Ilyen volt a Sziget – alámerültünk

 

 

  

Szerencsére, egy kiadós esővel ma véget ért a 24. Sziget fesztivál, ahol mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen egy olyan „köztársaságban” élni, ahol a bevándorlás, a kötelességek nélküli szabadság, illetve a vadkapitalizmus biztosítja a kulturális alapot, miközben a terrorfenyegetettség kimerül a körülbelül kétezer biztonsági emberben és a taxisokban. A borravaló pedig szinte kötelező.

Mi annyira nem éreztük jól magunkat (bár voltak szép pillanatok), de az egyik nap láttuk Komáromy Gergőt, aki jól láthatóan igen jól szórakozott a sajátjai között a porban, nem törődve azzal, hogy a NER közben puszta kézzel tépkedi ki az ecetfákat a Városligeti ősdzsungelben. Lehet kissé túlfizetik a ligetvédőket, fizetésnap után rögtön elfeledkeznek a munkáról. A VIP részben is mindig nagy volt a tolongás, hiszen úgy tűnik errefelé mindenki kiemelten fontos, ezért lett a VIP-nak is VIP-ja, ami a megöntözött öntöző tipikus esete.

Élménybeszámoló következik.

Tűző nap, hömpölygő tömeg, nőnek öltözött holland fiúk, rendőrségi kordonok és egy kedves raszta, aki ingyen ölelést osztogat. Ilyen egy átlagos délelőtt a Szigeten, amire idén rekordidő alatt elfogytak a kezdetben 72 000, majd 82 000 Ft-os hetijegyek, és bizonyos napokra már néhány héttel a fesztivál előtt nem lehetett jegyet kapni. Ez már csak azért is nagyon érdekes jelenség, mert az átlagos halandók nagy része valószínűleg a fellépőknek úgy a 80%-át nem ismeri, aki pedig mást állít az hazudik. Valamit viszont tud a Nullaszaldós Károly (leánykori nevén Veszteséges Károly), hogy ennek ekkora érdeklődést tudott generálni. Ehhez egyébként gratulálunk.

Már az első napon jól látszott, hogy a Soros György klasszikus trükkjét alkalmazzák a Sziget marketingesei és szervezői idén is. Vagyis azt, hogy egy „szabadelvű szeretetköztársaság” meghirdetésével, a boldogság ígéretével idecsábítanak egy rakás külföldit, akik képletesen útlevelet és állampolgárságot is kapnak, pedig különösebben semmi dolguk nincs. A nyelvet nem beszélik (pedig a magyar közismerten világnyelv) és országról csupán annyit tudnak, hogy jók a csajok és olcsó a pia (elképzelhető, hogy át kéne gondolna az országimázs-stratégiánkat, bár még mindig szerencsésebb, mintha az olcsó kecskével kerültünk volna be a köztudatba). Szerencsére csak egy hétre és szavazati jog nélkül érkeztek e kedves idegenek, de a szimbolika azért az elmúlt egy év eseményei tükrében ijesztő, főleg úgy, hogy itt a kommunikáció gerincét az adja, hogy mindent szabad, te vagy az új übermensh, az őslakosok pedig a kegyeidet keresik.

Egy dologban azonban különbözik a Sziget bevándorlási hivatalának koncepciója attól, amit Merkel megálmodott a haladó Európának: itt nem adnak az ideérkező külföldieknek segélyt az őslakos adófizetők kárára, itt mindenkit keményen lehúznak az egyenlőség jegyében. Ebben a kontextusban a taxisok az embercsempészek, akik leveszik a végtelen pénzt, majd kibasszák szegény bevándorlót az ismeretlenben…

A pultnál 20-30 perceket tolakodva az izzadt tömegben gyakran felmerült, hogy vajon miért nem vernek meg rögtön a bejáratnál és veszik el az értékeinket (bár volt taxis, aki hasonlóval próbálkozott – nem vicces), hiszen az nemcsak etikusabb, hanem kíméletesebb is lenne, mint a 740 Ft-os sörre, meg az 1000 Ft-os pizza szeletre még borravalót is kérni.

De mivel nem hőbörögni mentünk, ezért megpróbáltunk jól hozzáállni, és hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy az egész egy túlárazott fertő. Egy hét leforgása alatt sok jó koncertet (nem a Rihanna) és boldog embert lehetett látni, ami valóban képes arra, hogy kirobbantsa az embert a Pukli, illetve a visszatérő szocializmus okozta kulturális sokkból (hiányt a pénzen és tisztaságon kívül semmiben nem tapasztaltunk amúgy, Kőszeg egy hülye). Komáromy Gergő némileg árnyalta ugyan a kiszakadás-érzést, de hát mutasson valaki egy összeszart bokrot, amiben nem fekszik egy demokratikus hippi manapság. Innen jut eszünkbe, ha megbukik a NER – mert semmi nem örök, csak Róma – akkor mit fognak csinálni ezzel a sok kezelhetetlen gyerekkel? A kommunistáknak is agyon kellett lőni a permanens forradalomban ragadt elvtársaikat a hatalomátvétel után. Mindegy, nem ide tartozik.

A Sziget, ahogy minden évben, idén is támogatta az olyan haladó európai nézeteket, mint a melegházasság (valójában a házasságkötő sátorban mindennel, egy kutyával, vagy akár egy sörrel is összeházasodhattunk volna), de megismerkedhettünk a gender-előítéletek káros hatásaival, megtanultunk nyitottan gondolkozni. A HVG pedig kiderítette azt is, hogy kirekesztő rasszisták vagyunk, de a külföldi fiatalok nem azok. Új, jobb emberek lettünk. Igaz, azt nem kifejezetten értettük, hogy miért ment ki a Szigetre a demokratikus libnyaf apraja-nagyja belpolitikai üzenetekkel fárasztani a teljesen részeg hollandokat és a még részegebb németeket, mivel még anyanyelvükön megszólítva se fogták fel, hogy mi a fenét akarnak tőlük. De ez legyen az ő bajuk, illetve annak a szerencsétlennek, akit a főszerkesztője azzal a feladattal küldött ki, hogy politikai állásfoglalásokat húzzon ki pár szétszívott germánból.

Az egyetlen dolog, ami a magyar kultúrát valóban képviselni próbálta az az 56-os emlékév tiszteletére készíttetett zászlók és falrajzok, illetve a street food volt. Ez utóbbi ugyan nem kimondottan magyar dolog, de jók vagyunk benne, adjuk meg tehát a pontot. Jó, tudjuk, hogy voltak színházi előadások, múzeumi kitelepülések, meg ilyenek, de erre a kutya nem volt kíváncsi, amikor a dán lányok picsanadrágban lőtték a fiúk szájába a vodkát vízipisztollyal. De az élet már csak ilyen, a fajfenntartás prioritás.

Szóval a magyar kultúra észrevétlenül kint ragad a K-híd ingerszegényebb végén, ami főleg pénz kunyeráló (valószínűleg egyetemista) rockerekben, mindent adó-vevő romákban, és olcsó bolti szesztől bealapozó helyi fiatalokban nyilvánult meg. Ők mind vágyakozva nézték nyugati testvéreiket, akik megtehették, hogy bent érzik jól magukat. Gerendai úr szerint egyébként azt mondta, hogy fidén sokkal több a magyar, és ezzel nem tudnánk vitatkozni, mert nem látunk bele az eladásokba; de azért biztos, ami biztos, inkább nem hisszük el, mert láttuk, hallottuk.

De persze megérdemel a Sziget így a végére egy kis vállveregetést is, hiszen nem rossz dolog az, hogy felrakta Budapestet a világtérképre és iszonyat mennyiségű pénzt magnetizál ide egy hét alatt, sok embernek ad munkát (valakinek jó fizetést is) és sokan végre megszabadulhatnak itt teherként cipelt szüzességüktől is.

Egyébként alig várjuk a következőt (és a szokásos ingyen hetijegyet), amit már meg is hirdettek 2017. augusztus 9-ére – már csak 357-et kell aludni. Gyanítjuk, hogy a Hajógyári-sziget élővilága is pont ennyit fog pihenni, ami több, mint egy másnapos ír átlagos regenerálódási ideje a következő berúgás előtt, de sebaj, megérte, mert szabadság van. Érdekes, hogy a hippi-keménymag ez ellen nem tüntetett sőt, fizetett érte.