Kéri László megvilágosodása


Kéri László valaha az Erős Pistához és a Piros Aranyhoz mérhető hungaricum volt, mint minőségi szürke kardigán, akinek a magyar belpolitikáról, különösen Orbán Viktorról szóló bölcs meglátásain társadalomtudósok százai nőttek fel és meneteltek boldogan a haszontalan munkanélküliség világába. De most, a tévedhetetlenség kőkardigánja – talán életében először – revideálta egyik fő tanát, ami a magyari ember hitványságáról szólt.

Ehhez elég volt végignéznie a tévében a „tiszta tekintetű civilek” tüncisorozatát, az 444! és a HírTV kreatív tudósításait, és rögtön rájött arra, hogy a magyar nép mégsem hülye, így mégsem kell leváltani minden szavazópolgárt ahhoz, hogy bukjon az Orbán-rezsim. És ebben az ihletett pillatatban rájött arra is, hogy a magyarok identitását mégsem a „sötét kuláktempó”, hanem a „lázadás a szabadságért” attitűd dominálja.

Azóta jobban alszik, szebbeket álmodik…

Se szeri se száma Kéri László olyan nyilatkozatainak, amelyeknek a valósághoz pont annyi köze van, mint egy átlag chemtrailéző oldalnak. De amilyen átalakuláson, véleményváltozáson, már-már megvilágosodáson ment keresztül az elmúlt hetek politikai eseményeinek lelkes szemlélése közben – az már inkább a vallásszociológia vizsgálódási körébe sorolandó.

Március 20-án még egy megtört Kéri László vinnyogott a Kálmán Olgával egyre mélyebbre süllyedő HírTv-ben. Arra a kérdésre, hogy annak ellenére, hogy „mindenki tudja”, hogy az Orbán-rendszer „hazugságokra épül”, hogy lehet, hogy még mindig a kormánypártot szeretik a legtöbben, azt az választ volt képes adni: nem a politikusok, hanem a nép a rossz, illetve a buta és szűklátókörű. (A népet pedig sajnos nem lehet leváltani.)

Vagy ahogy Kéri igen szerencsétlenül megmagyarázta ezt a szánalmas állítást:

„Van úgy, hogy a népszerűség oka valami rémesen sötét dolog. (…) Egy elem az nekem nagyon zavaró és most megpróbálom – legfeljebb nem jutunk a végére – szóval azon gondolkodom, hogy mi a vonzereje ennek a magatartásnak, ennek a macsó, ennek a gazdagodásorientált, megmutatjuk bármi áron a külvilágnak, mindenkinek, ezt nem tudom másként, munkacímen azt mondom: ez a kuláktempó. (…) A szerzés, az önmagáért való szerzés öröme. Ez a faja kulákmentalitás a magyar társadalomnak szerintem nagyon nagy részében rejtett örökségként ott van. (…) Ez lett ennek a Fidesz-korszaknak a lényege.”

És ha még ezzel nem merítette volna ki a magyarság gyalázásának bűntettét, akkor Kéri megtoldotta még egy csavarral:

„Ez a fajta későkulák mentalitás, ez a gyűjtögetés, a tulajdonszerzés öröme. (…) A magyar társadalomban szerintem milliókban ott van ez a szubkulturális érzület.

Tehát a megkeseredett Kéri Laci bácsinak még március 20-án az volt a véleménye, hogy minden menthetetlen, mert a magyarok hülyék, önzőek, természetük része a „kuláktempó”, azaz a zsigeri lopásvágy, amely áthatja a magyar népet, így a Fidesz rendszerszintű korrupciójával azonosulni tudnak a tömegek.

Ergo: a Fidesz népszerű marad a mélyen sötét gyűlölködésen alapuló politikával, mert a nép nagy része is sötét, és a nép nem váltható le… Vélte még akkor Laci bácsi.

Igazi egyetemi oktatóhoz, objektív és független politológushoz méltó érvelés…

Azután jött a tüncisorozat. Jöttek a hivatásos provokátorokkal felhergelt ezreinek lázadása a CEU mellet, Orbán ellen, a „szar bajszos” ellen, a Sándor palota fehér tulipánjai ellen, a Terror Házának homlokzata ellen, a Fidesz székház ellen… Soros mellett, stb.

Ez pedig olyan módon felvillanyozta a mi jó Kéri Laci bácsinkat, hogy azóta minden reggel megborotválkozik, normálisan reggelizik, a fogsorát is rendesen tisztogatja, illetve pontosan megtartja az óráit is. Mert a nép mégsem hülye! És ez nagyon jó hír Laci bácsinak!

Szóval ebben a mámoros, megvilágosodott állapotban érkezett az ATV stúdiójába is Húsvét utolsó napján. És egy kis „elemezgetés”, illetve Mészáros Antóniával való közös bólogatás után rá is tért a lényegi változásokra, melyeket a saját lelkiállapotában és az ebből fakadó véleményváltozásában tapasztalt. „Mi folyik az országban lassan két hete?” – tette fel a kérdést. „Civil szerveztek által megmozdított Magyarország.”  – válaszolta meg kissé túlzóan… Majd folytatta: „Április másodika óta, két hete, olyan tüntetéssorozatot lát, amit a Fidesz ebben nyolcadik éve tartó kormányzásában még így nem élt meg…” (8.12-től) És: „Ez a rendszer, ami itt van tudjuk, hogy hazugságokra épül (…) és akkor miért van az, hogy még mindig ők legnépszerűbbek” (18.50) Erre mondtuk, hogy „Itt jön majd a banánhéj-effektus, hogy olyanon fognak elcsúszni, amit előre senki nem gondolt volna.” A mostani „lázadás” pedig az a banánhéj (maradva a képzavarnál!), amelyen el fognak csúszni Orbánék, mert a tiszta tekintetű, romlatlan diákok és a politikai érdekektől mentes civilek bebizonyították, hogy a magyarok mégsem sötétek, nem hülyék és le akarják váltani a hazug orbáni diktatúrát….

A „megrázó erejű változás”, ahogy Kéri jellemezte az elmúlt heteket, bebizonyította azt, hogy a magyar nép „nem nyel le mindent”. És bármi is lesz a vége ennek az egésznek, most már tudjuk, hogy „lehet lázadni a rendszer ellen.”

Szóval Kéri László két hét alatt eljutott a reménytelenségtől a győzelem szagáig, és mindehhez elég volt egy sorozatot végignéznie a tévében. Elég volt nyolcvanezer embernek „Orbán takarodj” skandálással kivonulnia, majd Gulyás Marciéknak megdobálni a Sándor palotát, ezer embernek lezárnia az Oktogont, meg egynek kitűznie az uniós zászlót a rádió épületére ahhoz, hogy a tapasztalt politológusunk megvilágosodjon és elhiggye, hogy mégsem hülye a magyar a nép és nem is a „kuláktempó” a legfontosabb attitűdje.

Más kérdés, hogy ha követjük Kéri László érvelését, akkor attól még, hogy hetven-nyolcvanezer ember az utcára vonult, a többi hárommillió nyugodtan maradhatna hülye, és kuláktempójú sötét Fidesz szavazó… de a részletekkel ilyen szinten egy objektív politológusnak nem érdemes túl sokat bíbelődnie!

Mindegy! A lényeg az, hogy Kéri László ismét reménykedhet abban, hogy egyszer talán bejön egy politikai jóslata.


  Boris Vian

8 hozzászólás

  1. Ez az ember (?) egy pszichopata.
    Csak bele kell nézni a szemébe.
    Áldás!
    Zombi Papa

  2. Gyűjtögetés…mm…….imádom.
    Lebuktam, én is az vagyok, ami.
    Sebaj, túlélem.
    Addig is gyűjtögetek.

    • Öreganyám húgát Rákosi pajtás bírósága két év letöltendőre ítélte 1951-ben. Az ítélet indoklása nem volt hosszú: gyűjtött, mint a hörcsög- volt egy kis élelmiszer-üzlete Kelenföldön.
      Hörcsög, mint büntetőjogi tényállás

  3. Feher Zsolt

    Tiszta tekintetü civilek? Mitöl a füvescigitöl? Az ordibälos tüntin voltak olyan idösek meg talän lättäk kun belät is.Ez az ember a räkosi kor utolso megcsontosodott maradvänya.Ha tehetne öszeröffentene a regi munkäsör gärdät 1 kis gepisztolyos vadisznovadäszatra.Közbe kivegeztetne az orszäg 3/4-det azer a pär ezer liberälbolsevikert.De szigoruan a demokräcia jegyeben.Egy nimand!

  4. Péter Pál

    Sajnálom ezt a valaha jobb időket megélő figurát.
    Lepusztult. Semmit nem ért a jelen magyar valóságából, még kevésbé érti a világ kerekének gördülését.
    Olyan mintha egy panoptikumból hozták volna elő.
    Dettó tejtestvére Moldova Györgynek.
    Ez van.
    Talán el kellene vonulnia a békés nyugdíja létbe, mert ha egyszer valami nem megy, azt nem szabad erőltetni.
    Ja !
    És erősen javallom,hogy keresse fel háziorvosát, gyógyszerészét konzultációra.

  5. Egyébként Kéri László nem tud szabadulni az SZDSZ -es múltjátol.

  6. Kéri László maradt virtigli SZDSZ-es .

  7. Kéri a kedves feleségével együtt (P. Mária Zita közgazdász) tudomásul vehetné, hogy eljárt felettük az idő. Zitácska egy időben hetente jelentette ki, hogy katasztrófába vezeti a kormány az országot. Nem-nem! Nem a Gyurcsányról és Bajnairól beszélt (ami érthető lett volna), hanem Orbánról.
    Onokázni kellene nekik is, ha van, nem osztani az igét, mert ez már szánalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük