxid kibocsátás megjelenésével. Ezzel elköveti a körkörös érvelés (petitio principii) logikai hibáját. Olyan ez, mint amikor Münchausen báró a saját hajánál fogva húzta ki magát a lovával együtt a mocsárból. Az ipari szén-dioxid kibocsátás a báró keze, a felmelegedés pedig a haja.

      “(4) hogy ehhez a rapid változáshoz vagy csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud alkalmazni az ember.”

      Az embert pontosan az emelte ki az állatvilágból, hogy a gondolkodás képessége által a legkülönbözőbb környezeti változásokhoz is példátlan gyorsasággal tudott alkalmazkodni. Ez mindig is így volt, és most is így lesz.

      • Egy pro, egy kontra – innen már csak husángokkal (esetleg pénzfeldobással) tudnánk dönteni, merthogy elegendő/elfogadható bizonyítéka egyik oldalnak sincs, avagy éppenhogy több is van mindkét félnek, mint kellene.
        Én persze annak szurkolok titkon, hogy legyen lehetőségünk túlélni, csak hát ha úgy is lesz, hogy – végtelen alkalmazkodó képességünkkel – túléljük ugyan a bárki/bármi által okozott, de nyilvánvalóan bekövetkező hatalmas klímaváltozást, kérdés, hogy milyen áron?! Néhány nemzedéken belül kipusztul a népesség fele?, lakhatatlanná válik a bolygó nagy hányada?, netán a puszta túlélésért mindent fel kell adni, mindenben alapvetően meg kell változni?, stb.
        Egyelőre számomra csak az a biztos, amit fentebb is jeleztem már, hogy a ballib klímahisztéria nem old meg semmit, sőt, az egyik legkárosabb tevékenység e kérdéskörben.

      • Remekul kitalaltak ezt a vilagot; az erdok/novenyek rendkivul halasak az extra CO2-ert. Szeretnenek 2X ekkorara cseperedni–rugalmasan!
        Ehhez meg tudos sem kell!

        • A mindenféle újságcikkek meg ismeret erjesztő (sic) írások gyakran elkövetik azt a hibát, hogy egyszerűen csak CO-t említenek, amikor üvegházhatású gázokról beszélnek, holott valójában CO-egyenértékről van szó, s ebbe valóban beleértendő a CO2 is, de sokkal fontosabb összetevő a metán (CH4), melynek hatását a szén-dioxidéhoz képest legalább 10-ezerszeres (egyesek szerint akár 100-ezerszeres) szorzóval illik figyelembe venni. A legtöbb “gyanútlan újságolvasó minderről egyáltalán nem is hallott még.
          További, LÁTSZÓLAG marginális kérdés a mocsarak, lápok, sőt az amúgy “normális” tengerek állandó metán kibocsátása, s végül, de nem utolsó sorban az ázsiai területek végtelen rizsmezői.
          Rendszerint csak szegény marhákat szokták emlegetni fő bűnösként, egyesek már teljesen és azonnal leállítanák a marhahús termelést is, holott az említett tényezők sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá az üvegház-gázok mennyiségéhez.
          És nincs az a növénytakaró-növelés, erdősítés, ami a maga CO-felhasználásával ezt ellensúlyozná – különösen ha a “világ tüdejét” ugyanakkor évek óta tűzzel-vassal irtják, ahogy csak bírják.
          Mint említém, csak mellékesen jegyeztem meg egy-két tényezőt a végtelen számú összetevőből.

      • Azert, mert a mn lehozta annak a kb 4 magyar kutato kulonvelemenyebol az egyiket, amely akkora baromsagokat allit, h nem nott a co2 koncentracio (30%ot nőtt) , attol az nem tudomanyos vita. Az ilyet szakujsagokban vívnák, nem napilapokban. Azt miert nem irja le a kulonc tudos hogy mit gondolnak errol a kollegai? Raadasul a szerzo geologus, gondolom sok fantazia nem kell hozza, hogy rajojjunk, melyik szektorbol kapjak a megrendeleseiket.
        Ami a cikkben van, egytol egyik ezerszer megcafolt marhasag. Kb egy klikk a neten, es az osszes mitosz ott van megcafolva, mert ezeket gyartjak es jobbara nem tudosok. A semmelweisses pelda azrert hulyeseg, mert pont az mutatta, h egy ido utan a dokumentalt tenyek bizonyitottak az igazat. Ha a klimavaltozast tagadoknak igaza lenne, igazolnak oket a szikat adatok. De eppen az ellenkezojet igazoljak.

  11. jav.: alkalmazni ==> alkalmazkodni

  12. fürgerókalábak

    Ha a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza/gyorsítja akkor a naprendszer összes bolygóján is?

    • A válasz röviden: nem. Egyébként pontosan melyik bolygón is emelkedik állítólag a felszíni hőmérséklet? Az óriás gázbolygókon? Ott is sok mérőállomás működik ezek szerint? És van ott élet is?
      Mielőtt valaki nagyokosan bedob és benyel ármekkora baromságot a nagy facebookról, gondolkodjon már…

      • Azert, mert a mn lehozta annak a kb 4 magyar kutato kulonvelemenyebol az egyiket, amely akkora baromsagokat allit, h nem nott a co2 koncentracio (30%ot nőtt) , attol az nem tudomanyos vita. Az ilyet szakujsagokban vívnák, nem napilapokban. Azt miert nem irja le a kulonc tudos hogy mit gondolnak errol a kollegai? Raadasul a szerzo geologus, gondolom sok fantazia nem kell hozza, hogy rajojjunk, melyik szektorbol kapjak a megrendeleseiket.
        Ami a cikkben van, egytol egyik ezerszer megcafolt marhasag. Kb egy klikk a neten, es az osszes mitosz ott van megcafolva, mert ezeket gyartjak es jobbara nem tudosok. A semmelweisses pelda azrert hulyeseg, mert pont az mutatta, h egy ido utan a dokumentalt tenyek bizonyitottak az igazat. Ha a klimavaltozast tagadoknak igaza lenne, igazolnak oket a szikár adatok. De eppen az ellenkezojet igazoljak.

    • Naprendszer
      Nem tudok róla, hogy a Jupiteren laknának emberek…

      • fürgerókalábak

        Ezzel csak arra akartam utalni hogy az összesen emelkedett a hőmérséklet az utóbbi időben. Csak ez szintén nem kapott széleskörű publicitást.

        • Ne haragudj de ennek aemmi alapja nincsen. “A Naprendszer bolygóin is emelkedik a hőmérséklet” szintű érveket gondolja már végig az, aki mondja. Nem akarok senkit megbántani, de ilyet leírni is ciki. A neten tényleg minden állítas megtalálható, a gyíkermberekre vonatkozóak is.

  13. Mar latom a kovetkezo hamispanikot: A Fold legkorebol kiszivarog az oxigen es megsemmisiti az Univerzumot! Rank szakadt az eg!(Chicken Little)

  14. #Climate #change
    How to Destroy the Climate Change Hoax
    “global warming” expert and author Marc Morano gives you hard-hitting arguments and facts that dispel the artificial fear propagated by “climate emergency” alarmists.
    https://www.youtube.com/watch?v=bpxAIYrtGLw

  15. Az ENSZ-es ‘Common Core’, iskolai törzsanyag már szivárog be Magyarországra is. Sajnos a konzervatív oldalon is jópár tájékozatlan, megtévesztett ember van, akiket a mainstream média és a domináns kultúra agymosása észrevétlenül is megtévesztette. Még ha esetleg olvasnak is mainstream “konzervatív” nyugati sajtót, az sem segít sajnos, mert azok is durván fertőzöttek a kulturális ill. neo-marxizmussal. Ráadásul a felszabadítási teológia által fertőzött, szocialista, délamerikai pápa a katolikus egyházat is az ENSZ agenda szolgálatába állította, szóval még a szociálisan konzervatívab híveket is rengeteg nyomás ér minden irányból a “helyes” irányba.

  16. Vegyétek észre végre, hogy a feljebb tálalt “érvek” hosszú ideje meg vannak cáfolva. Sajnos az ember okozza klímaváltozást. Ettől nem lesz a baloldalnak semmiben igaza. Ez nem politikai kérdés. Ha belemegyünk ebbe az utcába, a tudománytagadó-összeesküvéshívő alusisakos vonalat könnyen fogja szétverni a baloldal. Utána meg a hitelvesztés miatt nekifognak a migráció, a deviáns életformák népszerűsítésének is, és nem lesz fegyver a kezünkben, mert tudományos kérdésekben nem lesz a jobboldal (egy része) komolyanvehető. Számos természettudós van a nemzeti oldalon, nem fognak velünk tartani a hülyeségbe.
    Válaszok röviden:
    Nem, a vulkáni tevékenység nem oka a felmelegedésnek,elenyésző mennyiséget bocsátanak ki (egyéb okokból inkább hűtenek, úgy, mint a meteor a dínók kihalásakor). 1800as évek óta vannak biztos adatok, korábbi felmelegedések mértékével példálózni komolytalan. Rádásul közvetett vizsgálatok alapján nem volt ekkora mértékű globális hőmérséklet-változás (korallok, fák évgyűrűinek vizsgálata) . Pontosan mérik a co2 koncentrációt. Nem, a Nap sem okozza a felmelegedést, mert most inkább kevéssé tevékeny (napfoltok száma). Nem érdekes, hogy az óriászsúrlók a Pangeán hogy érezték magukat, más óceánok, Naptevékenység mellett, mert az a mára és az emberre nem vonatkoztatható. A jég olvadása rapid módon felgyorsult. A fentebb előhozott szkeptikus elmélezek egymásnak is ellentmondanak (nő a hőmérséket vagy nem, nő a co2 vagy nem, a co2 üvegházgáz vagy nem).
    Másnak is van google-je, más is olvasta az szkeptikus “érveket”, a tudósok megvitatták már ezeket, attól, hogy újra és újra belinkeli valaki, attól semmi újat nem mutat. Azok cáfolata megszületett, és nem bloggerektől és kommentelők által.
    Nem véletlenül van a kérdésben tudományos konszenzus, Szíriától Kanadán át Argentínáig. Vagy minden tudós benne van a világösszeesküvésben, csak a világon fellelhető kb. 12 fő nem, vagy mindegyik alakváltó alien.

  17. Hát azért kedves Pajkos bá – bár értjük, hogy jóindulatú az érvelése – azért lehet ám 12 ellentmondónak is igaza végül:
    Volt, hogy még ennél is kevesebben állították, hogy a Föld nem lapos, és kering a Nap körül. Aztán évszázadokig eret vágtak a betegeken, ezzel is gyöngítve őket, és kigúnyolták azt, aki klórmészben kezet mosatott a szülő nők megvizsgálása előtt a beosztottjaival…
    Bizony-bizony nem a sokaság dönti el, hogy kinek van igaza. Kellemetlen beismerni, de a mai tudományos kutatási módszerek, de főleg a számítógépes szimulációk hibásak, sőt a szimulációk nagy arányban szándékosan úgy vannak beállítva, hogy azt hozzák ki, amit a fizető megrendelő óhajt, nem szabad készpénznek venni őket…

    • Mindenhol a világon rosszat dob a gép? Benne vannak a japanok, a mexikoiak, a delnafrikaiak egyszerre? És btw ezt mire alapozod? Mert csak?
      A klimavaltozast tagado kisszámú személynek nincsen egyseges allaspontja. Egymásnak is ellentmondanak, ha elolvasod azokat. Es nem magyarazzak meg azt sem, hogy mi az oka a melegedesnek (bar van aki elismeri, van, aki meg azt sem…). Raadasul elmeleteiket megvitattak tudosok tizezrei es elvetettek azokat. Azert ilyen semmelweisnel nem volt, mert nem is lehetett. Semmelweises peldanal pont azok a klimatagadok, akik a tenyeket ketsegbe vonva nem fogadjak el az adatokra alapozott megallapitasokat. Ilyenek meg mind8g lesznek, de nem azokra szokas figyelni…

  18. Akkor Ön nagyon fiatal lehet, kedves Pajkos bá. Mert ugyanezek a “megcáfolhatatlan tudományos klímaadatok” még úgy 30 éve meg épp a jégkorszak jövendölést támasztották alá.
    Na de senki kedvenc pánikolásának nem lennék elrontója, mindenki higgyen azt, amitől jobban érzi magát, csak ne kelljen nekünk szkeptikusan gondolkodóknak is velük tapsikolni.

    • Kedves Naprózsa, ez sajnos nem igaz, soha semmiféle konszenzus nem volt arról, hogy lehűlne a Föld. Mivel tudományos érvek elfogytak, kitalálnak a tengerentúlon ilyen kommunikációs ügyeskeséseket. Mert valaki 40-50 éve mondott valami baromságot, és soha senki nem is fogadta el tudományosan igazolt álláspontnak, amit aztán nem igazoltak az adatok sem, de az ellenkezőjét igen, annak ugyan miféle kihatása van a mára nézve? Mindig is voltak téves elméletek, a technika fejlődik, meg hát a lényeg, a világ legnagyobb üzlete az olajipar, energetika, autóipar lobbiereje igen erős, pláne amerikában, ahonnan ez a sok hülyeség ered. Már 40 éve is a többség a melegedő Földről írt (Teller Ede 1950es évek végén már!) Mondom, ez a vita nem tudósok között zajlik. Akik hinni akarnak abban, hogy egy felfoghatatlanul bonyolult rendszerbe büntetlenül belekavarhatunk, kitalálnak mindenfélét. Ilyen alapon soha nem lesznek tudományosan igazol tények, mert 50 éve voltak akik tévedtek, korrumpálódtak, vagy csak teljesen hülyék?
      De ha igaza lenne a klímatagadóknak, akkor viszont jávorsupermanbenedeknek van igaza, mert akkor paks2 tényleg pénzkidobás. Persze nincs és at atom kell.

      • A lehűlő földdel kapcsolatos konszenzus sajnos valóban létezett, nem 30, hanem 50 évvel ezelőtt. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni ezt:

        https://libertarianizmus.hu/a-klimakutatok-jovendolesei-1970-tol-napjainkig/

        Ez pedig egy válasz egy kritikára, amiben mítosznak próbálják beállítani:

        https://libertarianizmus.hu/a-klimakutatok-jovendolesei-1970-tol-napjainkig-valasz-egy-kritikara/

        • Láttam azt a cikket, elég komikus volt, hogy őszinte legyek. Valami bölcsész srác megmondja, higy mit gondolnak a természettudósok. Ez nem szókereső. Aki ilyeneket ír, lövése nincs arról, hogy tudomány. Könyörgöm már a sok mítosz helyett kéeswzzwn már mwg valaki olyanokat, akik VALÓBAN ezzel foflalkoznak.

      • Miskolczi Ferenc elmélete
        https://miskolczi.webs.com/
        http://klimaszkeptikusok.hu/?p=1359

        https://dw99kd9o82oas.cloudfront.net/wp-content/uploads/2012/04/Zagoni_MTA_jelentes-11.pdf?x11502
        https://atlatszo.hu/2012/05/01/magyarleaks-nem-talalt-hibat-az-mta-a-miskolczi-fele-klimaelmeletben/

        https://www.origo.hu/idojaras/20101102-miskolczi-ferenc-klimaszkeptikusok-klimavaltozas-szendioxid-hibas-meresekre-alapoz-a.html

        Miskolczi a légköri modellek kritikája:

        “Amikor egy jelenséget nem tudunk konzisztensen megmagyarázni, amikor a dollármilliókkal támogatott légkörmodellek nem tudnak a tapasztalattal egyező globális melegedést számolni, akkor óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy a legelején irreális feltevésekből indultunk ki. A légkörmodellek nem alkalmas eszközök a globális felmelegedés vizsgálatára és értelmezésére, mert nem tartalmazzák azokat a fizikai összefüggéseket, amelyek a Föld és a külső környezet sugárzási egyensúlyát szabályozzák. Olyan egyszerű fizikai elvek, mint például az energiaminimum (az elektronok úgy rendeződnek az elektronburokban, hogy energiájuk a legkisebb legyen) vagy a hatáselv nincsenek beépítve a klímamodellekbe, így nem meglepő, hogy nem működnek.

        Mindez olyan, mintha a forrásban levő víz hőmérsékletének állandóságát próbálnánk megmagyarázni pusztán a fazékban levő vízmolekulák mozgásából. Miért nem nő a víz hőmérséklete, ha több hőenergiát közlünk a fazékkal (feljebb csavarjuk a gázt tűzhelyen)? Az egyedi vízmolekulák bonyolult mozgását követve nem lehet a megfigyelést megmagyarázni, ehhez fel kellett fedezni a termodinamikát. Hasonlóképpen az üvegházhatást sem lehet megmagyarázni a légkör sugárzási törvényeinek ismerete és azok figyelembevétele nélkül.

        A tudományos eredmények cáfolata általában tudományos folyóiratok hasábjain történik úgy, hogy a kritizáló cikk rámutat a szerző számítási hibáira. Ilyen, az elméletemet kritizáló cikk máig sem jelent meg semmilyen szakfolyóiratban, annak ellenére, hogy a NASA-nál majd’ hét éve tartottam az első beszámolót az elméletről” – zárja válaszát a magyar fizikus.

        • Igen a másik visszatérő a 4 nagyar különc tudósból. Elmélete több ponton súlyosan hibás, ezért soha nem közölték tudományos lapokban, a szakma szétlőtte.VOLT nasa kutató. Nem véletlenül…
          A logika a dollármilliókról azért vicces, tudva, hogy a klímatagadás népszerűsítője az olajipar. Ezen az ártatlan kicsi olajcégek:) btw linkelgetés helyett el is olvasod? Mert a másik linkelt klímatagadónak alapvetően mondd ellent:) Hibás elméletek, egymásnak ellentmondó néhány ember, aki nem akarja tudomásul venni, hogy a szakmabeliek szerint tévednek és abban a közegben égnek, mint a rongy. Ezért kellenek nekik a laikusok. Ott az egész sajnos hitkérdés. Pedig a tények makacs dolgok:)

          • Íme Pajkos bá a vitaképtelen fanatikus szófosó, kommentjeit ugyanazon cikkhez másolgató f.aszkalap.

            Egy érve nincs csak mint imamalom darálja, a klímatagadók kevesen vannak, nincs tudományos érvük, kidolgozott elméletük.

            Ha elméletet lát pletykákat terjeszt annak hibáiról, de egyet meg nem nevez, nyilván nem is tud.

            Ha a klíma hisztérikusok elméletei hibáira, hiányosságaira rámutat valaki a felett nagy vonalúan elsiklik.

            Az, hogy az MTA nem talált hibát a Miskolczi féle elméletben és igazolásában szelektív látásmódja miatt elkerüli figyelmét.

            Pajkos bá ülve nyalja a holdat és nyelvével állapítja meg; még nem melegszik.

            Amúgy üzenem, anyádat tegezd te bunkó proli!

  19. Az ember által értelmezett szubjektív tapasztalatokat, így a globális klímaváltozást is az ember hite, értékrendje határozza meg. Az is legitim álláspont, hogy maga az ember “okozza”. El kell fogadnunk azt, hogy a tudományvallás hívei az embert a mindenhatóság elérésére képesnek, potenciális istennek tekintik (csak a tudomány tanait kell követniük) , a felkent papjaik kinyilatkoztatásait, dogmáit pedig megkérdőjelezhetetlen igazságnak vélik. Akik nem akarnak eretnekké válni, kiátkozódni az egyházból, a megélhetésüket kockára tenni, azok nyilván akkor sem különösebben fognak eltérni ezektől a dogmáktól, ha tapasztalataikat máshogy értelmezik.

    • Remélem azért, ha az orvos felír valamit (ne legyen rá szükség), azért nem utasítod el, mert a gyógymód is úgy született meg, hogy kutatók kutattak.

  20. Summa summarum, van kb. 4 magyar és pár, főleg amerikai akik vagy tévedésből, emberi gyengeségből, vagy az olajipar pénze miatt, miután szakmailag elvérzett a klímaváltozást vagy annak emberi okait vitató álláspontjuk, a laikusokat győzködik. Elméleteik nem egységesek, egymásnak is ellentmondanak. Választ a melegedésre adni nem tudnak. Magyarország és még kb 200 állam ismeri el a klímaváltozás tényét és kiváltó okait mert ezen nemzetek tudósai együtt és külön-külön erre az álláspontra jutottak.
    Arról sem szokás politikai napilapokban, blogokban vitatkozni, hogy pl. egyes gyógyszerek dozimálása hogyan helyes. Azért mert ez nem lehet a közélet dilemmája, ez szakmai kérdés, orvosok és gyógyszerészek dolga. Ha ők konszenzusra jutnak, azt történészeknek meg újságíróknak nem szokás megkérdőjelezni.
    Ezt az amerikából behozott bugyuta, áltudományos klímaszkepticizmust ideje lenne száműzni a nemzeti oldalról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük