Kedves, már február végén mélyelemző fideszes értelmiségi barátom!


Viselkedési és fegyelmezési útmutató a hódmezővásárhelyi esettel kapcsolatban.

Elsőként és mindenekelőtt: Nagyon örülök, amiért ebben a stumpfoktól és dévényiktől hemzsegő kis közéletünkben te még nem lettél hivatalosan is árulóvá, és ma is bátran a gumicsizmát választod hózentróger helyett. Örömteli ez így, de látva az elmúlt napok írásos tébolyát, nézzünk egy másik aspektust, amelyet neked, mint gondolkodó fideszesnek követned is lehetne akár.

Ha csak egy pillanatra is meghallgatod a másik, “demokratikus” oldalt, azonnal világossá válik számodra, hogy a Fidesz egy kis militáns szekta. Én szeretném a legjobban, hogy kivételesen, most az egyszer az életükben igazat beszéljenek, de játsszunk el a gondolattal, hogy így van.

  • Ez esetben kifejezetten ellenjavalt nyilvánosan írogatnod olyasmiket, amelyekre ezek a kis rohadékok azonnal hivatkozni tudnak, mint lám-lám „a fideszes tábor se egységes”-toposzra. Intézzük ezeket szépen belül, és ne előttük!
  • Ne próbálj most kérlek okosabbnak tűnni az egész világnál, hogy persze te ezt már nagyon régen megmondtad. Mit mondtál meg pontosan? Valamennyien tudjuk, hogy bár újra és újra megújuló külsővel, de a kommunisták ma is itt élnek köztünk. Politikailag összeestek ugyan, gazdasági, kulturális, tudományos és médiapozícióik viszont továbbra is erősek. Szükségtelen ezt újra és újra közölnöd, mi is tisztában vagyunk vele.
  • Szerinted harc zajlik, és a csata csak most kezdődik? Nos, köszönjük, ezt mi is így látjuk és tudjuk. Szükségtelen fellármáznod vele a közvetlen környezetedet, azok ugyanis mi vagyunk, a te harcostársaid. Ne feledd, hogy mint minden harci gépezet, a miénk is csupán annyit ér, amennyit benne a leggyengébb láncszem. Számunkra is fontos, sőt számunkra fontos csak igazán, hogy tudjuk: a mellettünk levő nem kezd el pánikolni az első lövés hallatán, hanem higgadtan és profin teszi a dolgát.
  • Örülök, hogy önálló, gondolkodó lényként vannak gondolataid, de annak már kevésbé, hogy ezeket nem tudod krízishelyzetekben magadban tartani. Néha körbenézhetnél magad körül, hogy mi itt a te szinteden vajon tudjuk-e ugyanezeket. Ha pedig igen, akkor meg pláne érdemes-e felfelé óbégatni, a hajóhídra, netán egyenesen a kapitányhoz. Hátha tudja ezeket ő is, és csak feleslegesen kelted vele a pánikot.
  • Értjük és látjuk, hogy találat ért bennünket, de szerencsére elég régóta harcolunk már sikerrel ahhoz, hogy tudjuk, ez a találat mennyire súlyos. Nem nagyon. Kaptunk már ilyet, és gond nélkül lehoztuk azt a csatát, emlékezz csak! Ez is hangos volt és kellemetlen, de szerencsére a harcképességünket nem befolyásolta.
  • Ne feledd el, hogy nemsokára mi következik! Mi fogunk majd visszalőni, bizony. Az kurvára fog ám fájni ott, ahol becsapódik. Azon dolgozz, hogy minél nagyobb és pontosabb legyen ez a találat!
  • Ne feledd, hogy ennek kulcsa a megfelelő pozíció felvétele, az időzítés és a célzás.
  • Ne feledd, hogy nekünk vannak ehhez a legmegfelelőbb eszközeink és embereink. Az ellenségnek külföldről és drága pénzen kell behozni azt a hadianyagot, amelynél mi itthon jobbat tudunk előállítani. Ebben bízz, és azokban a csodálatos tisztekben, akik szakmájuk legjavát nyújtva olyan kiválóan használták már, hogy arra külföldön is mutatkozott igény.
  • Végezetül ne feledkezz el róla, ki a kapitányunk! Ha egy helyzetet meg kell érteni, felmérni a kockázatait és gyorsan, valamint határozottan meghozni a megfelelő döntést, annak ő sokkal nagyobb tudója nálad. Ezt mi mondjuk neked itt, melletted a hajógyomorban. Ha harcba kell bocsátkozni, vagy kitérni előle, ha megfelelő időben kell leadni a megfelelő lövést, arra ME Úr a legmegfelelőbb ember. Csak néhány nevet mondanék a tengerfenékről: Gyurcsány, Mesterházy, Kóka, Faymann, Sikorski, meg az a horvát balfasz. Esetleg Viviane Reding.
  • Én igazán nem akarlak kitagadni, de ha ez mind nem győzött meg, akkor a hózentróglis gecinek is van egy hajója, bár én semmiféle löveget meg páncélzatot nem láttam rajta, és hát minek is? Milyen tüzet vezetne velük mondjuk a Dévényi?
  • Félsz? Hát most kezdődik a harc. Ez normális. Mindannyian félünk előtte. Utána meg majd nyugi, nyerünk!

  Kurtz ezredes

32 hozzászólás

  1. Tôkéletes Ezredes úr, ez a lényeg! Hajrá Fidesz!!!

  2. Talán illet volna a helyi ( Hódmezővásárhely ) választási csapatnak elcsatornázni az ( ballib médiában ) általános Lázár gyűlöletet, és esetleg a Hegedás profiljára koncentrálni. Habsburg György minapi menybemenetele engem szerfölött dühít ( igen, dühít…semmi egyéb ” Jaj, most mi lesz?! ” para nincs bennem…), mert pont egy ilyen ( szintén a ballib felfogás szerint ) nagyvadat kellett volna terítékre hozni. És igen; szó ami szó; az a kurva kastély nem jött jól. Főleg úgy, h szerintem ( vessetek meg! ) Lázár minimum Orbán képességű politikus, ha nem nagyobb máris.

  3. Esze Tamás

    “A vasárnapi választás után alábbi írásával Hofher József jezsuita szerzetes kereste meg a Válasz.hu-t.
    Németh László hódmezővásárhelyi plébános, „Fidesz-szimpatizáns” óriási öngólt rúgott a helyi Fidesz hálójába, amikor „jól tájékozott lelkipásztorként”(?) felhívta hívei figyelmét: Márki-Zay a helyi önkormányzati időközi választások idején függetlenként rossz oldalon áll, ezért a testvérek ne szavazzanak rá, mert ez nem a keresztény, polgári Magyarország érdeke.
    Kicsoda Márki-Zay Péter? Csak hogy tisztán lássunk! Márki-Zay Péter elkötelezett keresztény gondolkodó. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola reklámszakán, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen külgazdasági főszakirányon szerzett diplomát. Közben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakot végzett, s a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gazdaságtörténeti doktori iskolájában szerzett tudományos fokozatot. Fizikus végzettségű feleségével hét gyermeket nevelnek. Több évet töltöttek a tengerentúlon, Kanadában és az Egyesült Államokban. A helyi római katolikus egyházközség képviselőtestületének elnöke.
    Csak azok számára, akik ezen a területen járatlanok: a képviselőtestület a plébános tanácsadó testülete. A mindenkori elnököt az újonnan megválasztott tagok választják maguk közül, a plébános egyetértésével, majd az egyházmegyés püspök átadja a testület tagjainak a kinevezést.
    Eddig minden rendben is volna, de a Fidesz országos központjából üzenet érkezett, hogy Márki-Zayt ki kell hagyni a csapatból, mert nem narancsszínű mezben akar focizni, hanem fehérben. A szegedi püspököt mint nagy focistát értesítették, beszéljen Németh László plébánossal, a helyi trénerrel, hogy keresse fel az újdonsült jelöltet, hogy ha lehet, most ne induljon ezen a bajnokságon.
    Sajnos Péter testvérünk (mint szikla), aki nem honi focicsapatokban szocializálódott, úgy döntött, erről szó sem lehet. Nos, ekkor termett a focipályán „Németh László kapitány”, aki sokak és Márki-Zay jelenlétében „kinyilatkoztatta”: igaz, hogy Péter Szikla, de akárhogy is, nem szabad rá szavazni.
    Már ekkor mindenki, aki kicsit keresztény magyarként gondolkodik, tudta, hogy ebből óriási öngól születik. Sokan látták, hogy a plébános úr jóvoltából a labda a saját kapu felé tart, de ahogy lenni szokott, az utolsó pillanatig reménykedtek a csodában.
    Vasárnap pedig a választásokon a labda áthaladt a gólvonalon, és hatalmas ujjongás közepette Márki-Zay Péter lett a polgármester.
    Mint szintén egyházfi és volt plébános azon tűnődöm, hogy Németh László miként követhette el azt a baklövést, hogy Péter testvérünk ellenében korteskedett. Mindenki tudja, hogy a plébános engedélye nélkül senki sem lehet képviselőtestületi elnök. Németh Lászlónak tudnia kellett, hogy Márki-Zay Péter minden szempontból megfelelt a tisztségre. Az atya sajnálatos módon az utóbbi napokban bizonyára nem olvasta az Apostolok Cselekedeteiben azt a szakaszt, ahol a derék Péter apostol éppen arra hívja fel a figyelmünket, hogy „inkább kell engedelmeskednünk Istennek [lelkiismeretünknek], mint az embereknek”.
    Az, hogy minden párt őt jelölte, óriási lehetőség lett volna plébános úrnak, hogy azon a bizonyos szentmisén vagy mise után köszöntse a jelöltet, és kiemelje: „Képzeljék, kedves testvérek, Hódmezővásárhelyen mindenki a mi Péterünkre szavaz, mert tudják, hogy csak így maradhat Magyarország keresztény és európai! És hogy biztos legyen a győzelme, megbeszéltem az országos központtal, hogy a «narancsos mezben« induló kolléga inkább visszalép, hogy egyértelmű legyen a győzelem!”
    Micsoda diadal lehetett volna! Most pedig következhet a magyarázkodás.
    Úgy vélem, Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki „Vörös Ördögök” trénere jobban látja a dolgokat. Kijelentette: ez a siker Márki-Zay Péter sikere. De ismerve a politikus elkötelezett polgári, keresztény, magyar lelkületét, biztos benne, hogy a jövőben még sok küzdelem vár az ellenzékre a polgármesterrel szemben.
    Gyurcsány Ferenc sokkal rafináltabb: ő azt is látja, hogy egy ilyen összefogás az országos választások alkalmával százszor fontosabb és értékesebb lehet, mintsem első pillanatban gondolnánk. Akár a végső ellenzéki győzelmet is jelentheti. Ebben az esetben viszont a győzelem nem egy becsületes polgármesteré és egy nagyszerű városé lesz, hanem – ne adj’ Isten – a sok politikai Mickey egér csatájában végül győzedelmeskedő „Ferenc-császáré”, aki „a levesbe küldi” a keresztényeket az egész hazával együtt. És ahogyan egy volt SZDSZ-es képviselő vizualizálja: akkor majd megtanulhatjátok és mindenhol énekelhetitek: „Keresztények, sírjatok!” (Hozsanna, 71-es számú ének). “

    • nemtom ki ez a jezsuita atya de – talan azert nem segitette a helyi plebanos Markit mert ismeri – mondjuk szemelyesen es nem mind arany ami fenylik?

    • Rabló Idő

      “Több évet töltöttek a tengerentúlon, Kanadában és az Egyesült Államokban.”
      Igen ám, de úgy, hogy vissza sem akartak jönni!

      “2004-ben hivatalosan kivándoroltunk Kanadába
      Mivel kisebb városban éltünk, ahol nehéz házat bérelni, vettünk egyet, de a 2008-as ingatlanválság után vesztettem rajta 27 ezer dollárt – a ház meg a banké lett.
      Lényegében ötéves kirándulás volt, kevesebbel jöttünk haza, mint amennyivel kimentünk.
      [azért akartak hazajönni,] Hogy a gyermekeink magyarnak nőjenek fel”
      —-
      BLABLA!
      hivatalosan KIVÁNDOROLT (milyen indokkal is?) … megszívta a kivándorlást, 2008-ban tönkrement … EZÉRT jött haza 2009-ben, “kevesebbel, mint amennyivel kiment”.
      Jobb lett volna ha bejön neki Kanada, majd az USA.

      —-
      “karácsony második napján sógoromék eljöttek hozzánk, és megbeszéltük, mi van, nincs állásom és elindulok a politikába. Azt mondta erre, biztos van b-terved. Nincs B terv! Ennyi.”

      http://hvg.hu/itthon/20180225_MarkiZay_Peter_a_HVG_Portreban_Soha_nem_azonosultam_sem_a_baloldallal_sem_a_Jobbikkal
      http://hvg.hu/itthon/20180226_MarkiZay_A_felelem_lekuzdese_volt_a_legfontosabb

    • Hofher József egy dolgot elfelejt – a lényeget:
      Nem keresztényi erkölcsre vall, ha valaki egyéni érdekeit a közösség érdekei elé helyezi, márpedig márki zay ezt tette. A szerzetes maga is beismeri záró soraiban, hogy márki zay gyurcsánynak és kereszténygyűlölő sleppjének nyerte meg ezt a csatát, nem pedig a keresztény értékeket prominensen képviselő nemzeti kormányunknak.

    • Ha az atya támogatta volna Zay-t, azt mondták volna a Fidesz nem meri megmérettetni magát. Az intrika világa már csak ilyen. Jó ez így, legalább egyértelmúen kiderült az igazság, hogy sokan nem szeretik már a Fideszt. Ezzel kell szembenézni, és tenni amit lehet.

    • Csak egy a szépséghiba. Amit előre is lehetett tudni. Márki-Zay első útja Botkához vezetett, és hitet tett amellett, hogy ő független, amiben őt Botka teljes mellszélességgel támogatja. Ennyi.

  4. A náci-komcsi kerítésbontó szövevényt nem szabad a hatalom közelébe engedni. Az országot 2 perc alatt szétraboljàk, a csok-ot eltörlik, minden lakást megadóztatnak és giga adó ès áremelések lennének, hogy kitömjék simicska és a többi gazdi zsebét, plusz hogy legyen miből eltartani a ránkengedett migransok százezreit.

  5. Bizony, a kommunisták soha nem nyugszanak!

    Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

    Járai Zsigmond – MSZMP-tag

    Matolcsy György – MSZMP-tag

    Martonyi János – MSZMP-tag

    Pintér Sándor – MSZMP-titkár

    Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

    Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

    Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

    Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

    Fónagy János – MSZMP-tag

    Vonza András – MSZMP-tag

    Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

    Chikán Attila – MSZMP-tag

    Boros Imre – MSZMP-titkár

    Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

    Harrach Péter – MSZMP-tag

    Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

    Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

    Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

    Boross Péter – MSZMP-tag

    Balogh Gyula – MSZMP-tag

    A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

    Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

    Varga Mihály – KISZ-titkár

    Rogán Antal – KISZ-titkár

    Deutsch Tamás – KISZ-titkár

  6. A békemenet megfelelő és nagyon alkalmas arra, hogy megerősitsen bennünket abban, hogy jó úton járunk. Védjük a jövőnket, a családjaink és a magunk eddigi békés életét, hogy azt ne forgathassák fel újra. Elég volt egyszer a rendszerváltás kaotikus állapotából, utána a 2010-ig tartó időszakból.
    Találtunk egy útat magunknak, vannak erre az útra alkalmas vezetőink is, most már következetesen menjünk rajta végig. A következetesség a politikában is nagyon fontos, Németországnak is évtizedek óta keresztény elkötelezettségű pártok a vezetői. Ezért építhettek egy romba dőlt országból prosperáló gazdasági nagyhatalmat. Ha folyton hajladozunk hol erre, hol arra, soha nem fogunk előrejutni, csak egy helyben topogunk.
    A mostani választások miatt szópárbajok már hònapok óta folynak, átbeszéltük sokszor hogy a másik felet mi motiválhatja. Aki aláveti magát a nyugaton most folyó érzékenyitő politikának, az az ellenzékre szavaz. De ezzel szerintem elfogadja a rendszerváltozás óta 2010-ig eltelt idők minden hibáját is, nem mondja ki azt, csinálhatták volna ezt másképpen is. Aki azt mondja, járhattunk volna valamennyien jobban a rendszerváltással, az bizalmat szavazz a jelenlegi kormánynak. Annak minden hibájával együtt. Mert tévedés azt hinni, ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor minden tökéletesen fog működni az országban. Sőt, a 2010 előtti időszak bizonyìtja, hogy a jelenleginél sokkal rosszabbra fordulhat a sorsunk. Bármit is igérjenek nekünk.
    Szerintem a legjobb következetesnek maradni, menjünk végig a megkezdett úton.
    Akkor is ha kissé rögösnek tűnik.

