Fifa Safety Instructions


Tisztelt magyar futballszurkolók! A közelmúlt néhány sajnálatos eseménye kapcsán többedszerre is felmerült bizonyos vitás kérdések lezárásaként szeretnénk tisztázni pár aprócska dolgot és elvárást önökkel szemben. Ez a közös európai policynk már számos más EU-tagállamban használatos és elterjedt, ezért bízva az önök majd 15 éve történő csatalakozásának tényében, idéntől visszamenőleges hatállyal zero tolerance-t hirdettünk bizonyos elterjedt gyakorlatokra.

Ennek értelmében TILOS az Európai Unió területén belül megtartott FIFA rendezvényen!

  • Tökmagot, szotyolát fogyasztani
  • Káromkodni
  • A rendezvény vezetőjét, biztosítóit, valamint a FIFA által delegált bármelyik munkatársat tettleg vagy szóban inzultálni

Tilos továbbá!

  • Hangosan beszélni*
  • Énekelni*
  • Tapsolni*
  • Bármilyen himnuszt (kivétel: EU – Wolfgang Haydn: Örömóda) lejátszani
  • Bármilyen történelmi vagy egyéb sérelmet a mérkőzés keretében megemlíteni, felhozni, azzal tüntetőleg provokálni.*

*Kivétel, ha erre a FIFA által hitelesített nézőtájékoztató eszköz a mérkőzés megkezdése előtt kifejezett utasítást ad.

  • Szigorúan tilos továbbá a mérkőzés előtt alatt és után bárminemű nationalista megnyilvánulás, himnuszok vagy más, nationalista jellegű nóták, rigmusok, mondókák, kiszámolósok, zászlók, címerek, mezek, sálak, hajtókára helyezett tárgyak és egyéb, bárminemű nationalista fogalom vagy szimbólum használata!
  • Tilos bármi olyan tevékenység, amely összeegyeztethetetlen a FIFA és az EU modern értékrendjével!
  • Tilos az ellenfelet gyalázni – kivétel lehet ez esetben, ha egy adott ország nem tanúsít megfelelő viselkedést a nemzetközi közösségen belül (pl: Magyarország), tilos bárminemű megjegyzés és megkülönböztetés, amely sérthet nemzeti, etnikai, vallási, szexuális vagy egyéb kisebbségeket!
  • Tilos a stadionon belül a saját rasszú, de ellenkező nemű partner kézzel vagy szájjal való érintése, átölelése, tilos a természetes úton született saját gyermekek nyakba vagy ölbe vétele, megsimogatása!

A FIFA rendezvény helyszínére nem vihető be:

  • Robbanószer, szúró-vágóeszköz, lőfegyver, tűzijáték, petárda, bármiféle egyéb pirotechnikai eszköz, nationalista zászló lobogtatására alkalmas rúd vagy bot, valamint semmiféle olyan használati tárgy (ruhadarab, cipő, mobiltelefon, napszemüveg, táska) amelynek gyártója nem áll szponzorációs szerződésben a FIFA-val. Folyadék vagy élelmiszer a stadion területére be nem vihető!

Tilos a stadion területén a mérkőzés ideje alatt!

  • Csoportokat, táborokat képezni
  • Ugrálni
  • Az ülőhelyről nem kereskedelmi célból felállni
  • A mérkőzésen történt eseményeket füttyel vagy élőszóval, a környezetben ülők által hallhatóan kommentálni
  • Hullámozni
  • Karokat vagy bármi mást felemelni

Szabad és kívánatos a mérkőzés alatt és után!

A FIFA-val szponzorációs szerződésben álló és a helyszínen kizárólagosan vásárolható cukros üdítőt (sokat) fogyasztani

  • Ülni
  • Nézni
  • A stadion ajándékboltjában FIFA – márkajelzéssel ellátott ajándéktárgyakat, mezeket, kiegészítőket vásárolni

Reméljük, hogy az új, európai normák hatására készített szabályzat bevezetése a továbbiakban zökkenőmentes lesz, és nem szükséges a megsértésük miatt kiszabott további szankció vagy retorzió.

Jó szórakozást kívánunk önöknek rendezvényeinken!

With kind regards
Benedikt Kaltenbrunner SUI, FIFA végrehajtó-bizottsági titkár
Bernadotte Green-Ellis GBR, Európai Sport- és Szabadidő főbiztos
M’Barunkwa Nyekere-Nyekerere KEN, altitkár FIFA – fejlődő országok


  Kurtz ezredes

7 hozzászólás

  1. Azért azt tudod, hogy túl széles réteget nem érintett meg az erőltetetten ironikus cikked. 🙂 (nézz már rá a nézőszámokra)

  2. A tömött stadionok biztosítottak lesznek!!!!
    Kormányfôket lehet gyalázni…stb???

  3. Wildschwein

    “Wolfgang Haydn : Örömóda” – ezen besírtam 🙂 És valaki az olvasók közül már képes is volt szólni, hogy ez így helytelen! Nem érdemelnek meg ezek téged, ezredes úr.
    Persze a “nationalista” se volt rossz 🙂

  4. Remek helyzetjelentés. S már csak egy kérdésünk lenne: minek egyáltalán olimpia, nemzeti válogatott, nemzeti zászlós mezzel nemzeti csapat?
    Sőt, minek egyáltalán verseny, bajnokság, meccs vagy sport?
    A FIFA tiltsa be ezeket is.
    Ja, hogy azt nem lehet? Mert mégiscsak csilliárdos üzlet. Ja, hát arra is találhatunk megoldást:
    Legyenek az emberek mint egykoron Bizáncban kékek és zöldek, oszt úgy verjék egymást kékre, zöldre, nyakukban a FIFA által árusított kék vagy zöld sálakkal.
    Már csak egy kérdés lehet, kikből legyen kékek és kikből zöldek, hogy mégis meglegyen az ellenségeskedésből a haszon?
    Ez is megoldható:
    Páros napokon születettek legyenek a kékek, páratlan napokon világrajöttek meg a zöldek.
    Így már minden oké, FIFA?

  5. Wildschwein

    “Wolfgang Haydn : Örömóda” – ezen besírtam 🙂 És valaki az olvasók közül már képes is volt szólni, hogy ez így helytelen! Nem érdemelnek meg ezek téged, ezredes úr.
    Persze a “nationalista” se volt rossz 🙂

  6. bubuka_visszater

    erteni velem az ironiat, nem is rossz a cikk, de kontextus nelkul log a levegoben az egesz.
    legalabb egy felmondat erejeig lehetett volna utalni a cikk apropojara. Raguglizva se talaltam semmi FIFA koruli balhet a kozelmultbol. Masreszt meg vartam hogy a Jussie Smollett ugyrol lesz cikk, vagy a Covington afferrol, azok nagyot szoltak az USA mediaban es van athallas a mi liberalisainkra is.
    udv, tovabbi jo irast, jo szurkolast!

  7. Ez jópofa, tényleg így is van, csak az aláírók közül kihagyták Orbán Viktort és Csányi Sándort. Nemzeti zászlót nálunk még lehet használni ez igaz, de a zsidó, a cigány nálunk is védett állatfaj. A karunk felemelése csak bizonyos szögben engedélyezett és aki nem tudja tűpontosan a nyolcadikos töri anyag végén lévő egyik lecke hazug állításait annak börtön jár. Ugyanúgy szolgái vezetőink a kiválasztott tetűhintásoknak mint a liberálbolsevikok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük