Füles levele Micimackóhoz


Fú, ez most hosszú lesz. Előre is elnézést kérek mindenkitől, hiszen mélyen hívő, majd még mélyebben csalódó-kallódó keresztény értelmiségiként milliószor megfogadtam már, hogy nem fogok panaszkodni. Persze millió-egyedszer is füllentettem. Szóval akkor még egyszer és utoljára Orbán rendszeréről!

Sokáig befogtam a szám, de aztán Simicska összeveszett Orbánnal, én meg a kevéske eszemmel és rengeteg morálommal nem tudtam, hova álljak. Oda álltam, ahova, azóta pedig még több morálom lett. Én lettem a sátoraljaújhelyi (hm, újhelyi?) Charles Dickens, aki a nyomor pornográf természetrajzolásával próbálja romba dönteni a NER-t!

Szóval azóta én is mindenhez IS érteni kezdtem.

Tudtátok, hogy Orbán nemhogy nem műti meg a betegeket már, de kiborogatja az újszülött csecsemőket a mózeskosarakból? Persze, csak ha egészségesek. Kell a hely a koronavírus nemlétező áldozatainak. Ezen dolgozom épp! Megborzongtató, mi? Olvassatok sok ilyet, és akkor hátha leszavaztok még egyszer és utoljára az MSZP-Jobbik koalícióra. Alattuk sose történne ilyesmi.

Én lennék persze az utolsó, aki Karácsony Gergelyt védené, de az megvan, hogy a Pesti úti idősek otthonának egyik dolgozóját leköpték a közértben? Előtte még direkt rákérdeztek, hogy ugye ott dolgozik-e, és csak utána köptek. Ez is a kormánypropaganda végtelen aljasságat és rettenetes hatékonyságát bizonyítja. Lényegében Orbán nyálát látom abban a köpetben, amelyet most plasztikusan és elgondolkodtatón fogok megírni az olyan igazi jobboldaliaknak, mint amilyen szerénységem.

A legnagyobb fideszes voltam. Önként és ingyen voltam nagyon nagy fideszes, csak aztán végül mégse jött össze, amit megálmodtam. Egy olyan Magyarország, ahol polgárok vannak, és mindegyik felelősen boldog. Én meg főszerkesztő vagy programigazgató lehetek. Orbán lényegéven elárulta ezt az álmot, a cinikus lakájmédiája pedig úgy forgatja ki, hogy én árultam el őt, ami megintcsak a cinizmus magasiskolája, hiszen a miniszter szó szolgát jelent. Neki kéne szolgálnia bennünket.

Járom a vidéket, hisz eleve onnan jövök.

Tudtátok, hogy a vidéken élnek Szegényemberek is? Őket keresem. Velük egyensúlyozom ki a hazug orbáni propagandát, mely szerint itt minden jó. Méghogy egyetlen magyar sincs egyedül… Micsoda csontig ható cinizmus ez! Bevájom mérges kis csápjaimat ebbe a nyilvánvaló hazugságba, hiszen járvány idején arra van a legnagyobb szükségünk, hogy Orbán nehogy nemzeti álegységet tudjon létrehozni.

Tudtátok azt is, hogy a vidéken vannak amúgy leszakadó, elszegényedett vidékek is? 🙁
Nem, mi? Na, én ezekre is lemegyek, és bemutatom nektek a saját két kezemmel, hogy Orbán lakájai hazudnak. Minden rossz itt, és 2010 óta rossz. Ami meg azóta javult meg, az éppenhogy Orbán ellenében javult, EU-s pénzekből. 

Igazán nem kérek mást ehhez a nemes és rendkívül morális küldetéshez, csak egy kis szeretetet, figyelmet, együttérzést, odaadást.

Meg persze pénzt is. Kivert kölyökkutyaként is tudok rád nézni, ha az kell ahhoz, hogy adjál! A sok, könyvespolc előtt ülő értelmiségi meg tintás vén maffiózó mellett most én leszek az, aki népieschre veszem a figurát, mit szólsz? Még kalapot is húzok, ha ez kell, pedig 1959 óta nálunk se hord már ilyet férfiember, ráadásul bent még ezelőtt se hordtak, de sebaj. 

Hallatlanul nagy igény van ránk amúgy.

Az élőt múltkor egyszerre 200 ember is nézte. Ja, és a köcsög Orbán miatt szűnt meg ám a pozim is a tévében. Jól kiszúrtam azonban velük, hiszen azóta már a Youtube-on vagyunk, ami sokkal menőbb. Mostanában akkor mondjuk a legjobbakat, amikor skype-on mindhárom maradék szereplőnk egyszerre beszél, és mindhárom annyira laggol, hogy semmit se érteni belőlük. Ehhez lenne szükségünk majd a további kis pénzetekre egyébként. Ezt csak úgy mondom, csak úgy mellesleg. 

A vége persze az lesz, hogy a járványra hivatkozva még ez a két, végsőkig kitartó haverom is lekopik ebből az adásból. Amiből én már teátrálisan és hisztisen kivonultam egyszer, de aztán mégis visszaszivárogtam. Ott fogok a végén szétcsúszva makogni magam elé. Még az a riasztó nő is lekopik inkább, mert még neki is riasztó leszek, de sebaj.

Támogassatok kérlek, és döntsétek meg Róbert Gidát, mert én akartam lenni a kedvenc játékállata, de mégse én lettem. Csak ez a két fontos dolog maradt nekem már csak az életben! Hátha egyszer majd jön egy világválság, ami két vállra fekteti a köcsögöt!

Keresztény értelmiségi

  1. április 9-e hajnalán

  Kurtz ezredes

2 hozzászólás

  1. A humor piszok éles fegyver tud lenni. Még jobb, hogy sokan észre sem veszik, hogy hülyét csinálnak belőlük. Na az nevetséges.

  2. Igazán nagy gratula, pompásra sikerült az írása!
    Az odaadásból is bölcsebbek lettünk, látván hogy az odaadásnak hány megnyilvánulása lehet.
    anonymus kollega itt fenntebb piszok éles fegyvernek tartja a humort, abban igaza van, de amiatt hogy a megcélzottak nem veszik észre, nem lesz belöle nagy káruk. Sajnos.
    De legalább az olvasójának szolgál végtelen elégtételére.

    [Azér az igazi Füles egy hajszállal mindig rendesebb vót, meg kell adni, na. Nem lett soha áruló és nem viselt piros máslit a farkán. Épp olyan ravaszul éber, a mostanihoz találó tekintetre sem volt képes, mint a fenti]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük