Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
A Jobbik lassan elmondhatja magáról, hogy minden sarkon állt már. Állandóan jelen van, aláírást gyűjt, kommunikál, szórólapot oszt, mozgósít. Ebbéli lelkesültségükben még a Jehova tanúit is maguk mögé utasították, akik pedig szintén sokat ácsorognak odakint. Bár ők valószínűleg valamilyen büntiből kifolyólag (elaludtak a vasárnapi iskolában), szép ruhában, ámde szótlanul ácsorognak az utcasarkokon, mint akiket kinn felejtettek az esőben.
Miért Rigó
A jobboldal utcai politizálásának fontos hagyománya van. A rendszerváltást megelőzően, vagy a korai ’90-es években ez a társaság nem tett mást, csak jelen volt. Kiment többedmagával az utcára, és ennyi elégnek bizonyult. Nem kellett üvöltözni, meg kukákat borogatni, a hatalom pontosan értette, hogy kisebbségben van. Később ugyanez a tömeg mutatta meg akár kormányon, akár ellenzékben, hogy számolni kell vele. Manapság viszont inkább a hiánya érződik.
Az újkeletű ellenzéki utcai politizálást ellenben inkább útszélinek lehetne nevezni, sem mint utcainak. A tisztes hagyományt még Dopmen László alapozta meg, aki nyugdíjas harcostársaival szeletelte fel a PVC-Orbánt, egy olyan rissz-rossz guminőváltozat nyilvános termékbemutatóján, amitől egy kivénhedt ÁVH-s be tud gerjedni, de más nem nagyon. Az utcákat azóta aztán teljesen befoglalták a neverending tüntizők, a joggal vagy jogtalanul elégedetlenek. Sőt, az olyan akárkik, akik az Erzsébet hídon robbantottak azzal a jelszóval, hogy ők hatan lesznek az az új párt, amely végre kapcsolatot teremt a politika és a szavazó közt. Nyilván a robbantásról mindenki másnak is ez jutott eszébe, miközben ott araszolni próbált Buda felé menet a Tuareg-féle féltucatpárt erődemonstráló, pártalapító megmozdulásán.
Az utcán régen olyan otthonosan mozgó jobboldali csapat eközben otthon lapít, és szomorkásan figyeli, hogyan hullik ki egy újabb szál haja minden egyes M1-es baki után. Mikor aztán végleg megkopaszodik, felcsap jobbikosnak. Ha ma föltennénk azt az elvi kérdést, hogy mivel tudná újra az utcára csalogatni (egységbe szólítani) az embereket a Fidesz, az nagyjából arra adna választ, milyen közös érzület, közös cél hatja át a jobboldalt. Milyen tartalommal lehetne ezt a virtuális, és olykor valós teret megtölteni.
A sokak által Ösztönös Árpádnak tulajdonított háborúskodós-elv kifulladni látszik, az ötéves beszéd alapján Orbán is elengedte már. Ezért is fura félrenyúlás az amúgy vérciki plakát a bevándorlók ellen. Ha annak az volt csak a célja, hogy egyfajta beépített liberálisként mindenkiből primitív faszt csináljon, akinek fenntartásai vannak a bevándorlással szemben, akkor ügyes lépés volt. Minden más esetben a “Rosszabul csézünk, mint 4 éve sikerességével állunk szembe, ami olyan remekbe szabott kampányszlogen, kommunikációs csodafegyver lett, hogy újabb 4 évre bizalmat szavazott tőle az állampolgár a Gyuriferiéknek.
A „nem leszünk gyarmat” lesz jó darabig az utolsó, valami ellenében megfogalmazott üzenet, ami mögé a jobboldali tábor egységesen felsorakozott. Most valami olyan üzenet kellene, ami nem valami ellenében, hanem valamiért szólítja őket egybe. Ráadásul olyan hiteles politikai gárdától, akinek nem idegen az utca világa, aki nem szédeleg a betonon, és az újgazdag pompából kimerészkedve nem kesereg a légkondícionáló hiánya miatt. Vagy egyáltalán nem kellene kampányolni, ami szintén megfelelő megoldás lenne az egybites üzenetekbe keményen belefáradni látszó kisember számára.
A tér tehát egyelőre üres, és az is marad. A kérdés már csak az, ki foglalja el. A jehovisták, vagy a jobbikosok.