  7. Gáspár Anett

    Eddig OK!
    De tessék mondani, akkor a Kapitány miért nem rúgja úgy azokat,
    akik miatt előállt ez az egyáltalán nem baki élethelyzet?!
    És miért nem azokra hallgat, akik hónapok óta sürgetik, hogy ne fagyjunk már bele
    a sorosozásba, hanem, nosza, ajtótól-ajtóig járva ismertessük, hogy honnan hová
    érkeztünk, és mi várható személyesen, a családokra, a helységre, a városra, az egész országra vonatkozóan!
    Akik eddig a tényleges kulimunkát végezték (és végzik kitartóan) s tolták előre a szekeret, azok tudják, mert személyesen tapasztalják, tapasztalták, hogy milyen stratégiára és milyen konkrét cselekvésekre van szükség, hogy meg tudja tartani a nemzeti oldal az általában bizonytalan szavazóit is.

    Ne tessék már onnan a magasból kioktatni, hogy “felettünk laknak a nagyoskosok”, s ők majd szépen mindent elintéznek, csak legyünk nyugodtak.
    Ha olyan nagyokosok, akkor az ellenség (mert nem ellenfél, hanem hazáruló brigantik) semmilyen trükkel sem tudta volna bevenni ezt a közel 30 évig töretlenül megtartott várat. SEM!
    Akkor már Kész Zoltán sem tudta volna az egyik szájával balra, másik szájával a Jobbik felé szónoklással bevenni Veszprémet.
    A pökhendi, az állát földobva, nagy mellénnyel feszítő, ostoba mindig megmagyarázza, hogy az időközi “az nem számít, az kis veszteség, sőt, nem is veszteség”.
    Csak hogy a sok kicsi sokra megy. Ja, hogy a kicsi nem számít? De a kicsi is mi vagyunk, ott, ahol már egy Kész megvetette a koszos kalucsniját és mérgez és rombol. Ott is magyar emberek élnek, akármelyik kis faluban, községben, kisvárosban, mint bármelyik nagyvárosban!
    Akinek aprófalva nem számít, az előbb-utóbb a nagyvárosokat is elveszíti!
    Tetszik tudni?!

    • Egyetértek, minden szavazat számítani fog április 8-án.
      Ha nem kezdenek el egy közérthető, józan kampányt lenyomni a kormányzati eredményekről (összehasonlítva a 2002-2010-es 8 éves ciklussal), akkor az örök elégedetlenkedők és orbángyűlölők fognak nyerni.

  8. MÉGIS USZÍTOTT

    Megválasztott polgármester úr utalása Konrádéhoz hasonló volt ,ami keresztényellenes ,mert NE ŐLJ ,MÉGIS A TÖBBSÉG RÁSZAVAZOTT.

  9. Kalmár Kelemen

    Megjött az ukáz a párttól: nem baj, hogy buktunk, mindent folytatni ugyanúgy!

  10. Minden szavával egyetértek az előttem szólónak!
    Lehet, hogy késő lesz már ébresztőt kiáltani?

    Amit pedig az Esze Tamás nicknevű hozzászóló írt az minden bizonnyal fedi a valóságot.
    De vaj’h miért hallgatta el azt a tényt a hozzászóló, hogy ilyen sok papírral a zsebében és tudással a fejében miért is emigrált haza ez az úr a lehetőségek földjéről.?
    Ugye nem az egyházközösség hívta? ☺

  11. Colin MacLeod

    Tegnap olvastam a 888-as kommenteket, ahol a 99%-a 444hávégés retardált volt, akinek fontosabb a sz@ros egzisztenciája mint a gyerekeinek jövője, a hazája. Mit csodálkozok! Ezek b@szták szét az országot Hunyadi Mátyás után, ezeknek köszönhetően buktunk el 56-ban is. Ezek a végtermékek tették tönkre kereken 70 éve a nemesi származású családomat, csak azért mert keményen dolgoztak, volt egy kis földjük stb, ezért.
    Most 70 év távlatából ugyanezek az irigy negatív energiával körbezárt lumpenprolik akarják az országot tönkretenni. Ezeknek nem számít, ha újra 50%-os GÁZÁREMELÉS lesz. Az összes közüzemi számláért a tripláját fogjuk fizetni. A sportot a kultúrát nem fogják támogatni. Minél több beteg ember, nekik annál jobb. Számukra az a ideális, ha lakosság 60-70%-a mentálisan sérült, és 30 éves korára fizikálisan bármire alkalmatlan. Újra elbuknak, de a rombolás után szajkózhatják “bezzeg az egészségügy”. Amúgy nagy ívben sz@rok az egészségügyre. Mi az istenért piáltok, bagóztok, miért zabáljátok a zsíros húst, miért nem mozogtok? Miért nincs az életetek egyensúlyba? Miért nem vagytok önmagatokkal egyensúlyba? A válasz nem olyan bonyolult, nem azért mert egyszeri szürke emberek vagytok, hanem azért mert állandó jelleggel kompenzálni akartok valamit ennek a beteges világnak, megakartok felelni ennek a velejéig rohadt aberrált soroszeuz retardikusz világképnek.
    Azért születettek meg, hogy kiéljétek az életetek, és, majd 60 évesen magatehetetlen emberek legyetek, akik rohadt egészségügytől várják a csodát. Hát ne várjátok! Azt kapjátok amit megérdemeltek, amit beleraktatok.
    Féltek a haláltól?! Ugye! A lövészárkokban féltek a tizenéves srácok, nem hiszem, és meghaltak, mielőtt megadott volna nekik valami, de valójában életük minden egyes pillanata többet ért, mint a ti nyavalyás semmi 80 évetek. Megfogtok halni és a kutya se fog rátok emlékezni, de az egzisztenciátok rendben, miközben elárultátok a hazátokat. Milyen kár, hogy a koporsóba nem tudjátok belerakni a mercédeszt, az urnátokba nem fog beleférni a nyaralótok.
    Elképzelem amint Petőfi hezitál, hogy Gyurcsány/Vona álompárosra szavazzon. Ugye milyen fantasztikus film?
    Milyen abszurd.
    A példaképem Ayrton Senna életének pár perce (pl. amikor megmentette Erik Comas életét) többet ért mint az összes lmpdékésjobbikos senkié, akik fejenként leélnek 80-90 évet. Igaz egy legendához hasonlítani pár millió ellenzéki végterméket még a részemről is kínos.
    Vagyunk mi MAGYAROK (ez most sajnos csak a fidesz) és vagytok ti “ellenzékiek”, de inkább hazaárulok.
    Ha Békemeneten leszünk megint fél millióan, akkor bekaphatjátok.

  12. Azert 2002 es vasarhely fenyeben ez eleg erös …

  13. ez zseniális volt:-DDD
    ilyenekért olvasom a tutit

  14. Amennyiben igaz, amit a jezsuita szerzetes írt, hogy ez a Márki-Zay egy elkötelezett keresztény gondolkodó, akkor miért nem a Fidesz-KDNP szinekben indították, vagy a Márki-Zay szemszögéből nézve, elkötelezett keresztény gondolkodó létére hogy vállalhatta fel ezeket, az egyáltalán nem keresztény elveket valló pártokat!
    Valami itt nagyon nem stimmel. Egy hithű keresztény egy pillanatra sem közösködhet szélsőséges elveket valló pártokkal. Van köztük kommunista, vadliberális, rasszista, antiszemita. Ö most saját magát mosta össze ezekkel!
    Igaz, megszokhattuk, különösen az ellenzéki pártoknál, hogy tagjaik, vezetőik, ha kell naponta változtatják hitüket. Így lett 89 után a kommunista cenzorból a szólásszabadság élharcosa, a párttitkárból ministráns, aztán 96-ban mszp-és, majd 98-tól jobb oldali, később megint baloldali “demokrata” vagy a szélsőségesen jobb oldali rasszista, antiszemita gárdatagból, zsidóknak hizelgő, nem tudni milyen oldali.

  15. A jezsu atya egy beképzelt alak. Gondolj bele! Milyen lélekre vall, hogy rohan az “én előre láttam, persze nem szóltam” stílusú írásával a Heti válaszhoz. Szent Márton elbújt és nem kérkedett, Szent Miklós is a háttérben maradt. Van más magyar jezsuita is, aki 2006-ban benizonyította, hogy a tettek embere, nem úgy mint ez a jezsu kávéházi konrád!

  16. Ez a cikk Paranoidnak.-nak íródott?

    • Paranoid Androidnak?

      • Szerintem igen és csak egy belső beszélgetés anyagiasodása, bár egyáltalán nem érdektelen az ügy. Persze, mivel mi nem ismerjük sem Androidot, sem Kurz ezredest, ezért sok mindent nem érthetünk.

      • Amúgy szerintem mindkét szerző (akik ugyanazon az oldalon álnak legfeljebb módszertani dolgokban vannak vitáik) gondolataiban van igazság. Főleg hogy eléggé egyértelmű hogy a két oldal mellett ott van a megfelő médiaháttér (ami azonban tömegében nem egyforma) és ott nem mindegy hogy miket írnak, hiszen az emberek (sőt, a zemberek) többségének a kialakult véleménye meglehetősen könnyen formálható (mintha gyurma volna…)

  17. Márki-Zay győzelmében oroszlán része volt a jelölt folyamatos savazásának. Egy addig teljesen ismeretlen emberből a jobbos sajtó és a kormánypárt országos ismertségű valakit kreált, ugyanakkor a fideszes jelöltről egy hangot sem olvashattunk (én annak ellenére, hogy a politika iránt érdeklődő ember vagyok, még most sem tudom).
    Erre mondják, hogy ön-tökönszúrás.
    Érdemes lenne tanulni belőle.

  18. Egyetértek a cikkel, de több itteni kommenttel is.
    A migránsáradat valós (nagy) veszély, de ezt többnyire csak azok tudják, akik voltak Rómában, Párizsban, Londonban stb., és látták az ottani állapotokat. Jól működik a határzár, ezért az emberek töbnyire nem érzékelik, mitől menekültek meg (mitől mentette meg őket Viktor), ezért mást is kommunikálni kellene. Lehetőleg pozitív témákat, hogy az azt olvasók pozitív érzelmeket társítsanak a Fideszhez.
    A honfitársak nagy részének sokkal kézzelfoghatóbb lenne az általuk is tapasztalható előnyöket propagálni: SZJA csökkentés, járulékok csökkentése, ÁFA egyes esetekben való csökkentése, devizahitelesek megmentése, lakáshitelek alacsony kamatának biztosítása, törlesztőrészletek alacsonyan tartása, családi adózás, alacsony infláció, alacsony gázár, alacsony közműdíjak stb.
    Szólaljanak meg azok az egyszeri emberek, akiken a Fidesz intézkedései segítettek, hadd mondja a “szomszéd”, hogy jó úton jár a kormányzat. Lássuk az “akármi is lehetnénk” embereket a plakátokon.
    Hasznos lenne a Fideszes jelöltek bemutatása is, hadd ismerjék meg az ő pozitívumaikat is a választók. Egy arc a plakáton és egy név a pártlogó mellett kevés a bizonytalanoknak. Meg kell mutatni a jelölteket mindennapi, a választókerületben felismerhető környezetben (hogyan vásárol be a helyi boltban, hogyan sétál a gyerekkel a helyi iskolába, hogyan segít a feleségének/férjének, hogyan kertészkedik, hogyan dolgozik a munkahelyén, hogyan kapcsolódik ki a helyi horgásztónál stb.)
    Nonszensz, hogy “több reklámidőt” kapnak az ellenzék jelöltjei, mint a megválasztani javasoltak.
    Hajrá még egyszer és kösz’ a cikket, de lássuk az intézkedéseket is.
    Ui: Megkérdeztétek már a ‘vásárhelyieket, miért Márkit választották, akik azt tették?

  19. Schenkhyalfonz

    Nagyrészt egyetértek a cikkben foglaltakkal, de újabban gyakorlatilag nem kíváncsiak az egyszerű “paraszt” véleményére, sem egymás között, sem “odafenn” és amennyiben mégis közli az ember gyereke az irányvonaltól eltérő meglátását, akkor nyomban letámadják. De ez biztos csak egyedi eset.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük