Hova nem érdemes menekülni az oktatási reform elől

 

 

  

A kiszámíthatóság fontos emberi tulajdonság, a magyari, rinyaérzelmű politikafüggők pedig adnak is erre. Reggel jött a hír, hogy a kormányzat ismételten át szeretné alakítani a teljes oktatást. A reform egyik meghatározó elemének szánják a képesség- és tudásmérést, melyek eredménye az általános iskola elvégzése után döntően befolyásolná, hogy a gyerek merre tanul tovább. A gyengébben teljesítőket a szakiskolák felé irányítják, a jobbakat a gimnáziumok felé. Ahogy vártam, rögtön meg is jelentek a „teúristenmilyenországbanélünk” hashtaggel diktatúrázó sóhajtozások, melyekben a „most pakolom fel a gyereket és megyünk el innen” kitétel a demokratikus minimum.

Arról most nem nyitnék vitát, hogy jó dolog-e kompetencia-tesztekkel zaklatni 13-14 éves kiskölköket, vagy egyáltalán érdemes-e megpróbálni megfeleltetni, az amúgy folyamatosan változó, „munkaerőpiaci igényeknek” az iskolai képzést. Messze nem vagyok ennyire elmélyült ismerője e területnek. Egy pepszi szigorlat senkit nem tesz oktatási szakemberré, kivéve persze, ha függetlenértelmiségi, de az meg nem vagyok…

Meg amúgy is, a tanárok emberi minőségén, felkészültségén több múlik, minthogy pár oktatáspolitikusnak mit sikerült kitalálni egy unalmas kedd délután.

A fogaknak csikorgatása és az el kell innen menni szövegek viszont jól rámutatnak, milyen embereket képzett eddig a magyar közoktatás. Az indulatos, de teljesen fogalmatlan típust. Ugyanis elég nehéz lesz elmenekülni innen egy olyan országba, ahol az írni-olvasni képtelen gyerekeket felveszik gimnáziumba. Ez annyira magyari specialitás volt ezidáig, hogy nyugodtan fel lehetne írni a hungaricumok listájára a téglaporból készült pirospaprika és a 0 százalékon álló Együtt mellé.

Mert a sok elmenekülni szándékozónak érdemes elolvasni a vágyott célországoknál az apróbetűt is, mint a hitelszerződésen. Például a pont nekik szóló Határátkelő.blog.hu-n egy beszámoló a svájci közoktatási rendszerről. Az meg ügye az legvágyottabb ország, ahol mindenkinek van saját kakukkos órája, lilák a tehenek és pénz nő fű helyett a domboldalon. Ebben a vágyott, idilli országban, legalábbis a poszt írója otthonául szolgáló német nyelvterületen, rögtön az alsó tagozat után bontják 3 csoportra képességeik alapján a gyerekeket. Bizony 10-11 éves korban teszik őket a képességfelmérés borzalmainak és ítélik őket csőszerelésre életük végéig, legalábbis ahogy az elkellinnenmenni szószólói ezt látják.

Persze érthető, hogy minden szülő szeretné, ha az ő fiából tűzoltó, katona, hegyeket terelő juhász bankigazgató, kutatóorvos lenne, csak éppen attól, mert beíratja minden alkalmatlansága ellenére egy középesen szar gimnáziumba, még ez nem fog bekövetkezni. Nagyobb eséllyel lesz belőle egy semmihez sem értő 18 éves a végén, aztán mehet felvételizni az ELTE Tátikára hivatásos forradalmár szakra…

Visszatérve a példaként hozzott Svájcra, ők sem a fáról szüretelték le a jólétet, hanem többé-kevésbé mindent pont az ellenkezőképpen csinálnak, mint ahogy a tökéletes társadalmi berendezkedést kereső libnyaf vélekedik a világról. Fegyverbuzik, munkamániások és rendes szakmát adnak a gyerekeiknek az önkifejezésre való bátorítás helyett.

Aztán lehet az egész reformból megint annyi valósul meg, hogy a tanárok kapnak néhány száz oldalnyi tesztet, mint a hoffmanni reformkorban…