Hülyének lenni állampolgári jog és a Jobbik nem fél élni vele


Jószerivel nem is lehet ostobább riposztot összeeszkábálni a KDNP ki a nagyobb magyar? közleményére, mint amit a Jobbik frakciójának sikerült összeügyeskednie.

A Trianoni békediktátum évfordulója mindig hálás lehetőség politikusaink számára, hogy kimutassák, ők igazi magyarok, szemben ugye az ellenféllel, aki meg nem. Ebben a kötelező gyakorlatban azért a kormánypártok képviselőinek nem nagyon kell megerőltetniük magukat, hiszen a kettős népszavazás során felvett ballib álláspont mindennek tekinthető, csak hazafinak nem. Általában meg is húzzák magukat a nemzeti kesergések idején, okosabbja egy-két nappal korábban ki is kapcsolja a telefonját, hogy ne kelljen olyan kellemetlen kérdésekre válaszolniuk, hogy akkor most mi is van azzal a 23 millió románnal. Kevésbé ügyesek meg ilyenkor hebegnek valamit, hogy ők már megváltoztak, már nem azok, amúgy is csak a Gyuriferi vitte bele őket a rosszba…

Ebben a kilátástalan helyzetben érkezett meg gyűrűkuravégésen-sasosan felmenteni a néppártosodó és nem is olyan Jobbik, akikkel akár egy tündéri technikai nagykoalíciót is össze lehetne kalapálni a szárszói kert egyik gondozatlan végében. Mert ők ugye mégiscsak kifogástalan magyarok, a szélsőmagyari oldalról közelednek a középmagyari oldalra, hogy népmagyarik legyenek, tehát róluk rosszat mondani nem lehet, Vona is meg akarta szavazni a kettős állampolgárságot a külhoni magyaroknak, csak rosszul emlékezett a pontos időre, de (párt)lélekben az igen gombot nyomta meg.

Így hát a Jobbikra hárult az a nemes ellenzéki visszamutatogatós feladat, amit szegény baloldal még pár évig nem tehet meg, de sajnos a Jobbik tökhülyékből áll, és a kormánypártokat lebaszó közleményben fontosnak tartottak kitérni arra, hogy

Vona Gábor volt az egyetlen kormányfőjelölt, aki elzarándokolt a magyar összetartozás legnemesebb eseményére, a csíksomlyói búcsúba, miközben Orbán Viktor a cardiffi BL-döntő díszpáholyát választotta.

Tehát arra, hogy a református Orbán, aki egyébként kormányfő és nem pedig jelölt, inkább a Juve-Madridon szotyolázott a csíksomlyói katolikus zarándoklat helyett.

És a nagy néppártosodás végére eljutottunk Gyuriferiig, aki meg többszörös bérmálkozó.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

9 hozzászólás

  1. Elítélem a szotyolázást,ugyanúgy,ahogy a közterületen dohányzást. (hisz nem hamutartó a Világ.)
    Ellenben aki macskával hál,az megkapja a betegségeit. Pl a toxoplazmózist.
    És hülye lesz tőle.

  2. Gáspár Anett

    Simicskáné Vona Gabi cica.

  3. Gáspár Anett

    “És a nagy néppártosodás végére eljutottunk Gyuriferiig, aki meg többszörös bérmálkozó.

    Tamás Gáspár Miklóst meg a jó édes anyukája, aki Románia Kommunista Pártjának egyik vezető tisztségviselője volt, rendszeresen vitte ” református misére” (sic!)
    😀

  4. Feher Zsolt

    Semjen ott volt meg Äder is minek hiänyzott volna Viktor? Nem ertem vona azt gondolja a miniszterelnökseg cuki dolog az ällando fotosok elötti pozoläs.Csinälni nem kell semmit csak mindenn megy magätol.Azt mondta pär eve egy lelecelt jobbikos vonäek egy trafikot nem tudnänak elvezetni mert nincs köztük szakertö csak politikus.Ezt jol lätta az illetö! Ha en akkora stresszben elnek mint manapsäg a miniszterelnök a pici szabad idömben megprobälnek lazitani megpedig ahogy jo nekem.Orbän szereti a focit nanä hogy elment a mecsre. Mi a fene van ebben elitelendö.vona meg macskäzni szeret de ez se elitelendö Akkor nem ertem?????

  5. Jóbarát (Goodfriend) elvtárs magyar hangja Vona Gábor
    és csapata a Soros maffia részei, ez a napnál is világosabb.

  6. Tusvanyosrol ne hianyozzon Orban, a bucsuban megy a Szent Imre indulo nelkule is. Amugy meg Csiksomlyo NE legyen politikai talalkozo, szerintem Adernak sem kellett volna menni, a masik 364 napon is tud tenni az elszakitott magyarokert.

    • Áder úr katolikus.
      És azon a búcsún vesz részt,amelyiken akar. Ráadásul Ő a hídon sem fordulna vissza.

  7. Soláry József · Rendőrtiszti Főiskola

    Én azt hittem, hogy a rend ôrei mindenképpen a kormányra, az alkotmányra esküsznek fel!
    Maga milyen tisztet tölt be a rendôrtiszti fôiskolán?
    A saját neve alatt fröcsög a kormány ellen, vagy csak úgy megrendelésre.
    Lassan az az érzésem, hogy Magyarországon csak nyugdíjas szavazók élnek, na meg akik a segélybôl.
    A többiek kire szavaznak?

  8. 2018 májusban G Lajosnak egymagának lesz kb. 15% parlamenti képviselője.
    Eligazítás munkanaponta reggel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük