Egyedül


Az Európai Unióra is igaznak kell tekintenünk a Churchilltől származó falfirka-bölcsességet, mely szerint a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit. Az EU-ban is az egyetlen jó, hogy nincs alternatívája, és azért nincs, mert miután kilépnénk, megint ott állnánk, ahol annyiszor történelmünk során: egyedül, rengeteg faszfejjel körülvéve. Bár ehhez lassan kilépni se kell.

A kvótadöntés mellett történt még egy kis apróság, ami alapvetően tette zárójelbe az Európai Uniót, kérdőjelezte meg jövőjét és mutatott rá arra, hogy a jelenlegi nyugati politikusok – az alapító elődjeikkel ellentétben – képtelenek felülemelkedni a hazai szavazatmaximáláson és a legprimitívebb, távlatos célokat nem felismerő, önsorsrontó nemzetállami önzésen. Pár hete Emanuelle Macron a francia nagyhatalmi politika legrosszabb hagyományait felélesztve kurválkodta végig a kisantantot, megpróbálva a nyugati szlávokat leválasztani, a románokat pedig – minő meglepetés – átállítani, hogy elszigetelje ezzel Magyarországot és miniszterelnökét, pusztán azért, hogy a francia-német tengely által szorgalmazott kétsebességes Európához egy lépéssel közelebb kerüljenek. Hogy megvalósuljon az, ami a déliek és a keletiek számára a legrosszabb forgatókönyv, a mageurópa és a birodalmon belüli gyarmatok közössége.

Mert a valódi vita erről szól, nem pedig az ezervalahányszáz migránsról, akit be kellene fogadni.

Itt ki kell térnem arra, hogy a lelkendező baloldali és a dühöngő jobboldali kommentárok ellenére szó sincs kötelező befogadásról és letelepítésről. Ez a teljesen elbaszott, és amúgy átláthatatlanul átjogászkodott döntés semmi másról nem szól, minthogy a frontállamokban felgyülemlett, kezelhetetlen tömegű népvándorokból egy bizonyos mennyiséget szétszórnak az Unióban, hogy ott folytassák le a menekültügyi eljárást. Azt az eljárást, aminek keretében minden egyes január elsején született Ahmedet meginterjúvolnak, megkérdezik, hogy mégis mi a tökömet keresnek itt, majd végül szépen mehetnek vissza azokra a csodálatos, távoli kecskelegelőkre, ahonnan elindultak világot látni a Soros Co. finanszírozta migranstour program keretében.

Nem a kvótádöntéssel van tehát a baj, hanem azzal a környezettel, amiben megszületett a döntés.

Egy normálisan működő Európai Unió egyrészt védené a határait, aminek következtében tényleg csak a szír polgár- és nagyhatalmi proxyháború legsúlyosabb másfél évében kellett volna hasonlóan durva, a dublini rendszert ideiglenesen felfüggesztő döntést hozni; másrészt a felek nem egymás átverésére játszottak volna. Kevesen emlékeznek már rá, de 2015-ben a magállamok és az általuk függésben tartott tagállamok képviselői Magyarországot is a frontállamok közé kívánták sorolni, tőlünk is átvenni, nem „ideletelepíteni” akartak. Ez viszont olyan szintű aljasság és inkorrektség volt, amire magyar miniszterelnök csak akkor bólinthatott volna rá, ha a kizárólag idegen érdekeket képviselő baloldal adja. Történelmileg viszont úgy alakult, hogy a baloldal közelében sincs a hatalomnak – Angela Merkel őszinte sajnálatára.

Amennyiben elfogadjuk, hogy Magyarország frontállam, tehát a déli határsávot áttörő tömegek nálunk érték el Európa külső határát, akkor – kapaszkodjanak meg! – a kvótarendelkezések hatálya valóban ideiglenes marad. Letelik a másfél év, és ott maradunk a dublini főszabályokkal, mely szerint innentől az összes bevándorló a mi problémánk. Illetve csak azok, akik nem mentek át a leválogatási eljáráson, miután elérték Németországot és ott hasznosnak bizonyulnak. Azok maradhatnak ott, a maradékot meg vegye vissza Orbán, ahogyan ezzel a kezdeti időszakban rendre meg is próbálkoztak a rendkívül szolidáris nyugati elvtársak.

Mert ez volt az eredeti terv.

Csak sajnos Orbán nem teljesen hülye – Merkel asszony őszinte sajnálatára – nekiállt kerítést építeni, önállóan határt védeni, majd elegánsan felmutatta a középső ujját a mageurópának. Se frontország, se befogadóország, se semmi nem leszünk addig, ameddig az Unió el nem kezdi védeni a határait. Ha az megtörténik, akkor leülhetünk újra beszélgetni szolidaritásról, felelősségről, bizalomról, közös cselekvésről.

Ha meg nem, akkor már inkább itt állunk majd egyedül, faszfejekkel körülvéve.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

12 hozzászólás

  1. Multivitamin

    Ha nincs kötelező kvóta, akkor miért erről hisztizik a kormánysajtó hónapok óta?

  2. Akkor lesz normálisan működő EU, ha a tagállamok népei elzavarják az EU és saját országaik alkalmatlan vezetőit, amíg nem egy polgárháború lesz az utolsó alternatíva, mert akkor a NFF kutyafasza volt ahhoz képest a maga kb. kétmillió lenyakazott áldozatával, mint ami akkor lesz.

  3. “Azt az eljárást, aminek keretében minden egyes január elsején született Ahmedet meginterjúvolnak, megkérdezik, hogy mégis mi a tökömet keresnek itt, majd végül szépen mehetnek vissza azokra a csodálatos, távoli kecskelegelőkre, ahonnan elindultak világot látni a Soros Co. finanszírozta migranstour program keretében.”

    Igen, de mindannyian tudjuk, hogy nem ez a cél. Addigra már családot alapítanak, jaj, szegény gyerekek, ők már magyarok, stb. stb.

  4. Találó elemzés!
    Gratulálok.
    Egy apró problémát látok. Azokat az ahmedeket,akik január elsején születtek,és innentől kezdve visszapaterolhatóak lennének. Na hova is? Hisz még a bangladesi,is szírnek vallja magát, de így vannak ezzel még más népcsoportok(pl Eritrea) lakosai is. Ráadásul az eljárás idejére,nem zárhatóak sem egy bordás krokodilok által őrzött szigetre,sem valami ZÁRT táborba. És innentől,a Mi hibánk,ha mégsem várja meg a végét a dolgoknak…(a kiutasítást)
    Szóval elemezgesse csak ezeket a meghívó!

  5. No, hát ezek szerint két év alatt a tutiblog is eljutott azon tény kimondásához, miszerint a kvótadöntés NEM a “letelepítésről szólt”. … ezek szerint tehát már Stefka pajtás is elismeri, hogy az elmúlt két év kormányzati propagandája, népszavazástól, alkotmánymódosítástól, nettó néphülyítés volt….
    Más kérdés, hogy az immár tovább nem tagadható nyilvánvaló helyett be kellett hozni egy másik blődséget, miszerint az ország a kvótadöntéssel ismerte volna el , hogy határország… Nyilván ez megint nettó ökörség. Magyarország a schengeni belépéssel ismerte el, hogy határország… legalábbis azon területeken, ahol nem más schengeni országgal határos…. És mint ilyen, most is a mi feladatunk a schengeni határon érkezők elbírálása. 2016-ban pl. néhány hiján 30 000 főt bíráltunk el saját erőből, mivel nem kértünk a kvótarendszer nyújtotta elosztási mechanizmusból…

    Jaja… és ezek után azok a faxfejek, akik körülöttünk vannak…

    • Piréz Róbert

      Mindig is eljutottam idáig, Stefka írásaiért meg nem felelek. Ettől függetlenül én nem becsülném le a veszélyt, amit az uniós alapszerződés, a dublini főszabályok csuklóból való hatályon kívül helyezése mutat, amikor a magállamok érdeke úgy kívánja. A baj még nagyobb, mintha sima, egyszeri befogadásról lenne szó.

      Nem határország, hanem frontország.

      Faszfejekkel meg azóta vagyunk körülvéve, hogy ideköltöztek eleink a honfoglalásnak nevezett mozzanattal. Germán, szláv tenger sajnos adottság.

      • Siva táncol

        Bölcs eleink a lehető legjobb helyet találták nekünk ( pláne, hogy a magyarság őshonos e tájon) . A germánt elpicsáztuk ha ránk támadt (pozsonyi csata), a szláv”tenger” meg akkortájt koszos kis patakocska volt…

  6. Kurucz Sándor

    Olvasom a hozzászólásokat és csak egy idézet jut eszembe.sok beszédnek sok az alja
    A te szavad legyen igen vagy nem,azaz annyit beszélünk,hogy már nem is tudjuk,vagy nem merjük kimondani, melyik oldalon állunk.
    Én a két problémát nem keverném.Egyik kérdés a migráns kérdés,a másik meg egy jövendő választási kérdés.
    Nem tudok egyetérteni azokkal,akik azt mondják,hogy ez egy felduzzasztott téma,mivel egyikünk se tudja
    hogy mikor lép Európába az utolsó migráns.Tudjátok,hogy mennyien jönnek még????
    Tudunk-e nekik igazán segíteni???Tudunk lakást,munkát adni????
    Na ki tud válaszolni???? Magyarországon kb 30 ezer hajléktalan van .Tudtunk segíteni nekik????
    Migráns kérdésben hirtelen megnőtt a szeretet meg a humanitás vagy csak a politika aljas eszköze
    miatt ragadunk tollat?????,vagy a kereszténység lett unalmas Európában??????
    Szóval válasszuk külön a dolgokat.Orbán Viktorról egyszerűen döntsön a szavazás,mert így demokratikus.

    Üdvözlet mindenkinek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük