Gréczy, itt az idő, lehet eltakarodni a f***ba!


Van ez a remek ember, ez a Gréczy, amelyik nemcsak a faszát mutogatja a nőknek, hanem páros napokon valami hihetetlen erkölcsi magaslatokról képes prédikálni és kioktatni másokat a helyes viselkedésről…

Másfél hónapja ki más, mint Gréczy Zsolt játszotta el az erkölcscsősz szerepét Borkaival szemben. Ott állt (mint egy fasz), pőrén (mint egy fasz), csupaszon (mint egy fasz) a győri városháza előtt, és arról makogott, hogy Borkai egy erkölcsi nulla, el kell takarodnia a közéletből. No, lehet példát mutatni (példát, nem faszt!), és eltakarodni a közéletből!

Aztán ez a nagyszerű ember, ez a Gréczy annyira beérezte a moráltanár szerepét, hogy ugyanazzal a lendülettel bement az ATV-be, ahol olyanokat állított (itt sikerrel járt), hogy Borkai nem fogja elbírni a nyomást, ezért kellene eltűnnie. Szánakozva magyarázta, hogy a szerencsétlen Borkainak egyszer „ki kell mennie az utcára”, „el kell mennie a piacra”, „nem bújhat el örökké lefüggönyözött autókba”, „és nem osonhat örökké a hátsó bejáraton a városházára”. (Az idézetek persze nem szó szerintiek, mert elég nehézkés mostanában úgy megnézni egy vidót Gréczyről, hogy ne villanjanak be a képek a lankadt faszáról…)

Volt egy olyan gondolatmenete ennek a remek embernek, amit szintén úgy osztott meg velünk, mint a faszáról készült képeket. Nem kértük, de megkaptuk. Szóval azt fejtegette lelkesen, hogy amit láthattunk (Borkai seggét az Adrián), az „képszerűvé tette, amit gondolnak az emberek a Fideszről”. Na, drága mutogatós bácsi, amit meg mi láttunk az elmúlt napokban, az képszerűvé tette, hogy mit gondolunk a Demokratikus Koalíció nevezetű szektáról. Mert ez a DK. Így élnek a dékások, a dékás urak. Egy halom züllött szociopata, akikben a szégyenérzet nevezetű teljesen természetes emberi érzelem képtelen kialakulni. Mert beteg a fejük. Tényleg nincsenek emberi érzelmeik, amire talán az első bizonyíték az volt, hogy a legújabbkori Magyarország legkártékonyabb szarházija, Gyurcsány Ferenc körül kezdtek el gyülekezni. Azért a rohadékért rajonganak, amelyik ellopott 20 évet ettől az országtól. Kirabolta, tönkretette, eladósította, eladta. Megmérgezte az országot, megmérgezte a lelkeket, és rajonganak érte a dékások. Ünneplik.

Szóval ilyen a Demokratikus Koalíció! 

Az egyik alkoholista, délután már nem lehet vele tárgyalni, mert úgy be van baszva. A másik a faszát mutogatja kéretlenül nőknek. A harmadik köztörvényes sikkasztó és maffiózókat ölelget. És így tovább. Ezek ilyenek.

Emellett „pökhendin beszélnek a magyarokkal” (megint Gréczyt kellett idézni), simán belehazudják a képünkbe, hogy nem is azt láttuk a képen, amit láttunk. Igazából nem is tolta a faszát a képünkbe ez a beteg állat, hanem csak félremagyarázta a gaz Fidesz. Drága jó Bolgárúr talán még azt is képes lenne elmagyarázni, hogy igazából a Fidesz odament ehhez a nagyszerű államférfiúhoz és letépte róla a nadrágját, ezért láttuk azt, ami ott sem volt. 

Na, száz szónak is egy a vége: Gréczy, takarodj a faszba!


  Nyilvánvaló Kapitány

52 hozzászólás

  1. Azóta a gréci bránerjéről kiderült,hogy ótvaros,és csak 12,5 centi.

  2. Az a fenti Horváth György így akarja elsikálni gréczi gecijét? Rossz. Ugyanoda vele.
    A bloggszerző valóban moderálhatná mqagát.

  3. ….horváth gy. fosbuk: …rég kivetett már benneteket- pedofil aberrált magamutogató szarháziakat- a társadalom magából. Ennyi jutott már nektek dögevő hiénáknak a zsákmánytól nagyon nagyon távoli örök vonyítás.

  4. NeveNincsVagyok

    Én meg azt mondom,hogy Gréczynek is el kell tünni a f.szba,Borkainak is el kell tünni a f.szba,meg az összes szarházi ingyenélö politikusnak el kell tünnie a f.szba,aki közszereplö létére nem tud ill.nem akar viselkedni,az adófizetök pénzén kurvázik,vagy lop,vagy csal,vagy visszaél a hatalmával,legyen jobb vagy baloldali.
    A kérdés az,hogy akkor ki marad?

  5. Cake Olivio

    Kiváló írás, örülünk hogy a jobboldal kezdi felvenni a kesztyűt és a baloldal fegyverét használja, tessék az O1G után itt az újabb őrület, a 3G !!! Gréczy Gatyája Gecis. Az ingyenes logókat bárki letöltheti a Vadhajtások oldaláról és terjeszteni kell ezerrel!

  6. Cake Olivio

    Kiváló írás, örülünk hogy a jobboldal kezdi felvenni a kesztyűt és a baloldal fegyverét használja, tessék az O1G után itt az újabb őrület, a 3G !!! Gréczy Gatyája Ge-cis. Az ingyenes logókat bárki letöltheti a Vadhajtások oldaláról és terjeszteni kell ezerrel!

  7. “Bízom benne, hogy az Európai Néppárt illetékesei is figyelnek majd erre, amikor napirendre kerül a Fidesz kizárása, hiszen látható, hogy az Orbán-kormány ebben a kérdésben is lábbal tiporja a jogállami normákat. Ennek nemcsak politikai, de erkölcsi következményekkel is kell járnia – mondta Gréczy Zsolt.” Nos, valóban el lehet takarodni !!!

  8. Hát igen, stimmel.
    Ez a Dobrev Klán és az erkölcsi halott elitje:
    – szociopata delirium tremense álmait terjesztő alkoholista demagóg, személyében gyáva alattomos rém,
    – szociopata maffiamódszereket – fenyegetés, zsarolás, megfélemlítés, korrumpálás – alkalmazó fizikai erőszaktól vissza nem riadó elítélt okirathamisító költségvetési befizetést nem teljesítő, ennek ellenére folytatólagos adócsaló,
    – szociopata exhibicionista túlfejlett önképpel rendelkező, ezért erőszakos priapista narcisztikus zaklató,
    – szociopata patológiás részegség tüneteit mutató sivalkodó, magát verdeső narcisztikus nőnek kinéző lény,
    – szociopata ostobán zsaroló és taplón hazudozó, 90-es IQ-jú lump prolik.

    És a névadó.
    akinek személyében manifesztálódik verbális agresszió formájában krónikus gyűlölete, amely hamarosan az általa elkövetett becsületsértések, rágalmazásokon keresztül depressziót, paranoiát, esetleg fizikai fizikai erőszakon megalázás, testi sértés, gyilkosság keresztül öngyűlölet okoz saját magának.

    • Korrekt összefoglalás.
      Bár lehet, hogy a bolgár tehénnek (D.Klára) még tetszik is ez a fajta (G.Zs.) típusú életszemlélet.
      Márciusban kiderül, az alkoholproblémával küzdő pápai rém akkorra hívta össze a Dobrev Klára (DK) párt kongresszusát.

      • csakafidesz

        Még ha tehén lenne. De csak csont. Az alakja pedig rémes. Behunyt szemmel is kevesen cuppanának rá.

  9. Hányás az egész DK ! Akoholisták, zaklatók, tolvajok, hazugok, maffiák, f… mutógatok. Beteges hazaárulók. Örökre meg buktatok nyilas/bolsik!

  10. Nagyszerű írás, és pont annyit tartalmaz amit érdemes tudni erről a perverz faszról. A legalja társaság legaljáról tör fel a g(r)eci, és azt kiabálja ő a tisztesség, az erkölcs és a nóvum. Takarodjon a közéletből, most.

  11. Ilyenkor azonnal el kellene takarodni,vállalva a tetteket.
    Gerinc?Morál?Ocsmány társaság!

  12. Bravooo nagyon jo iras pont ilyen a dk(dog keselyuk) CsotanyFeri alkoholista elmbebeteg ,Gecci Zsolti a hernyojat mutogatja a bolsevik tansvesztita boogar Klara meg a hazat arulja bruszelben !!!! Ezek utan aki meg ra szavaz ezekre a hibbant,perverz parazitakra az nem normalis !!!!

  13. Ezekhez a ballibekhez tényleg pszichiáter kell a multiplex személyiségzavaruk (minimum „kettősén tudattal” járó tudathasadás) okán. Kettős mércét, ilyen durván, épeszű ember nem képes alkalmazni….

  14. Az “Uniós alapBRÉemelés” ütősebb.
    :DDDD

    • 10/10!
      Óriási duma ez az alapBRÉ emelés.
      Greci mint a DÁKÓkoalició szóvivője…

    • Nézzük_magát_a_dolgot

      Hát ez bizony ragyogó találat. Bárcsak én találtam volna ki, de ennek híján csak kalapot emelek Győző előtt.

  15. Horváth György (fb)

    Előbb téged és Gréczyt terjesztik fel a Nagyvalag-rendre, te értékrend nélküli
    proli.
    Még te kéred számon a stílust?!

  16. BALLIBEKNEK vastag a bőr a képükön, de én szívesen leoperálnám egy szikével…

  17. SENKINEK NEM TŰNIK FEL AZ A KÜLÖNBSÉG, HOGY BÁR BORKAI IS SZEXUÁLISAN TÚLFŰTÖTT, ADDIG ŐT VALAKIK BEVITTÉK A SUSNYÁSBA, MEGSZERVEZTEK NEKI EGY PARTIT ÖRÖMLÁNYOKKAL, FELVETTÉK AZ AKTUST, ÉS PONT A VÁLASZTÁS ELŐTT BEDOBTÁK A KAMPÁNYBA!!. A MÁSIK FAZONT SENKI SE VITTE JÉGRE, Ő MAGA ÉLVEZKEDETT ÉS TETTE KI AZ ERRŐL SAJÁT MAGA ÁLTAL KÉSZÍTETT KÉPEKET BIZONYOS FELÜLETEKRE, AZAZ EZEKKEL PRÓBÁLT MEG MAGÁNAK NŐKET “ELBŰVÖLNI”. EZ OLYAN KÓRESET, MINT A KABÁTNYITOGATÓS ÉS A LÁNYKOLLÉGIUM ELŐTT ÖNKIELÉGÍTÉST VÉGZŐ CUKROSEMBERÉ!!!

  18. Gréczy takarodj el a picsába, látod szemét voltál a Fidesszel, hogy a Fidesz ilyen, a Fidesz olyan, példát akartál mutattni nekünk, hát most faszikám a Fidesz kifizetett a gazságodért. Páholyba éerezted magad, most meg mehetsz a hajléktalanok mellé.

    • Nézzük_magát_a_dolgot

      Vagy Brüsszelbe zsíros fizetést húzva a magyar adófizetők pénzéből. Vagy csak sok pénzért a háttérben meghúzódva írja a nemzetgyalázó, aljas hitvány beszédeket, kommenteket és újságcikkeket mások nevén.

  19. Tömör, lényegre törő, visszafogott írás. Gratulálok!

  20. Erről a buzi vörös geci állat grécziről simán kinézném, hogy cukros bácsi is, tehát nagyon jól dönt mindenki aki óvatos abban, hogy gyermekeit egyedül engedi az iskolába, nehogy egy bokor mögül kiugorjon egy szál pöcsbe.

  21. Kicsit nyers stilus,de még mindig emelkedettebb
    mint az alanya a cikknek.Olyan mélyre senki
    nem tud süllyedni mint a DK banda.

  22. G.Zs. először fitymálta le a főnökét.

  23. Gratulálok, tutihülyék! Végre megtaláltátok a testhez illő témát Gréczy bránerével. Remélem a gatyát is leperli rólatok, orbánista nyikhajok!

  24. Végre egy kellő erővel megfogalmazott írás. Gratulálok, hogy lassan, de azért eljut a választók üzenete is valahova… Ezekről a szenny, tróger emberekről csak az ő stílusokban lehet eredményes jobboldali újságírást folytatni. Sajnos ez van. A szép szavak és a türelem ideje lejárt. Ezt a perverz trokhár disznót és bandáját ki kell csinálni, hogy végleg eltűnjenek a magyar közéletből. Ez az “ember”, hogy lehet országgyűlési képviselő? Ez az ellenzéki szint? Ez. Náluk így lehet valaki képviselő? Így. Hogy gondolta G1G, hogy az ország legutáltabb pártjának szóvivőjeként ezt büntetlenül megteheti???? Úgy látszik még mindig van lejjebb és még lejjebb…. Holnapra ígértek egy újabb csomagot Grecziről….. Ja és ne felejtsük kedves baloldali G1G mentők…. A vád zaklatás….. Tudjátok Metoo… hisztéria.

  25. csakafidesz

    Nézem a fotót, hát itt ez a nő rajta, tőle az enyém se lenne kemény, de még félig sem..

  26. rúzsa bandi

    Kibaszott dk-s komcsik takarodjatok a gecibe (gréczybe)

  27. Legalább egy rohadék magyar gyülölö DK.-s, Grécziyvel kevesebb. Gyurcsány meg Gyurcsányné biztos, hogy eltesznek egy olyan képet emlékbe, mikor Gréczy a farkán lévö DK.-s, táblával hirdeti a DK. szektát.

  28. Lovagok és korok

    Lovag időszámítás előtt párezerrel a nőjének, miközben elkapja a jelöltje loboncát és húzza magával a barlangjába:
    – Látod, te szuka, én vagyok a legnagyobb dárdás a környéken. Előkaptam a dárdámat, oszt megvívtam érted a Bikafejűvel, letapostam mint bölény a pitypangfüvet, tehát jössz velem a barlangomba aztán csinálok neked sok kis mokány dárdás-csimotát.

    Lovag Trójánál bekiabál a várvédőknek:
    – Adjátok nekem ki szép Helénát, ha nem adjátok dárdámmal száz ostromot akár tíz évig is megvívok ellenetekben, de szavamat adtam királyomnak, hogy visszaviszem nőnket hites urának!

    Lovag középkorban:
    – Szívemnek szép hölgye, add keszkenődet, hadd tűzzem dárdám hegyére, hogy szép szemedért megvívhassak, s ha elesem e keszkenővel takart le érted ragyogó halott szemeimet!

    Lovag a XIX. században:
    – Légyen nyugodt, szép kisasszony, megvédem a becsületét a gaz ellen, aki mikor kegyed beszállt atyja hintójába és kivillant szépséged bokája, eme férfiú pimaszul rábámult kegyedre és ezzel megszégyenítette önt. Dárdámmal vagy pisztolyommal megvédem az ön becses erényét, és párbajra hívva kiontom pimasz megbámulóját!

    Lovag a XXI. században a magyar parlamentben, az asztalán a telefonon csetel, miután felszólalva dörgött egyet a kormánypártiak erkölcstelen gangbagnja kapcsán:
    – Ide figyelj, te liba! Nem tudom hányadszor küldjem el neked facebookon a pöcsömről a képeket, hogy felfogd, velem nem jársz rosszul. Ki a fene akar téged elvenni, mit nyavajogsz, hogy hagyjalak békén? Mondtam már, csak diadaljelvényként férfiúi dárdám végére akarlak tűzni, és annyi. Mit nem lehet ezen felfognod?

    S ha így folytatjuk a fejlődést, egy genderkorszak és egy vallási világháború utáni lovag:
    – Én lenni büszke, mak-mak, mert nekem lenni legnagyob fa…om, úgyhogy ha te szuka, feljössz velem az én nagy fámra, én ott téged megvédni a másik mak-mak horda elől, a fán biztonságban leszel, mak-mak…

    • csakafidesz

      Kifelejted a 20. század felszabadító grál lovagjait. Az egyik elkiáltotta magát, hogy gyévuska, és huszonketten mentek végig a nagymamán. (Az ötéves unokának szerencsére volt még ideje bebújni a szekrénybe..)

  29. Br. Beverneky

    Béláim!
    Az egyik szemem sír, a másik nevet. Ez a perverz disznó Homo szopilesz egy időre eltűnik a nyilvánosság elől.
    DE! Biztosan puhára (mint a pöcse) fog esni. (Jemeljan megígérte neki)
    Ami komolyabb: Elröhcsincséltek rajta a HÍR TV-n, hogy kari még gergelynek is alkalmatlan, oszt mi lett a nóta vége??!!! Tartsuk szárazon a puskaport! Szükség lehet még arra kemény 16 centire!

  30. Br. Beverneky

    bocs: elröhincséltek

  31. Rád meg az elqró, meg a gecigéci.
    Szarevő pufajkás korcs.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük