Együtt-PM – egy felmelegített flört margójára


Megnyugodhat a Budapest belvárosában sűrűsödő demokratikus felhő: az Együtt már nincs egyedül, a Párbeszéd pedig végre tud valakivel párbeszédet folytatni. Ugyanis bejelentették, hogy együttműködnek a következő, tehát a 2018-as választásokon. Újra együtt a párbeszéd.

Hogy miként – azt még ők se nagyon tudják. De hát istenkém, nem lehet minden tökéletes… Van ennél kellemetlenebb megoldandó probléma is a törpepártok univerzumában.

Így sajnos a minapi vicc, melyet egy kocsmában hallottam, már okafogyottá vált. Pedig jó poén… Miszerint minden mérhető (?) párt változtasson nevet 2018-ra. Hisz a Fidesz már nem fiatal és egyre kevésbé demokraták szövetsége; a KDNP soha a büdös életben nem volt néppárt, legfeljebb utánfutó; a szocik nem voltak szocik, inkább posztkomcsik; a Jobbik már rég nem jobboldali; a Magyar Liberális Párt nem párt, hanem FodorGabi onemanshowja; az Együtt egyedül van, mint a kisujjam; a Párbeszéd pedig képtelen a párbeszédre…

Nos, a két utóbbi, miután papíron összeadták, hogy 1+1 az 2, elrontotta a viccet!

Az Együtt együttműködik, a Párbeszéd pedig párbeszédel.

Amúgy Juhász Péter szerint ez lenne az Új Pólus, amely leváltja majd az Orbán-kormányt és börtönbe küldi a patás diktátort. És amelybe várták volna az LMP-t, a Momentumot, meg a többieket… De azok nem jöttek. Mert nem akartak. S mert szarnak tartják az egész ötletet, illetve a pólust képző két pártot és azoknak vezetőit.

A korszakváltó sajtótájékoztatóról amúgy így írt a mindig mértéktartó (-adó) Simindex (érdemes figyelni a semmitmondás művészetét!): „Az még nem dőlt el, hogy pontosan hogyan fog kinézni ez a közös indulás, a formáról a következő hetekben egyeztetünk – mondta Szabó, de gyaníthatóan közös listán, közös jelöltekkel fog indulni a két párt (…) Lehetséges a közös lista – mondta Szabó, ám ezt a két párt döntéshozó szerveinek kell jóváhagyniuk, ezért nem tudnak bejelenteni erről semmit.”

Azaz, bejelentették a nagy büdös semmit! És még azt sem tudják, hogy fog kinézni a közös lista.

Segítünk! Mivel ezek a pártocskák leginkább belvárosi pártocskák, és az alkalmas jelöltek száma, ha a két tagságot összeadjuk, akkor talán kiadja a 106-ot, így lehetne sorsolni, hogy ki hol induljon el. Így van esély. Azaz dobják be egy kalapba a 106 körzet számát és minden valamirevaló tag húzzon egyet. És előtte persze esküdjenek meg, hogy ha Szabolcs 2-est, vagy Somogy 3-ast húzza ki bárki is, nem dobja vissza és nem kiállt csalást.

Megjegyzem ez a frigy azért sem valami nagy hír, mert már egyszer megköttetett… Hisz az Együtt-PM szövetség már a 2014-es parlamenti választások előtt létrejött egyszer. Akkor még ugyan Bajnai Gordon volt a férfi a gáton, de az jó hamar cserbenhagyta az egész ámuló bagázst, akik köpni-nyelni nem tudtak akkor. Később pedig a fővárosi kampány során végleg összevesztek, annyira, hogy Szigetvári Viktor kijelentette: „A PM-mel én akkor tudom folytatni a közös utat, ha valaki kihúzza azt a kést a hátamból, amit most hétfőn kaptam. A politikai betyárbecsület ezt kívánja.”

No most akkor ki húzta ki azt a bizonyos kést? Karácsony Gergő, Szabó Timi? Vagy a szükség… amely, mint tudjuk Nagy Úr… s egy százalékkal nem nagyon lehet önállósodni. Bár kettővel se. Ha egyáltalán összeadódnak az egy százalékok… Mert szerintünk itt matek sem stimmel. Mint ahogy az Új Pólus terve se nagyon.


  Boris Vian

Egy hozzászólás van

  1. Ha jól látom a képen éppen egy Scarabeus typhon e-gyütt-pm alfaját látjuk szart dagasztani?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük