Egy kislány nagy harca 


Sziasztok, Gréta vagyok. Egy nagyon aranyos svéd kislány vagyok, pontosabban csak nagyon aranyos lennék, de a tevékenységetek miatt mostanában kizárólag dühös és szomorú arcot vághatok, ha kamerák vannak a közelben, mert ezt mondták nekem a nálam sokkal okosabb bácsik, akik felkarolták nemes ügyemet.

Most éppen Normandiába tartok, ahol 75 évvel ezelőtt sorsdöntő események zajlottak, és az a feladatom, hogy erre, pontosabban az eddig át nem gondolt szegmensére emlékeztessem ezt a csúnya, önző, gonosz fogyasztói világot. Vonaton ülök, pontosabban fekszem, mert ez a legkörnyezetbarátabb közlekedési forma, így mindenkinek, aki egy kicsit is jónak szeretné érezni magát, kötelessége ezzel utaznia. Szélsebesen robog el mellettünk a zord fenyvesekből álló északi táj. Utolsó képek ezek, hiszen nemsokára minden fenyőfa megfő a trópusi hőségben, amelynek az idei lokális hidegrekordok a tudományos előhírnökei. Mivel a kedvemért kizárólag vízerőműben termelt árammal repíti mozdonyunk a vonatot, ezért egyáltalán nem kell leszállnom. Nemsokára elérjük az Öresund hidat, amelyen szerencsére gond nélkül át tudok majd kelni Dániába, ahogy ugyanez már szélenergiából is lehetséges, szóval ott kicsit mosolyogni is fogok majd. Mivel repülőt és motoros hajót egyáltalán nem használhatok, ezért nagy segítség ez nekem. Születésem előtt még át kellett volna vitorlázni a szoroson, hogy jó ember maradhassak.

Bajban csak a dán-német határon leszek, amely nagy szerencsémre most délebbre van, mint amikor a németek még nem voltak ennyire jó, mondhatnám megjavult emberek. Ott sajnos le kell szállnom majd a vonatról, mivel a német elektromos hálózat a felhős idő miatt sajnos nem tudta nekem garantálni a bioáramot. A barnaszén sajnos elfogadhatatlan számomra, a francia atomerőművelből meg azért nem kell ilyesmi, mert 30 éve felrobbant Putyin, egyik teljesen más atomerőműve, szóval borzasztó veszélyesek is. Berlinben egyébként helyi fiatalok várnak engem, akik nagyon szeretnek, mondhatni rajonganak értem.

A rövid berlini kitérő után riksán közelítem majd meg Normandiát. Ajánlották a népszerű helyi közlekedési eszközt, a tevét is, de mivel vegán vagyok, ez teljességgel kizárt. Normandiában egy csomó öreg bácsi vár rám, és már fel is készültem a szokásosra, de az engem patronáló bácsik azt mondták, hogy ez most nem olyan lesz. Ezek a bácsik egykoron katonák voltak, és partraszálltak ott, ahova én most megyek. Itt azt mondják, tisztelet és megbecsülés övezi őket, amiért régen ott harcoltak. 

Az én feladatom az lesz, hogy rádöbbentsem őket és a világot arra, mennyi bűnt és hibát is követtek el valójában!

A bácsik mind-mind fehér, heteroszexuális, maszkulin férfiak. Nem lehettek köztük annak idején feketék, transzneműek és egyéb kisebbségek tagjai, ez pedig kirekesztő, ami pedig felháborító.

A bácsik mind rendkívül környezetszennyező közlekedési eszközökkel érkeztek ide, Európába, ráadásul egy másik kontinensről, márpedig a felesleges turizmus ellen küzdenünk kell, mert tönkretesszük vele a Bolygót. Ráadásul akkor akadtam ki igazán, amikor megláttam a tételes listát az egész eseményről. Ősrégi, elsővilágháborús csatahajók, amelyek valósággal okádták magukból a kormot és a kén-dioxidot. Több ezer repülőgép, amelyek végzetes sebet ejtenek a törékeny ökoszisztémában. Önvezető villanyautók helyett nemhogy hibrideket nem találtam, de hibrid alatt itt kizárólag a fehér férfiak által vezetett benzinzabáló kétéltűeket értették. Az egész hadművelet elfogadhatatlan ökológiai sebet tépett ki a földanya szívéből.

A másik félre nézve ennek töredékét se látom, ráadásul ezek a macsó fehér amerikaiak a világ első, modern környezetvédelmi törvényeit lefektető Egyesült Európát támadták, tehát kötelességem felhívni rá a világ figyelmét, hogy végre karbonszemüvegen át szemlélje a történelmet!

Hogy tetszik amúgy a kis peggy bundys párducmintás alsóm? Szexi mi? Főleg egy olyan, 12 évesnek sminkelt 16 éves kislányon, mint amilyen én vagyok! Jó, ez is kőolajból van amúgy, de ennyi kis karbonnasi azért még nekem is belefér. Legyetek jók, és védjétek a Bolygót, mert a folyamat már visszavonhatatlan és a végnapjait éljük. Gréta voltam, sziasztok, és kövessetek be instán!


  Kurtz ezredes

19 hozzászólás

  1. Azok a gyerekek, akik hirtelen kerülnek középpontba, ezt (soha) nem tudják feldolgozni. Óriási hibát követ el a kislánnyal szemben a média. Persze Amerikában egy életet is le lehet élni bohócként, de nem hiszem, hogy valódi emberi viszonyok között, valódi politikai tevékenységet tud majd végezni. Hiányozni fog az életéből ez a néhány év.

  2. Endrei Szabolcs

    Már nem is a huszonötödik, hanem a huszonhatodik órában vagyunk! Már nem is magunknak, hanem az ember után a bolygót uraló fajnak kell megmentenünk a Földet! Nyilván – Greta hatására – már zárják is be az IKEA-t, a SAAB-ot, a Scania-t és még a Skanska-t is. Egész Európának követni kellene példájukat!
    Heil Greta!
    U.i.: Mondjuk én örülnék, ha az össze germán barlangokba húzódna vissza és soha többé nem hallanánk felőlük!

    • Greta svéd kormányzati pénzből utazgatás helyett megmenthetné svéd felmenői által élettelenné tett svéd tavakat is, minthogy velünk szórakozzon.

    • csakafidesz

      Az IKEA-t azonnal be kell zárni! Nem elég, hogy kivágják a fákat és ócska bútorokat készítenek belőlük, de még le is tegezik a vevőket!

  3. Köszi, kedves Kurz ezredes e remekívű okfejtést Grétácskánktól, ihletet adott, és folytatnám:

    “A mai öreg bácsik okai mindennek, mert ők utaznak szennyező autókkal, s sütik azt a sok disznó meg marhasültet, ami okán csak úgy ontják a Co2-öt. Jól írtam a széndioxidot? Merthogy mivel nem járok suliba, mert meg kell mentenem a földet, kimaradtam a kémiából (is). A metánt hogy írják? Mert ezek a marhák meg az öreg bácsik amúgy is agyon kártékonyak, mert csak úgy böfögik, meg hátul pöfögik azt a büdös metánt, ami még szennyezettebbé teszi a földet.
    Mi fiatalok már modernek vagyunk, mert nem eszünk húst, genderek vagyunk, bogárburgert, meg moszatot falunk, s meg gyalog járjuk be a világot, főleg, ha Afrikából vagy Arábiából slattyogunk ide, hogy megneveljük ezeket az öreg, kártékony európai bácsikat és néniket, akik miatt megy tönkre a föld.
    A barátaim szír menekültszálláson lakó Ahmed, meg a Szomáliai Habib, meg a három feleséges Pakisztánból menekült Szulejmán minap biztosítottak róla, hogy segítenek nekem helyére tenni ezeket a kártékony öregeket, nehogy tovább melegedjen miattuk a klíma. Habib tegnap éjjel ki is dobta a zsidó 90 éves szomszédasszonyát az erkélyen a tizedikről, Szulejmán is hozzáfogott a rendbetételhez: előbb fölgyújtotta az utcában az összes benzinfaló autóját ezeknek a kártékony véneknek, aztán elkötött egy furgont és behajtva a karácsonyi vásárba elkuglizgatott azokkal a tatákkal és nyanyákkal, akik miatt kivágatják a karácsonyra szegény fenyőket.
    Még kiszívom a műanyag szívószálammal a Milkseak-met és eldobom ezt a műanyag poharat, de be is befejezem, fiúk, lányok, mert most kaptam egy rossz hírt: meghalt a nagymamám, meg a nagypapám, mennem kell a temetésükre.
    Nagyon sajnálom a dolgot, mert a nagyi a tudta legjobban megcsinálni nekem a svéd húsgombócot, meg remek hússalátát főzött volna karácsonyra. A nagyi ígérte, hogy ajándéknak egy környezet védelmi feliratos szivárványszínű dél-amerikai stílusú ponchót is nekem, amit onnan az Andokban vikunyák szőréből készült természetes fonalból Kínában kötöttek és repcsivel hozzák nekünk, igazi környezetvédőknek. A nagypapát is sajnálom, ő meg vett volna egy új autót nekem karácsonyra, mert a tavalyinak nem zöld volt a színe. Azon nem mutatott jól a környezetvédő logónk.
    Azt mondják, hogy valami őrült száguldott végig a karácsonyi vásáron és ő gázolta a nagyiékat halálra…
    Bocsi, szól az egyik, a legújabb divatú rózsaszín okostelóm, jött egy üzenet sms-ben. Azt írták benne, hogy a tettes valami Szulejmán volt, aki az én pártom, a jövőért harcoló Zöldpárt egyik vezetője volt… itt adják a rendőrségi fotóját is:
    Nabazdmeg, ez a szép melegszívű szeretőm, a Szulejmán! Akkor ha börtönbe kerül, hogyan fog elvenni negyedik feleségéül? Á, csak nem küldik börtönbe, úgysem meri. Próbálja meg csak, kimegyünk érte is tüntetni, majd segít nekünk a Helsinki alapítvány, és úgyis kieresztik, hisz van mentőkörülmény, az eltérő kultúra!”
    “Apropó, illik a temetésen keresztet viselnem?”

    • Igazi jó tanmese,ezt terjeszteni kéne azok felé akik nem tudnak tisztán látni.Elnézést de én még nagyot nevettem is ezen.Kösz az írást

    • Látod, milyen nagy zagyvaságok jönnek ki abból, ha egybites (érts: fekete-fehér) világképedet narancsszemüvegen keresztül nézed?

  4. Most voltam egy találkozón a Maróni cukrászdában a Jászai Mari téren. Kint akartunk leülni, majd valaki mondta, hogy bent az emeleten van klíma. Fölmentünk, és tényleg, minden helyiségbe klíma volt. Kéredztem a felhordó pincért, miért van ilyek Q. meleg, bekapcsolná. Nem működnek. Ott kellett hagynom a társaságot, mert a melegtől rosszul lettem. No, ez magánügy, az én bajom. Hazafele villamosoztunk a 2-es villamossal. Mit látok a szép Kossuth tér oldalán? Tizen-huszon évesek, feszítenek ki keményen egy molinót, vagy 20-an, KLÍMAVESZÉLY! Tényleg, ez nem jutott eszembe a cukrászdában. Ezt a veszélyt megúsztam. A cukrászdába kívántam őket. Főjenek!

  5. “Sziasztok, Gréta vagyok. Egy nagyon aranyos svéd kislány vagyok, pontosabban csak nagyon aranyos lennék, de a tevékenységetek miatt mostanában kizárólag dühös és szomorú arcot vághatok, ha kamerák vannak a közelben, mert ezt mondták nekem a nálam sokkal okosabb bácsik, akik felkarolták nemes ügyemet.”

