ÉN és a nagyapám!


Ismert mondás, hogy a történelmet a győztesek írják. Nos, úgy látszik, hogy 1956-ra ez valahogy kevéssé igaz, mert rendszerint a vesztesek próbálkoznak meg vele. Az SZDSZ-től kezdve az MSZMP-n majd jogutódján át mára eljutottunk odáig, hogy az SZDSZ szellemi feltámadása, a Momentum Mozgalom is kísérletezik a dologgal.

A próbálkozás azért is volt nagyon kínos, mert a személyeskedés, „nagyapák és unokákozás” vádját is kockáztatva, az egész egyfajta nyílt helyreigazítást szül Donáth Anna Júlia számára.

Kedves Anna!

Itt valami szörnyű félreértés lesz. Most vagy önt próbálják hülyére venni azok, akik önnek ezt a sok mindent elbeszélték, vagy ön próbál hülyére venni bennünket.

Már a múltkor is döbbenten néztem a mindenkinél függetlenebb 24.hu szívbemarkoló termelési jelentését a szabadsághős Donáth családról, akik egyfajta modern Jean d’Arc-ként fittyet se hánytak az őket mindenkor fenyegető hatalomra, és bátran vetették magukat máglyára, szabadságukért feláldozva minden evilági javaikat, sőt puszta létezésüket.

A szomorú valóság azonban az, hogy még az egyébként egyáltalán nem makulátlan múltú Nagy Imrével szemben is felmerült ez-az a kommunista múltját illetően. Természetesen ezek jogos kritikák és észrevételek, hiszen még az ‘56-os tevékenysége sem volt hibáktól mentes. Azt azonban ezek fényében se nagyon lehet vitatni, hogy élete utolsó másfél éve alapján megérdemli, hogy pozitívan emlékezzen rá a nemzet.

Bár az ön nagyapjáról is elmondhatnánk ezt…

Mert hát 1945 után nagyjából ugyanazon bűnök elkövetésében volt érintett, mint későbbi vádlottársa, Nagy Imre. MKP KV, Földbirtokrendező Tanács, politikai államtitkárság a Földművelésügynél… Mondjuk, hogy életének erre az időszakára valószínűleg már önök se büszkék nyilvánosan, csak az Apró-villa zugaiban pacsiznak össze ezeken a tulajdo… ööö, bocsánat, azokkal, akik most laknak benne.

Aztán jött az a pillanat, amely annyi szerencsétlen kommunistára lesújtott akkoriban. A hálátlan Párt – amelynek díjaznia kellett volna az ilyen hű szolgáit – lecsapott, és 15 évre ítélte a kedves nagypapát. Ebből három és felet le is húzott, amit lehet kevésnek nevezni, de valószínűleg Rákosi börtöneiben elég soknak tűnhetett akkoriban. Két nagy szerencséje lehetett. Az egyik, hogy a Generalisszimusz, aki a Haladó Emberiség Vezére volt, szerencsére nem volt örökéletű. A másik, hogy perében volt Kádár János, Kállai Gyula és Haraszti Sándor is, ennek a hármasnak pedig jó eséllyel komoly jelentősége lehetett a későbbiekben. 

Szabadulása után az ön kedves nagypapája a Párt úgynevezett reformszárnyához tartozott, ami azt jelentette, hogy kevesebb sikerrel birkózott a nagy számban megmaradt, de az aktuális helyzet és Moszkva újszerű elvárásai miatt lapító, keményvonalas sztálinistákkal. A forradalom kitörésére ez a szárny azonnal pozícióba is került, de a forradalom politikai támogatását kezdetben nem, később meg rosszul csinálta. Egyetlen érdemük, hogy a pártértekezleten ellenezték a tömegbelövetést, ami önmagában természetesen helyes cselekedet, de azért valahol mégse csodálunk valakit azért, hogy nem akar ártatlan embereket lemészárolni. 

Aztán ennek a reformszárnyak az élelmesebb tagjai – az ön nagyapjának egykori vádlottársai, akik feltételezhetően megkapták a megfelelő háttérinformációkat a várható következményekről – szépen lassan kezdtek átszivárogni a másik oldalra. Ez praktikusan azt jelentette, hogy némelyik fizikailag is elment a hazánkat fegyveresen megszálló nagyhatalom politikai vezetése elé, és mögéjük beállva aktívan támogatta a forradalom fegyveres leverését. Ezt nyugodtan nevezhetjük a forradalom elárulásának és szembeköpésének. Az ön kedves nagypapája ebben se vett részt, hanem Nagy Imrével és körével a forradalom mögé álltak, vagy inkább sodródtak, ami önmagában szintén elismerésre méltó lehet, de azért szintén ne ünnepeljünk hősként valakit, amiért nem lett árulóvá.

Másfél év romániai internálás után aztán ismét lecsapott a Párt ökle, ezúttal pedig az ön kedves nagypapája talán komolyan aggódhatott is, hogy másodrendű vádlottként Nagy Imre mögött talán nem ússza meg 15 évvel. Ez annak fényében, hogy később a harmad, és az ötödrendű vádlottat is Nagy Imre mellé akasztották, Losonczy Gézát pedig – akit ön is egy lapon emleget Nagy Imrével és a nagyapjával – furcsa körülmények közt eltették láb alól a börtönben, jogos félelemnek tűnhetett. 

Ehhez képest elég érdekes, hogy megúszta 12 évvel, de az még furcsább, hogy a Párt még meg se fordította Nagy Imrét a kartonpapírban, de az ön nagyapja máris szabad. Érdekes módon Kádár, Kállai és Haraszti, a három egykori vádlottárs meg már mind befolyásos pártvezető. Csak nem ők intézték így? 1960 áprilisában nem sokan kaptak egyéni kegyelmet. Akik általánosat kaptak 1963-ban, azok se kényelmes „tudományos munkatársi” állásokba huppantak vissza a kemény börtönévekből, hanem mehettek szenet lapátolni meg zöldséget pakolni értelmiségiskedés helyett. Wittner Mária néni például – akit az ön nagyapjával ellentétben – csak a csoda folytán nem végeztek ki, 1970-ben szabadult. Akkor, amikor az ön kedves nagyapja egész családjával együtt már 10 éve élvezte a békés jólétet Kádár János rendszerének jóvoltából. 

„Igen, kiengedtek bennünket, de nem amnesztiával. Nem lehetett 1970-ben ’56-osoknak amnesztiát adni, mert mindenki úgy tudta, ’56-osok már nincsenek benn. 1969 őszén megjelent egy Kádár-interjú, amit egy amerikai újságíró készített. Az volt az egyik kérdése, hogy vannak-e még Magyarországon politikai foglyok. Kádár azt hazudta, hogy nincsenek, mert ’63-ban mindenkit kiengedtek. Akik még bent vannak, azok azóta kerültek vissza. Élő cáfolatként, bizonyítékként ott voltunk mi hárman”

Csak, hogy világos legyen, ezzel a beteges hazudozóval pacsiztak össze 1960-ban, és lettek komoly anyagi juttatásokért cserébe boldogan a háztáji szalonellenzéke. Akik hétközben keményen dolgoztak az általa uralt állam intézményeiben a nagy állami léért, hétvégén meg összejártak szamizdatozgatni kerti sütögetés mellett.

Wittner Mária meg 1970-ben választhatott, hogy varrónőnek, vagy varrónőnek kíván menni…

Ha így gyorsan utánaszámolok 1956-tól, akkor az ön kedves nagyapja eltöltött másfél évet Snagovban, ami ugyan internálás volt, de vadállati nélkülözést aligha jelentett. Lehúzott épphogy két évet Kádár börtöneiben, majd egyéni kegyelemmel visszatérhetett a Kádár-rendszer elitjét jelentő nyugalmas állásokba, egész családjával együtt. Most akkor a család egyéb tagjait ne feszegessük, de úgy tudom, elég jövedelmező helyekre írtak, meg elsőre felvették őket a felsőoktatásba, ami sajnos elég sok ’56-os családjáról nem volt elmondható.

Bárhogy is számolom, az ön nagypapája 30-ból 26 évet töltött a hősöket meggyilkoló, börtönbe vető, majd őket a társadalom perifériáján épphogy megtűrő kommunista diktátor kegyeltjeként. És akkor elég nagyvonalú voltam, hogy a család ezután következő nyílt MSZP-s éveit most bele se vettem.

Inkább az a kérdés motoszkál még bennem, hogy október 23-án vajon miért ilyen harsányak a volt kommunisták leszármazottai és haszonélvezői? Mi miért nem akarjuk soha megmondani május elsején a Ligetben, hogy milyen az igazi kommunista? 

Csak nem olyasmi ez is, mint amikor a németek aggódnak a fasizmus térnyerése miatt?


  Kurtz ezredes

18 hozzászólás

  1. valasz “gyorgy kiss”-nek

    HAHAHA, es te ezt be is szoptad???
    ahogy elnezem a profilkeped a korral nem a bolcsesseg uralkodott el rajtad,h hanem a demencia!!!
    azert nezzel mar annak utana,h ezek milyen ellenzekiek voltak. “megvertek oket”, aztan ugy megbuntettek,h demszky es az egesz szadeszos banda berohangalt jelentgetni, meg nyugatra osztondijjal tanitni, kulonben hogy lehetett, h a legvadabb komcsik (aczel gyorgy, bauerek, petoek) mindenki ezek szekeret tolta

  2. Rossz nagyapa = én nem tehetek róla, ne ez alapján ítéljetek meg, mert az gonosz dolog!
    Jó nagyapa = büszke vagyok rá, lám én is hozzá hasonlóan bátor, igaz, mindent feláldozó ember vagyok.

  3. Az írás jó, és egyetértek vele. :
    1956 és a zavargás idején létrejött munkástanácsok az 1919 -es Tanácsköztársaságból táplálkozó kommunista nosztalgia termékei, az egész egy kommunista “polgárháború” volt, ahol igyekeztek belekeverni a provokátorok a rendszerellenzőket és a függetlenségre törekvőket. Ennek a kommunista részébe tartozott bele Donát Ferenc nagypapa, aki nyilvánvalóan 1956 leverésének haszonélvezője volt.
    Igy unokájának nincs joga véleményt mondania 1956-ról.

  4. Feher Zsolt

    Ezek az ujhullämos szdsz-esek ugyanazt folytatjäk mint az elödeik.A fiatalabb generäciot hülyitik a forradalmisägukkal.De mily erdekes mikor szint kell vallani rögtön a dk-mszmp a nyugati feny.A donäth nagypapi ugyanakora es ugyanazt a politikai szinjätekot jätszotta el mint az unoka.A halado ertelmisegi annäcska most brüsszeli neokomcsi bagäzs segget fenyesiti.De mind forradalmär es persze partizän is volt ugyebär?????Undorito ahogy hülyitik a fiatalsägot a hazudozäsaikkal.

    • Sajnos a fiatalok annak hisznek, aki először hinti nekik az igét. Legyünk mi a gyorsabbak, tegye fel a cikket a szerző válaszként annak a kis qrucnak.

  5. Külföldi Ügynökök Moslékkoalíciója

    Tóth, Kiss!

    Két idióta.

    Demszkyt nem vitték el rendőrök, zaklatták, de el nem vitték. Orbánt igen. A maoista TGMet meg hagyjuk. Az a faszi kommunistaként is zavart volt, maoistaként pláne, később SZDSZesként meg még inkább.
    Nagy Imrét még a cári család kivégzésével kapcsolatban is összehozták a kivégzőosztaggal, ami bár lehet, hogy erős, de hogyhogynem pont arra járt. Nagyapámnál még “TemittennélImre?” emberei söpörték ki a padlást. Mocskos egy belügyminiszter volt, és egészen addig teljes szívéből csinálta, míg őt egyszer csak a szőnyeg szélére nem állították. Az, hogy ismét visszakaptuk Rákosit, szintén az ő idiotizmusát bizonyítja, bár ez és Bern kellett 1956-hoz. Én tehát nem védeném. Mindent beismert, csak mert azt hitte most se végzik ki. Nem így lett. Donáth valószínűleg azért járt úgy, ahogy, mert kellett egy Baradlay aki megmenekül hírmondónak …

    Donáth Anna pedig annyira veszélyes, mint egy pedofil lepke. Kb. akkora arca van, mint Miss 179 szavazatnak és Szlovák Atka nevű Macronpribéknek, de ennyi. Orbán úgy fél tőle, mint Vihar Bertalantól. Nagyon. Sőt, Anna szájszaga azonnal megbuktatná Orbánt, ha kiállna a Kossuth térre szánkót gyújtani és füstgránátot dobálni. Ja, nem …

  6. sine ira et studio

    Nagy Imrénél a fényezői legnagyobb érve (evvel próbálják a korábbibi aljas tetteit elhalványitani, mintegy meg nem történtté tenni), hogy milyen bátran viselkedett a tárgyalásán, nem kért kegyelmet.Ez tényszerűen igaz is, azonban
    a Szovjetúnióban a 30-as években testközelből megfigyelhetett jónéhány kirakatpert (néhány vádlott odajuttatásá-
    ban pár esetben, mint feljelentő maga is közreműködött) és tudta, hogy ott még az ártatlanoknak sincs esélye, hát
    még annak, aki a párt ellen akár legkisebb dolgot elkövette.Vele szemben pedig úgy szovjet, mint a magyar olvtársai
    elég sok mindent felhoztak (közülük egy is elég lett volna egy “ellenforradálmár” halálos itéletéhez), annak ellenére,
    hogy nem volt a forradalom alakitója, hanem csak egy sodródó, az országban történő folyamatokat nem nagyon
    értő ember.Tudta, hogy a halálos itéletet nem tudja elkerülni, ezért a tárgyaláson már inkább az utókornak próbált
    valamit felmutatni (talán egy, Rajknak és társainak a párt által “adományozotthoz” hasonló rehabilitálásban bizott)

  7. De vajon hibaztathatunk e valakit azért mert magyargyulolo, hazaáruló lett? Hiszen gyermekkorában ez volt a minta, ezt kapta utravaloul sok százezer fiatal rajta kívül. Nem mentegetni akarom, mert kihanyom a belem tőlük, De az igazsághoz ez is hozzátartozik.

  8. Kiváló írás!
    Hát hiába! Ezeknek a kommunistáknak még az unokáit is különös anyagból gyúrták!

  9. Ezt kb. a TASZ-os Schiffer is elmondhatja magáról.

  10. Ez kb olyan, mintha holokauszt emléknapon azokra a nácikra emlékeznénk, akik nem szerették Hitlert.

    • Esetleg az NSDAP azon jeles politikusaira, akiket Ernst Röhmmel együtt tettek el láb alól Hitler parancsára (Gregor Strasser).

  11. Különös gondolatom támadt, a cikk alapján.

    A Donáth család három generációja nem állított elő értéket, hanem az értékelőállító emberek adóbefizetésein élve/élősködve, nekik közvetítették a központi illetve, mondták meg saját túllihegő magatartási elvárásaikat, amik természetesen rájuk nem vonatkoztak, hisz ők az “elit” voltak.

    Donáth nagypapa feltételezhetőleg valódi jó szolgaként, besúgóként, alkalmanként börtön spionként működött, kivételezett juttatásokért cserébe.

    Ezt a tanulságot örökül hagyhatta lelkész fiára, hisz tudjuk a parasztság után, a hívők voltak a megfigyelendő-megsemmisítendő réteg, tudjuk azt is a lelkész “úr” szintén kivételezett elbánást kapott, minden szocialista és reform-kommunista(szdsz) hatalomtól.

    A lány pedig nyíltan, nagy nyilvánosság előtt hazudik, és árul hazát, igaz nem keletre, de nyugatra sem támogatható ez a tett.

    Gratulálok FIDESZ! Az élősködő vérszívók harmadik generációja is a mi vérünket szívja!

    • csakafidesz

      Ahányan élnek akik semmit sem adtak a közöshöz. Hadházy mit tett a többi emberért? Felemelt egy táblát a Parlamentben minősíthetetlen szöveggel.. Ezzel bárkinek bármi hasznot hajtott? Még saját magát is lealázta.

  12. csakafidesz

    Én a donáthannát nem a nagyapja szerint ítélem meg. Neki magának egy szavát sem hiszem el, és Magyarország valamint a magyarok ellenségének tartom – a nagyapjától függetlenül.

    • Félek ez, az árulás, árulkodás és talán a szexuális zaklatás is, családi hagyomány Donáthéknál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük