Ferenc pápa versus Ferenc, a pápai

Nos kb. leszarnánk a legújabb pedofilpapozást, ha Bajnai kolléga minimumplusszos barátai, és az egyre inkább a depresszió örvényébe keveredő Tóta W. ne épp megint ezen járatná a száját. A politikai üresjáratok, valamint két közvéleménykutatás között szemmel láthatóan úgy érzik, hogy a katolikus szódás pedofil lovát érdemes rugdosni. Talán felnyögünk egy picit, és megmondjuk nekik megint, hogy nemár. Nos, megkapják amit akarnak: Nemár. Innen csak az olvassa, aki tényleg kíváncsi arra, vajh mi magyarázhatja (szerintünk) azt, hogy úgy mennek neki ennek a témának hatszázezredszerre is, hogy tulajdonképp nem is akarnak változást. Sőt! Igazából tökmindegy, ha az Egyház tesz bármit is egy létező probléma orvoslására, hisz ha a Pápa személyesen égetné el máglyán a pedópapokat, akkor meg az lenne a baj. Mint Orbán Viktor és a betiltott tüntetések esete: ha van rajtad sapka az a baj, ha nincs akkor meg az. Kereszténynek lenni tehát sosem lesz kúl, ebbe bele kell törődni mindenkinek, akinek a píszí „nagyszerű tanító volt” szint fölött izgalmas Jézus személye.

Az egy dolog, hogy kb. ezerszer megírták (megírtuk mi is), hogy illendőségből a keresztényezést legyenek kedvesek buddhistázással meg zsidózással is párosítani, hisz az ilyen ex cathedra megaszondásnál ez így dukál, s akkor elkerülhetik azt, hogy lekettősmércézzük őket. Ami biztos nagyon fájhat nekik, hisz az utóbbi években a jobboldalnak meg ez a kedvenc gumicsontja: a Világ igazságtalan, és amíg a balosok kedvükre trollkodhatnak, minekünk azt se szabad. Amúgy tényleg nem: ezért is gondoljuk azt, hogy mi „jobb” oldal vagyunk, mint ők, de ez legyen másik poszt témája. Mert ez az a lemez, amit deafultból feltesz minden jobbos, meg konzervkatter, tehát sokkal előrébb nem jutunk Feri és baloldali barátainak lelki világába. A „kettősmércézésnek” – azon túl, hogy naponta tudunk öt posztot írni róla -.túl sok értelmét ezúttal nem látjuk, pedig a komcsizás után ez a kedvenc hobbink, főleg féltotálon a kocsmában hangoskodva. Valljuk be: ahogy egyesek erre a posztra kapnak epeömlést, mi is egyfajta perverz mazochizmusból olvassuk el politikai ellenfeleink agymeneteit. Valahol elismerés Árpinak, hogy szívesebben ekézzük őt, mint magasztaljuk a rezsicsökkentést és nagyszerű publicitást adunk Ferinek is, akinek lassan érdemesebb lenne inkább közhasznú alapítványként bejegyeztetni a DK-t, hátha akkor kap 1%-ot. 

És – bizony ez a gyónás helye – néha szívesebben röhögünk TeCső videókon, mint megyünk le a sarki templomba, és alszunk be a pap defaultban puffogtatott közhelyein. Ezen túlmenően, ha csupán tartalmilag elemezzük Feri vagy Árpi cikkeit a pedópapoktól, hasonlóan bármi emberi szennyhez, mi is igazán, mélyen fel vagyunk háborodva a dolgon. Ha úgy tetszik bizonyos antiklerikális szólamok nem is csengnek túl idegenül, hisz egymás közt mi is szépen elküldjük a pedópapokat a csúnyábbik égtájra. Nem „szeretjük” a papokat olyan túlzottan mi sem, érezzük az Egyház válságát, a hanyatlás szagát, érezzük, hogy Jézus valószínűleg nagyot nézne, ha látná egyesek mit művelnek a nevében. De ezek ellenére nem általánosítunk: Böjte atya, Ferenc pápa, és még pár hasonló ember bőven elég arra, hogy érezzük: nincs minden veszve. Ezek ellenére azonban egy másodpercig nem fordul meg egy ehhez hasonló nyílt levél, nyilatkozat, mém olvasása közben a fejünkben, hogy Ferenc vagy Árpád „hozzánk szólna” és célja a fájó igazság kimondása vagy a fennálló helyzet jobbítása lenne.

Abban kiegyezhetünk, hogy a mi kereszténységünk alapjait nem a pedópapok felől szereztük, és nem is fogadjuk el jelenlétüket se az Egyházban, se az életünkben jobban, mint mondjuk Gyurcsány Feri. És itt vége is a dalnak, bár ezen a ponton kapjuk az első értetlen fejet baloldalról: hogy nem juttok el oda, hogy ezt a szégyent látva azonnal megtagadjátok hitetek, összeomoljatok és öklötöket a Nemlétező felé rázva omoljatok először magatokba, és természetesen ezt követően a társadalmi világmegváltás tanának prófétáihoz: Gyurcsány, Bajnai, illetve eme szekuralizált szekta bármely kis tanítójának karjaiba. Mert hát ugyanis mi a cél? Téríteni, megújulni, újabb és újabb „híveket” szerezni. Épp erről van szó. Mert – kiélezve, sarkítva –bár úgy tűnik, hogy végtelen számú lehetőségünk van (antiklerikalizmusunk következménye akár kegyes buddhizmus is lehetne) valójában egy „igen-nem” jellegű kérdést tesznek fel, melyben – kb. a XVIII. század óta folyamatosan – a nyugati féltekén ők, azaz a politikai baloldal állnak az egyik oldalon, míg a kereszténység, a vallás és tradícionális kultúrák hagyományaihoz meg a másik oldalon. Tertia – ebben a kétosztatú politikai térben – non datur.

A XVIII. századtól, tehát a mai baloldal szellemi alapjaitól eredeztethető a katolikus egyházzal szembeni kitüntetett gyűlölet. Voltaire és a felvilágosodás antiklerikalizmusa közismert. A Nagy Francia Forradalom sem épp egyház-barátságáról volt híres. Ez a vonal végigvonul az európai baloldal egész történetén. Már a kontinentális Szabadkőműveseknek az angliai Nagypáholytól való elszakadása (bizony, volt ilyen is) a körül körvonalazódott, hogy megengedett-e az ateizmus, az antiklerikalizmus, az egyházellenesség és a nyílt politizálás, Marxnál a „nép ópiuma” lett a vallás, és ez így vonul végig 2013-ig, Tóta W. Árpád pedópapos agymenéseiig.

A szabadkőműveseknél az angol-amerikai szárnyban (melynek fő páholyában ma is a királyi család egy tagja, a yorki herceg elnököl) nem volt engedélyezve a politika. A francia-spanyol szárnyban
meg külön téma volt az antiklerikalizmus és az, hogy bizonyos baloldali politikai ügyeket nyíltan támogassanak a tagok. A történelmi tények közé tartozik tehát, hogy ez a kis harc az európai baloldal és a katolikus egyház között nem épp mai keletű. Mielőtt belegabalyodnánk a szabadkőműves összeesküvés kusza szálaiba és jól megkapnánk a magunkét, hogy hát sok agyunk bizony nincs, célunk pusztán az ezzel, hogy szemléltessük: egy alapjaiban „antidemokratikus” szervezet, és az iránta való lojalitás, sőt már magának ennek a hierarchikus abszolút monarchiának a puszta léte is, több mint szálka a demokrácia, egyenlőség, többségi elv, jövőbeli földi paradicsom tanítóinak szemében. Ezeken a fentebbi tanokon egész létük alapul, tehát a vallás, főleg a katolicizmus a legdurvább elhajlás ami csak létezik, ehhez képest egy kis hippi-Jesus, vagy valami „végtelen gomolygó létenergia” totál ártalmatlan. Egy olyan rendszer, ahol minden nevén van nevezve, és amiben olyan dolgokra is kész válasz áll rendelkezésre, amiről ők még azt próbálják kitalálni, hogy micsoda. Le vannak maradva na, és ez frusztráló tud lenni valljuk be.

Sajátos és elég friss fejleménynek tűnik, hogy a Jób könyvére és Mózes törvényeire hivatkozó zsidók, a Korán ezen passzusaira hivatkozó muszlimok és a Szent Pál tanításait követő keresztények épp mostanában sodródnak egy platformra a melegjogok és egyéb liberális huncutságok miatt. A politikai baloldalról érkező folyamatos szekuralizációs nyomás (a muszlimok fejkendő-mizériája, és a katolikus intézmények összeurópai vegzálása egyidejű történetek)egyre jobban erősíti ezt az egymásra találást olyan vallások képviselői és követői között, akik korábban évszázadokon keresztül egymással szemben határozták meg önmagukat, sőt egymás ellen harcoltak is sokszor. A „természet rendjébe” vetett közös hitük azonban korábban nem látott egységet teremt közöttük. Ferenc pápa ennek az összefogásnak szimbolikus alakja már most, pápasága elején, és mivel fogást nemigen talál rajta a baloldal, ráadásul a fiatalok körében kifejezetten népszerű is, a pedópapozás mondhatni létérdekké válik.

Ez a sajátos 21. századi új platform még csak formálódóban van, s nem lehet tudni meddig jutunk benne, de úgy tűnik az antiklerikális-egyház és vallásellenes front kiváltja ezt a közeledést. Természetesen a jobboldalon, azon belül is a politikai közösségek közül a legtartósabbnak tartott értékkonzervatív alapokon szerveződik ez az „új szövetség”. Ez egyre inkább sürgeti a másik oldalt is arra, hogy lehetőleg a bizonytalan, vallásos környezettel nem rendelkező fiatalok körében minél szélesebb saját térítő munkát végezzen, s megnyerje őket saját felekezete számára: „Ne kövess ostoba szabályokat, ne hagyd, hogy beleszóljanak a papok az életedbe (különben is pedofilok). Nézd, mi kúlak vagyunk, trendik, jófejek, lazák, tőlünk azt csinálsz, amit akarsz, miközben közénk tartozik a kedvenc popsztárod is.” Szóval politikai beetetés folyik, aminek az első lépése bármiféle intézményes vallás rendszerétől való elidegenítés. Az, hogy a vallás, a hagyomány eleve „rossz válasz” legyen, és már a kérdést is úgy tegye fel az egyszerű honpolgár, hogy arra csakis az ő válaszait lehessen megadni. Ez után már mindegy melyik hagyományos intézményt tagadja, hisz második lépésben „végtelen univerzális energiává” maszatolódik bármiféle Isten, aztán meg is szűnik, majd elkezd körvonalazódni egy új, „egyéni” boldogság eszménye, aminek terjesztésében a Pantone skála minden színében lehet találni, értelemszerűen baloldali pártot.

Igazából a dolog visszafelé is működik. Ha megnézzük a „társadalmi igazságosság” baloldalának az elmúlt pár száz évét, a fő különbség, hogy míg nálunk Böjte Csabák, Ferenc pápák, Teréz anyák vannak, náluk csak Marxok, Leninek, Sztálinok, Károlyik, Rákosik, Kádárok, Gyurcsányok vannak. A felkínált alternatíva tehát igazából egyáltalán nem „szeplőtelenebb” mint amilyennek a pedofilpapos egyházat Feriék látják. Ha nekem álmatlan éjszakákat kellene okozzon az a tény, hogy csupán pár áttét választ csak el egy kisfiúkhoz nyúlkáló állattól, akkor igazából egyetlen baloldali sem alhat nyugodtan, amikor tömeggyilkosokkal, szatírokkal, pszichopatákkal, elmebetegekkel és maffiózókkal van egy platformon. Letudhatnánk hát a mai estét azzal, hogy édes álmaink annyira zavarják a pedópapok, mint Tóta W.Árpád álmát Sztálin. Ez azonban úgyse gátolja meg őt se abban, hogy tovább csinálja azt, amit évek óta. Bevallhatjuk, minket sem fog kizökkenteni életünk eddigi jól megszokott kerékvágásából az újabb szembesítés. Ami meg Ferencet (ezúttal a pápait és nem a pápát) illeti: ha legközelebb rázendít egy antiklerikális szólamra, legalább csapja fel a szótárt és nézze meg mit jelent a „szeplőtelen” kifejezés, mielőtt tovább égeti magát a „többszöri bérmálkozással” és a zsinagógában emlegetett Megváltóhoz hasonló baromságaival. Bár… Arra a kis időre, amíg őt látni lehet, én már tartós tejet se vennék.