Ki is tulajdonképpen a kommunista rendszer haszonélvezője?


Megint megtörtént, aminek elméletileg nem lett volna szabad: az Orbán-rezsim által megnyomorított magyar filmgyártás egy Emmy-díjat is hazahozott két Oscar után. Emiatt az Örök tél című tévéfilm sokak fantáziáját birizgálni kezdte, és a szovjet munkatáborokba hurcolt magyarokról nehéz anélkül beszélni, hogy elő nem kerülne a magyar kommunista állampárt szerepe, ami afféle munkaerő-kölcsönzőként működött. A szovjetek papírra vetették, hány kényszermunkást akarnak jóvátételként, a magyar kommunisták pedig igyekeztek teljesíteni az orosz elvtársaik kérését. Egyúttal természetesen az az örökzöld is előkerült, hogy ki számít a kommunista múlt köztünk élő örökösének. A végén megint oda jutottunk, ahol a ‘90-es években tartottunk: minden összemosva, minden összekenve, mindenki szem volt a láncban, mindenki mindenért felelős.

Varga Judit, az Orbán-kormány igazságügyi minisztere a film sikere kapcsán megjegyezte, nem ártana a kommunisták örököseinek is megtekinteni az alkotást, hátha az kicsit máshogy meséli el ugyanazt a történetet, mint ahogy azt ők otthon, a nagypapa térdén ülve hallgatták. A megszólított, az Apró-klán trónörököse ezt kikérte magának, és az őt imádó, támogató, védő, szerető haladó média is Dobrev mellett foglalt állást, amihez a legprimitívebb módszert vették elő, azzal vádolták Varga Juditot, ami Dobrev Klára kapcsán lényegtelennek ítéltek. Kijelentették, hogy tulajdonképpen Varga a kommunista diktatúra örököse és haszonélvezője, dehogy is az, aki a nagyszülei által lopott villából magyarázza a liberális piacgazdaság működését. Mindezt azzal magyarázták, hogy Varga Judit apukája szigorúan titkos tiszt volt két éven át a III/II-es főcsoportfőnökség állományában; szállodaigazgatóként kötelező jelleggel hárította a kémeket.

Egy pillanat alatt eljutott odáig az apák és lányok tematika, hogy egészen undorító dolgokat írtak össze egészen undorító emberek. Még a körmös Bauer fiacskája is beindult, pedig ha valakinek hallgatnia illenék, az pont ő. (Persze, ha én leírom, hogy körmös Bauer, akkor háromezer kommentben jön a felvilágosítás, hogy a gyerek nem felelős amiatt, amit az apja csinált. Varga esetében láthatóan ez pont fordítva van.)

Egyetlen kérdést felejtett el mindenki feltenni. Azt, hogy a gyerek részesült-e azokból a javakból, előnyökből, élt-e azokkal az előjogokkal, privilégiumokkal, amit az apu és anyu, vagy a nagypapi és a nagymami kukázott össze magának a kommunista diktatúra fenntartójaként? Tudtommal ez Varga esetében nem áll fenn, ő csak annyit húzott az egészből, hogy az apja nevelte fel. De ezzel mindannyian így vagyunk, kivéve, akik árvaházban nőttek fel.

Amúgy is minden össze van keverve mindennel. A III/III össze van keverve a III/II-vel. Az első a politikai rendőrség volt, a belső elhárítás, amelyik a magyar állampolgárokat zaklatta, a második meg a kémelhárítás. A leghíresebb kémelhárítóra még emlékszünk, Medgyessy Péternek hívták. Az ő esetében nemcsak a kémeket, hanem a valóságot is elkezdték elhárítani, a végén már azt olvastuk a Népszabadságban, hogy ő lőtte a Dunába a KGB-s ügynököket, akik meg akarták akadályozni, hogy hitelt vegyünk fel a Világbanktól. (Mellesleg ez semmilyen formában nem igaz. A szovjetek megbízására csatlakoztunk a Világbankhoz, a felvett hitelek pedig mentek tovább a devizahiányban szenvedő Szovjetuniónak.) 

A szálloda egy fura terep volt. A kommunista blokk az általános paranoia világában élt. Azt gondolta mindenki, hogy ott, a szállodában laknak a kémek, akiket el kell hárítani, különben fellazítják a mi szocialista erkölcseinket. Figyelni kellett, hogy a mocskos imperialista üdülés közben nem tart-e magánál véletlenül három láda kézigránátot. Az öreg Varga egy-két évet hárította a kémeket a szállodában, aztán megunta. Nem valószínű, hogy a Varga azért jutott oda, ahova, mert az örege elintézte neki. Ellenben Bauer például felvételi nélkül került az egyetemre. Dobrev meg ott lakik abban a villában, amit a nagypapi rabolt el a jogos tulajdonosától.

Akkor ki is a kommunista diktatúra haszonélvezője?


  Nyilvánvaló Kapitány

19 hozzászólás

  1. Béla Magyar – idióta

  2. Ugyan ki lenne már.
    A nemlétező háttérhatalom emberei. A sorosék kegyeltjei.

  3. Németh György

    Na ez az igazi fake news,bolond vagy ember,vagy inkább egy görény!!!!!

  4. Meg hát Dobrev ott van a kommunista bűnöktől soha el nem határolódó utódpártban…

  5. gyurcsányiviktor

    A dobrevklára párt névadója volt igazán a haszonélvezője, a kommunista szabadrablásnak, haszonelvű gyilkosságoknak, deportálásoknak.
    Vajon mikor jön már rá, ez a “nagyon-nagyon-nagyon” “okos” female (nőstény) élőlény, aki egyébként mozgathatja, a vélhetően – egyéb netes források szerint – alkoholizmussal küszködhető, törvényes, vagy törvénytelen (?) “férjét”, hogy jómaga is egy ócska bevándorló (adjon hálát a mária-terézia nevű trónbitorlónak) ?
    Talán a nem eu-tag, de sajnálatos módon ún. “társult tag” zsidó államba kellene aliáznia, így azokat tudná teljes “joggal” képviselnie, nem a magyar nemzetet !

  6. Ki is tulajdonképpen a kommunista rendszer haszonélvezője?

    Egyszerű a válasz.

    Azaz elit, melynek tagjai számára egzisztenciális biztonságot és államigazgatási kiváltságokat juttattak a , az ideológiai ellenség vagyonából és a többség rovására az internacionalista-szocializmus ideológiája értelmezéséért, magyarázatáért, fejlesztéséért, hirdetéséért, és oktatásáért.

    Valamint azok akik, mint párt menedzserek az elit egzisztenciális biztonságát és államigazgatási kiváltságait operatíven biztosították, akik a spontán és azt követő privatizáció strómanjai voltak. (Bár ennek veszélye néhány marék lőszer lehet.)

  7. Miből is volt az egész balliberális tőkéshorda eredeti tőkefelhalmozása?!

  8. Varga apja SZT-tiszt volt és szállodaigazgató. Ilyen posztokat üldözött ellenzékiek nem kaptak, csak hithű kommer káderek.

  9. Szőke ciklon

    Minden szava igaz a cikk írójának. Sok millió magyar ember tudja, hogy kik az előző rendszer haszonélvezői, kik azok, akik mindig jól járnak, kik azok, akik annyi bűnt követtek el a magyarok és a hazánk ellen. Ahol a bíróságok az igazságot szolgálják, ott a mi ellenzékünkkel sok börtönt lehetne megtölteni, jó pár bíróval hazai kiegészítve a sort. A Fidelitasnak lenne az a dolga, hogy a fiatalok körében terjessze a mai ellenzékiek által elkövetett bűnöket, és szervezzen megmozdulásokat a hazugságok ellen. Bőven adnak okot a tévécsatornák (rtl, atv), a megalakult önkormányzatok, a közösségi oldalak tulajdonosai, a bíróságok!

  10. Szerintem hozzuk nyilvánosságra az összes kádárista ügynökaktát, hátha végre megtisztul a közélet.

  11. Ne csak arról írjunk mindig, hogy rabolt villában lakik a Rikácsklára meg a bagázsa, hanem arról hogyan lopták el tőlünk a közös vagyonunkat.
    Ahhoz nem kell se ész, se munka, hogy haverokkal alulértékeljük az állami ingatlant, másik haverral kölcsönt utaljunk ki a bankunktól ahol ők nyomják az engedélyező stemplit, annak fedezete maga az ellopandó (bocsi: “megvásárolni tervezett”) ingatlan, s végül újra kifizettessük az állammal, aminek bérbe adjuk.
    Ezt nem ingatlanszerzésnek hívják hanem ingatlancsalásnak és nem mellesleg hazaárulásnak.
    A kutyám bolhái is meg tudnák tenni, mert ehhez vérszívó sunyi pofátlan mentalitás kell és nem ész. Csak a kutyám bolháinak több gerince van mint az egész eredeti tőkefelhalmozó Gyurcsány-Apró meg egyéb hasonlóan “ingatlant szerző” köztörvényes volt kommunista bűnöző klánnak…

    • Ki kellett volna végezni ezeket teljes vagyonelkobzás mellett 90ben.

    • Ha jól tudom, csak azért úszta meg Gyurcsány, mert mire a nyomozás megindult, elévült az ügy.

    • Arról is kellen egy pár cikk, hogy mi lett az elkótyavetyélt MOL részvények árával, vagy az áronalul eladott repülőtér árával. Hová lett az IMF től felvett 25 mlrd dollár? Miből volt féregferinek 4 mlrd dollárja, hogy szénbányákat nyisson Indonéziában? A lopott villa csak hab a tortán.

  12. Azert ez nem ilyen egyszeru

  13. Nagyjából ismerjük a múltat, és nem feledjük, de már nem ez a lényeg! Ki mit cselekszik a jelenben! Teljesen tiszta, hogy ki a munkálkodik a haza gyarapodásán és ki áskálódik ellene. Letisztult minden, csak látni kell!

  14. Igaz, nem azzal van, lesz a gond, aki a kommunista diktatúrában, túlélés céljából, mire kényszerült.
    Az jelent nemzetbizonsági kockázatot, aki a rendszerváltást követően, beépülve az állami struktúrába, hazaárulóvá lett!!!!!!
    A teljes ellenzék, magukba integrálták, a munkásőröket, a volt kommunista hálózatok elkötelezettjeit.
    A kommunista elkötelezettek, jutalomfalatként kapták, a nemezeti identitásukat megtartók, vagyonait, lakásait, zsíros munkahelyeket, stb .stb.
    Az egri őslakosságnak naponta visszaköszön, az a látvány, hogy kinek a házába, kiket költöztettek be az után, hogy a családot internálták, recski haláltáborba, szibériába.
    Az egri önkormányzat regiment ingatlannal rendelkezik, azért mert a rendszerváltáskor a jogos tulajdonosok nem kapták vissza, amit a kommunisták jogellenesen, kisajátítottak.
    Az egri klerikális őslakosság megnyomorítása céljából, építették meg, a Csebokszári lakotelepet, Hadnagy úti lakótelepet, Grónai úti lakótelepet és a Lajosvárodi lakótelepet is.
    Főleg azokról a telepűlésekről telepítettébe a családokat, akik hithű kommunistaként, részvettek az egri sortűz végrehajtásában.(pl.: Lintallér Egerszólát stb .stb.)
    Az egri helytörténet feldolgozásásának már régen meg kellet volna történnie!!!!
    Miért nem történt meg?
    Oknyomozók, kérdezzék az egri őslakosokat?? (Ne a jöttmenteket)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük