És akkor most meghódítanak minket…


Eredetileg nem erről akartam kifejtős fogalmazást rittyenteni (na jó, nem is akartam semmiről), de Lukácsi Katalin közelgő érkezése anyahajónk kantinjába, az R56 fogadóba mégiscsak írásra késztet. Mert Katalin egy jelenség, én meg megpróbálom alább megfejteni ezt a jelenséget.

Lukácsi Katalin egyetlen érdeme, hogy kilépett a KDNP ifjúsági szervezetéből, ahol fontoskodással és kávéfőzéssel töltötte a napjait. Mintha csak Fekete-Győr Andrást látnánk Berlinben, csak Katalin mindezt világnézeti alapon cselekedte. Állítólag. Aztán kilépett, amitől egy csapásra sztár lett, egy éve rendszeres szereplője az ellenzéki tüntetéseknek és a különböző közvetített sopánkodásoknak valamelyik ellenzéki hangvételű tévében. Ebből az egészből pedig semmi más nem következik, mint az, hogy a jobboldaliság, a konzervatívkodás, a kereszténység kurva értékes dolgok.

Tényleg semmi más.

Mert ritka, hogy valaki a kilép ebből a közösségből. Példának okáért, ha valaki a Jobbikból lép ki, az maximum öt percig figyelünk. Elmondja, hogy Vona egy köcsög, már nem is radikális, elárult ezt meg azt. És ennyiben maradtunk. Ásítunk vagy lapozunk – ki ki vérmérséklete szerint.

Ellenben a mi Katalinunk állócsillag ezzel a tudománnyal.

Valljuk be, tényleg ritka kincs az ilyesmi. Más pártokból is kilépnek néha, de ha a már emlegetett Jobbikból lépnek ki, azt pártszakadásnak nevezzük. Vagy minimum tömegjelenetnek. Katalin meg egyedül van, mint az aranysújtásos eperjoghurtjelmezében a horikeris kopasztól a szivárványos zászlóba burkolt retardáltig terjedő tüntetéseken is.

Olyan, mint a kétfejű borjú. Hasonlóan nincs semmi értelme, de legalább ritka. Ez adja az értékét.

Bele is jött ebbe teljesen, mint egy egyszemélyes vándorcirkusz, úgy járja a pusztát. Egy magamutogató cirkuszintézmény. Mondhatni, önmaga hatása alá került, pedig ebből baj lesz később. A gyóntatójával kell ezt majd átbeszélnie. És nem csak a kevélység miatt, hanem mert pl. a katolikus egyház a főbűnök közé sorolja a gyurcsányizmust is. Legalábbis amennyire én tudom…

De előfordul az ilyesmi, a főállású tévelygő. Megtérni meg pláne nagy élmény, sokunknak egyszer sem adatott meg ilyesmi, mert mi beleszülettünk az egyházba. Ám létezik ez az embertípus, van olyan, aki nincs kibékülve a világgal. Vagy magával. Egyszer szerzetes akar lenni, egyszer elmegy buddhistának, aztán kacérkodik a vegánsággal, később kiköltözik a pusztába és hidegen nevel szürkemarhákat, végül megérkezik az életébe a marxizmus. És a hasonlók.

Arra viszont tényleg érdekelne, hogyan egyeztethető össze a katolikus vallás a genderizmussal?

Mert a marxizmussal még – ha nagy lélegzetet veszünk és távolról figyeljük – vegyíthető. Fél Latin-Amerika ebben él. De a genderizmussal biztos nem. Azzal lehetetlen, mert a zsidók alapból nem bírták az ilyesmit. Az meg mégiscsak az alapétménye a krisztusi felépítménynek. Hehe. De szerintem Conchita Wursttól maga Jézus is rosszul lett volna. Ezekért?!! – mondja és egykedvűen lemászik a keresztről.

Azt még megértettem volna, ha meglovagol egy hullámot és négy évre beül kosztolni a parlamentbe. De ő hullám akart lenni. 


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

5 hozzászólás

  1. De a saját hullája lett.

  2. Minden blaszfémia megbocsátva. Mert ez most nagyon adekvát (pl. “ezekért?”).

  3. “Azzal lehetetlen, mert a zsidók alapból nem bírták az ilyesmit. Az meg mégiscsak az alapétménye a krisztusi felépítménynek. Hehe.”
    Nem alépítménye, csak utólag hozzáfércelték, hogy a Teremtő helyére odatolhassanak egy hamis hazug és gonosz úristent. Így sikerült is eltéríteni az embereket Jézus tanításától. Az eredmény a mában csúcsosodik ki: újabban az istentelenséget hirdető mindent eluraló pusztító erő 2015 óta közvetlenül is a létünkre tör.

    A témában egyébként ajánlom szeretettel Bulányi György atya prédikációját, amely Mind tolvajok és rablók címmel megtalálható a neten.
    Megjegyzem, nekem már kisgyerekként sem vett be egy sor dolgot a gyomrom a katolikus hittanon. Pl. hogy az állat csak lelketlen lény, aztán az egyház olyan kizárólagos közvetítő, ami nélkül kész a kárhozat. És ez mind Krisztus utáni találmány, mert a korábbirol elmondható, hogy Jahve maga a gonosz. Nem teremt, hanem sárból gyurmázik, majd hazudik és megátkozza az általa alkotott lényt. Aztán kipusztíttatja vele Kánaán összes élőlényét, mert a népe nem őt imádja. Hát ma nem ezt akarja és próbálja tenni velünk? Stb.
    Kimondhatom, mert nem vagyok politikus vagy újságíró. Ajánlott fenntartásokkal kezelni az ámításokat. Nem minden arany ami régi.

  4. A sok identitás váltás és útkeresés közepette elfelejtenek ezek a típusok élni és mire rádöbbenek, hogy ennyi volt és nem több, akkor már késő!
    Ezt az órát nem lehet mégegyszer felhúzni!
    A népmesékben is megmondták a legkisebb fiúk, hogy egy életem, egy halálom…

  5. Tisztelt Piréz úr! Ha a katolikus egyház esetleg nem is sorolja a főbűnök közé a gyurcsányizmust a hívők mindenek felett nagyon nagy bűnnek tartják.Ahányszor tudatlan kijelentésekkel alázta meg hitünket,mi mindannyiszor szégyelltük magunkat,pedig nem nekünk kellett volna.A katolikusok nagy szerencséjére Gyurcsány úr áttért a kígyók és tetőcserepek tulajdonságainak taglalására. Maradjon is így.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük