Gyurcsány esete a szoci lóvéval

Néha bizony fura döntések születnek a bíróságokon. Az igazságszolgáltatás funkcióját betöltő hatalmi ág még mindig siralmasan működik. Ezt – sóhajtozva ugyan – de már megszokhattuk. De hogy az ügyészség – amelynek dolga az egyes büntetőeljárásokban, hogy a közvádló szerepét betöltse, illetve a nyomozást, a büntetés-végrehajtást és a közigazgatás működésének törvényességét felügyelje – ilyen impotens legyen! Nos, nem gondoltuk volna. A rendszerváltás óta az ügyészség többé-kevésbé helyt állt a büntetőeljárásokban. Azaz vádat emelt, ha bármiféle bizonyítékra lelt; vagy nyomozást indított, ha a gyanú árnyékát vélte felfedezni. Mondhatni törvényesen tette a dolgát. (Más kérdés, hogy a bénázó bíróság miatt voltak ügyek, amelyek „elhaltak”, az időből kicsúsztak, vagy éppen röhejes módon teljesen ellentétesen ítéletek születtek a különböző szinteken.)

Most viszont nagy csalódást keltett a Fővárosi Főügyészség is. Ugyanis bűncselekmény gyanúja hiányában elutasítottaazt a feljelentést, amelyet Gyurcsány Ferencnek, a szocik volt elnökének, a korábbi pártfinanszírozásával kapcsolatos kijelentései miatt tett Gulyás Gergely képviselő. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket a Toronyházban.

Pedig Gyurcsány „coming out”-ja elég világos volt. Legalábbis majdnem tízmillió magyar ember számára fogalmazott érthetőn. Kivétel a csecsemőket, illetve úgy látszik a fővárosi ügyészeket. Október 14-én ugyanis a következőket mondtaaz MSZP-ről: “én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk“. Érthető már? Vagy írjuk le még egyszer a csecsemők és az ügyészek kedvéért?!

Persze Ferenc testvér célja nem a beismerő vallomás volt. Csupán ravaszul meglebegtetett egy törvénytelen cselekményre utaló magatartást, pusztán azért, hogy belerúgjon a szocikba. Ez persze illeszkedik a Demokratikus Koalíció stratégiájába, hisz szeretnék ráalkudni magukat valamilyen közös ellenzéki listára, amihez arra van szükségük, hogy a szocik kárára erősödjenek. Voltaképp a biztos baloldali szavazók piciny tortájából szeretnének nagyobb szeletet vágni. Ezt pedig a többiektől kell elvenniük.

Ezen persze gyorsan meg is sértődtek a legkeményebb szocialista politikusok. Szanyi Tibor szerinta Gyurcsány által felvetett kérdést „sehogy nem kell értelmezni.” Illetve így folytatta mondandóját: „Nekem személy szerint egy ötletem van: vagy a Lipótra, vagy a Csillagba, ennyi.” Azaz Gyurcsány húzzon el – vagy a böribe, vagy az elmegyógyintézetbe.

Tény, hogy Gyurcsány – minden politikai stratégián túl – világosan célzott valamiféle törvénytelen lóvéra. És tény, hogy a minap, a Fővárosi Főügyészség ennek ellenére elutasította a további nyomozás lehetőségét. Mindezt pedig azzal indokolta, hogy a feljelentés „bűncselekményre utaló konkrét ténybeli alapot nem, csak a feljelentők következtetéseit tartalmazta.” Illetve: „az Állami Számvevőszék az MSZP 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése során szabálytalanságot nem tárt fel, a párt a párttörvényben meg nem engedett vagyoni hozzájárulást nem fogadott el.” Mintha egy pénzügyi beszámolót nem lehetne meghamisítani! Főleg egy olyan pártban, ahol a hazudozás és a hamisítás mindennapi rutinná vált.

De Gyurcsány valójában csak lebegtetett és a saját pártja érdekei szerint politizált, amikor a törvénytelenségre utalt; illetve bármit is mondott most, az akkoriban leadott pénzügyi jelentés rendben volt. Micsoda álszent érvelés ez kérem! Olyan, mintha feltennék egy videót a YouTube-ra, amiben úgy fogalmaznék, hogy „a vagyonomat jobb ha nem is tudjátok, hogy honnan szereztem, de gazdag vagyok, az adóbevallásom pedig papíron rendben van.” Vagy: „jobb ha nem is tudjátok mit csináltam tegnap este a feleségemmel, habár hupikék monoklija van, ő nem fog ellenem vallani”. És ezek után nem nyomozna senki utánam?! Ugyan kérem!

A pártfinanszírozási kérdéseken több évtizede vitatkozik a politikai elit. Kissé álságosan kezeli minden párt ezt a kérdést, hisz a zavarosban lehet csak igazán halászni. Jelenleg is folyik a polémia, konkrétan a kampányfinanszírozási szabályokról. De minden átláthatatlan szabályozás ellenére egy biztos: sem bűncselekményből származó, sem más országok által felajánlott pénzeket nem fogadhatnak el a magyar választásokon induló pártok. Ezért is megdöbbentő, hogy nem indult nyomozás Gyurcsány szavai miatt. És azt a kérdést sem vizsgálta senki, hogy a párt 2009. évi „bevallása” tényleg a valóságot tartalmazta -e. Mert ha Gyurcsány igazat szól, akkor nemcsak törvénytelen lóvéról van szó, hanem a számviteli törvény megsértéséről is.

Mindamellett Gyurcsány ügyesen taktikázott. Egyrészről az újabb „igazságbeszédével” egy jó nagyot rúgott Mesterházyék nagy fenekébe, másrészről a saját helyzetét is tovább erősítette. Hisz a megszólalása előtt két lehetőséget kellett mérlegelnie – és egyik sem tűnt rossznak számára. Mert ha elindul az eljárás, ha Gyurcsány ismét az ügyészség, vagy egy esetleges vádemelés után a törvényszék előtt állna, akkor megint eljátszhatta volna a mártír szerepét. Ismét ficánkolhatott volna az „Orbán-diktatúra” áldozataként. Ami nem kevés muníciót jelentene a baloldali szavazók kegyeiért folytatott versenyben. Ha pedig nem indul nyomozás és a vádemelés sem történik meg (végül is így esett), akkor sincs gond, hisz elmarad a jogi hercehurca, mi pedig szemtanúi lehetünk egy bukott politikus megtisztulásának.

Minden okoskodás ellenére van azért tanúsága a történteknek. És jól látható a paradoxon is. Az ügyészség lőtt egy öngólt, így az igazságszolgáltatásba (és nem utolsósorban a párt
ok moralitásába) vetett alig tapasztalható állampolgári hit tovább halványodott. Gyurcsány ismét csak kicsusszant az igazságszolgáltatás kezéből és megúszta az egyébként is nehézkesen gördülő „elszámoltatást”. Ráadásul égbekiáltó ellentmondás, hogy Gyurcsány úgy sejtet törvénytelenséget és úgy rúg egy jókorát a szocikon, hogy voltaképp magát vádolja be. Ugyanis a pártfinanszírozásért, illetve az esetleges törvénytelenségekért a párt akkori vezetője, azaz ő maga a leginkább felelős. 

Gyurcsány igazi művésze a mocskos politikai játszmáknak. Hisz úgy tartott meg egy „igazságbeszédet”, úgy mutatta magát „tiszta politikusnak”; és végül, de nem utolsósorban, úgy gyengítette sikerrel szocialista ellenfeleit, hogy saját piszkát kente rájuk. Ügyes – mondhatnánk, ha már egy fikarcnyit sem hinnénk a politikai erkölcsben.