Elnökválasztás félidőben: Hillary tündöklése, bukása és feltámadása II.

 

 

  

2008-ban Donald Trump feltűnik azon támogatók listáján, akik az előválasztásokon nem mást támogattak Obamával szemben mint magát Hillary Clintont. Ennél is durvább, hogy egészen „hirtelen pálfordulásáig” a GOP felé, Trump több demokrata kongresszusi képviselő és szenátor választási kampányát támogatta nem kicsi pénzekkel. Ez még lehetne sima konteó, ha Trump kampánya nem célirányosan irtaná ki a Republikánusok hosszú évek fáradtságosan felépített bázisát.

A hosszú évek keserves munkájával megszerzett hispán szavazókat több nagy visszhangot kiváltott nyilatkozattal szépen visszazavarta Clintonhoz. A feketéket rasszista kijelentéseivel, a nőket nyíltan bunkó szexista kirohanásaival állítja Clinton mellé, aki meg eleve a mindenféle egyenjogúságra épít. Mindezzel párhuzamosan a legprimitívebb eszközökkel (mint például twitteres trollkodás, kampányhonlapok meghekkelése, nyilvánosan kiadott telefonszámok stb.) az összes létező ellenjelöltjét kicsinálta, olyan helyzetbe lavírozva a republikánusokat, hogy

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]szinte mindegy mi lesz a republikánus előválasztás eredménye, az mindenképp Clintonnak kedvez.[/title]

Ha ugyanis Trump lesz a repik elnökjelöltje, tuti veszít, hisz olyan mérhetetlenül megosztó és undorító személyiség. Egyszerűen nem létezik, hogy a bárki, a hard core „csak Clinton ne legyen” meggyőződésű keménymagnál és a fly-over countryk redneckjein kívül rá szavazzon. Ha viszont a repik lerázzák magukról Trumpot, akkor „független indulóként” megosztja a jobbos tábort, és ezzel zöld utat ad Clintonnak.

Clinton jelöltsége meg nyilvánvaló tény, hisz a demokraták előválasztási vitáját a CNN-en látva olyan időutazásban volt részünk, mintha egy hetvenes évekbeli szovjet pártfőtitkár-választáson lettünk volna, ahol az összes többi jelölt tulajdonképp biodíszlet ahhoz, hogy megdicsőítsék a „nyilvánvaló győztest”. Bernie Sanders, aki az egyetlen még versenyben lévő, értékelhető ellenjelölt a térfélen, tulajdonképp azzal játszik Clinton alá, hogy olyan elszálltan szélsőbalos és megvalósíthatatlan programot ad elő, hogy azzal szemben megint csak Clinton mutatkozhat a mérsékelt és megfontolt indulónak.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Sanders azonban népszerű a fiatalok körében, tehát egy esetleges Clinton – Sanders indulás révén az összes ingyen sör, ingyen virsli szinten behülyített amcsi rájuk fog szavazni.[/title]

A másik oldalon Trump minden ésszerű hangot elfojt, olyan témákba rángatja a republikánusokat, amiket azok képtelenek kezelni, és ha kedve tartja, még saját pártja politikájával is szembefordul, ezzel bizonyítva az ő függetlenségét. A populizmusra fogékony törzsközönség fülében persze kellemesen csengenek a mexikói-ellenes, rasszista és szexista szólamok, de hát a republikánusok a „törzsgárdára” építve csak veszteni tudnak, ahogy ezt korábban vázoltuk.

A törzsgárdával azonban nehéz lesz megnyerni bármelyiket is a nagy, jelenleg Clinton mögött álló államok közül, s a hintaállamokat (első sorban Floridát) a republikánusok mellé állítani. Még akkor is, ha az ottani kormányzó Jeb Bush (akit Trump a legdurvábban csinált ki nyár közepén) felesége spanyolajkú, és az egyik még versenyben lévő aspiráns, Marco Rubio maga is floridai kubai emigránsok szülötte. Trump két NASCAR futam között közli, hogy „minden mexikói drogos állat”, ezt a média felnagyítja, és kb. el lehet felejteni, ezt a hispán átállást, amit a GOP – erős ellenszélben képes – 8 év alatt képes volt megcsinálni.

A republikánusok helyzete erősen hasonlít a baloldal magyarországi állapotához és Gyurcsány ottani tevékenységéhez. Gyurcsányt ugyan kevesen vádolják egy Orbánnal kötött háttérmegegyezéssel, vagy azzal, szíve mélyén meggyőződéses jobboldali. De az eredmény szinte teljesen egybevágó.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Lehet, Clinton pont úgy lehet mélyen hálás a GOP szétverésében Trumpnak, ahogy az MSZP szétverésében és a 2014-es Összefogás kudarcához Gyurcsánynak lehet a Palpatine.[/title]

Trump – ahogy Fletó – a pártkarrier lépcsőfokait kihagyva, a belső megosztottság és folyamatos viták megszüntetésének ígéretével, a fenekedő ellenséggel szemben mutatott erő felmutatásának lehetőségével, a kiüresedett párteliten kívülről érkezett, mint valami messiás. Azonnal lenyúlta a „törzsgárdát” a szinte csak nekik szóló „hard core” üzenetekkel, ezzel azonban le is redukálta a néppárti jellegű „catch all” tábort azzal, hogy minden független, szövetséges vagy csak felületesen érintkező választói csoportot elriasztott ezzel. Hasonlóan a DK-s nyugdíjasokhoz, akik igazából a magyar baloldal szégyellt, ám kihasznált talpasai, a tengerentúlon a Trump által felemelt, amúgy mélyen lenézett „bunkó, déli white trash redneckek” határozzák meg a passzátszél irányát az ámerikai jobboldalon.

Gyurcsány, ahogy most Trump, tulajdonképp benyúlta a korábbi platformokra bontakozott néppárti MSZP-t, de amikor azok próbáltak megszabadulni tőle – ahogy most próbálnak Trumptól – magával vitte az aktivistákban bővelkedő „hard core” hátországot, és „független pártot” épített velük, mely nevében is az „összefogás, pártok felettiség, ideológián túlmutató jelleg” üzenetét hordozza.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Trump megcsinálta az amcsik Demokratikus Koalícióját. Hasonló eredménnyel[/title]

A korábbi establishment gyalogságát adó fanatikus brigáddal a háta mögött tulajdonképp kiherélte a pártot, ami aztán az összezsugorodván, az általa visszahozott szavazatokért cserébe totálisan zsarolható és a Trump-Gyurcsánnyal szembeni minden egyéb jelölt pusztán a „szürke 50 árnyalatának” egyike lehet. Gyurcsány két választáson át tudta és tudja a mai napig sakkban tartani úgy az MSZP-t, hogy Orbán számára nyitott pálya van. Ha azonban Trump machinációja összejön, az ugyanígy hosszú-hosszú évekre ütheti ki a GOP-t a hatalom közeléből, és akár egy olyan korszak is nyílhat Amerika történetében a demokraták (értsd: szélsőséges balliberálisok) számára, mint az egykori „Progressive Era” volt 1896 és 1932 között, amikor 40 éven keresztül, megszakítás nélkül volt Amerika Republikánus vezetés alatt.

Összegezve tehát, a dolgok jelenleg úgy állnak, hogy Clinton csak egy darab és két ciklusig érvényes változó a képletben, de a képlet maga 30-40 évre érvényes. Minden forgatókönyv arra mutat, a változások valóban történelmi méretűek.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Nem csak Európa lesz újra szabva, ezek a változások Amerikára is vonatkoznak.[/title]

A korábban egymást is korlátozó és moderáló „váltódemokráciákat” világszerte cserélik le a kései kommunizmusra kísértetiesen emlékeztető „népi demokráciákra”, melyekben a választások még a korábbiaknál is kisebb téttel folyó, szórakoztatóipari tevékenységgé silányodnak, Európában nagykoalíciókkal, Amerikában egypártrendszerrel.