    Tudod Gréta, azok a sokkal okosabb bácsik – akik Téged tartanak maguk elé -, a politika pedofiljai!
    Kiállts segítségért és menekülj tőlük, akkor is, ha Svédország magasaan képzett hegesztőből lett miniszterelnöke is köztük van!

  6. Fura betegség tüneteivel küzdhet.
    Mondandóját még ő sem érti.

  7. Derszu Uzala

    Szerintem hagyjuk békén Grétát.Bölcs kollégám,dr Rácz Jenő szerint (igen,ő korábban becsületes baleseti sebész volt,nem is akármilyen) “Ne vitatkozz hülyével,mert téged is annak néznek.”

  8. A klímaváltozás nevetséges kitaláció. Nyilvánvaló, hogy nem változik semmi, az időjárás sem. Minden pont ugyanolyan mint 100 vagy 200 éve.

    • állatanyó

      A kérdés nem ez. Minden változik. A kérdés az, hogy ebben az emberi tevékenységnek mekkora a részaránya. Nagy valószínűséggel igen csekély.

  9. Molnár József

    Ennek az önmaga szerint (nem is öntelt) nagyon aranyos kislánynak van-e telefonja? Ha van az milyen. Remélem, hogy egy gagyi régi készülék mert azt elegendő heti egy alkalommal tölteni, mìg az okostelókat naponta kell.
    Na így zöldek ök.

    • nekem mai napig buta telefonom van, fészbukkom sincs, és mindig fölborzolja a kedélyeimet, ha szemetelőt látok. Jaj, mit is írok? Hiszen a migránsokat kell utálni, még összezagyválom itt a jónépet.

  10. Molnár József

    Ez kb olyan mint amikor valaki azt mondja az embertársairól, hogy “az a baj, hogy túl sokan vagytok a bolygón. Én nem számítok bele, mert én csak egy vagyok, tehát én nem is lehetek túl sokan”

  11. csakafidesz

    Le kell vágni a teheneket, mert finganak és ettől metán kerül a légkörbe! KLIMAVESZÉLY!!! Azonkivül nagyon jó a marhahátszín sütve, szóval vágjátok már le azokat a rohadt teheneket, éhes vagyok!

  12. Józan szoktam röhögni azon, amikor elhangzik a csak “természetes összetevők”. Mert természetes összetevő (bio) az ebolavírus is. Nagy hazugság például, hogy a mesterséges összetevő rossz, a természetes összetevő jó. Vulgárzöldizmus. A dolgok sokkal bonyolutabbak ennél.

    Itt vannak például a méhek, tavaly valószínűleg a csávázott napraforgómagtól pusztultak, idén pedig nem pusztulnak, hanem nem akarják gyűjteni a napraforgómézet. Mondják, hogy rossz az idő, meg eltévednek. Én viszont azt se tartom elképzelhetetlennek, hogy van valamilyen osztott átörökíthető intelligenciájuk, mint a tölgyfáknak akik értesítik egymást a kártevő érkezéséről. Lehet, kell vagy 2-3 év mire újra megtanulják, hogy a napraforgó nem veszélyes. Az ökológiai rendszerekbe óriási károkat lehet okozni azzal is, ha rosszul mérjük az ok-okozati viszonyokat. Erősen zöld megoldás nemcsak hatalmas költséget jelenthet a számunkra, hanem maga a rendszer is furcsa tüneteket produkálhat miatta. Mert olyan, hogy zöld megoldás csak az emberek fejében van.

  13. Drága Aureliuszunk!
    Vannak akiknek “egybites a szemüvegük”, s vannak akiknek viszont csak az agyuk egybites. Egybites aggyal pedig biztosan nagyon nehéz lehet felfogni az iróniát, ami az ellentmondást érzékelteti főleg a az ál-környezetvédők szavai, tettei és a szándékaik között.
    S hogy itt a mi “jónépünket össze ne zagyválja” az Ön kioktatása, javasoljuk, hogy keressen másik portált, mert még megárthat Önnek a mi sokbites gondolkodásunk követése és kritikájának feladata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük