Civilek és meleg bálnák


Az utóbbi napok történései csodálatos példáját adja annak, hogy miért van az, hogy minden létező jódszándék ellenére, az ember újra és újra kénytelen elveszteni a hitét a „baloldali megújulás” puszta gondolatában is. A múlt héten ugyanis – köszönhetően a politikai uborkaszezonnak – szépen megnézhettük, mire is ment el a norvég bálnavadász és olajfúró vikingek Természet Anyánk megerőszakolásából szerzett, majd az Ökotárs Alapítványnak juttatott skandináv dollárjaiból.

Mert azért ez mindenképp alaphangon pikáns, hogy miután szétfúrják az északi tengert, és  néha Greenpeace hajókat csáklyázva szedik ki a biomasszát a tengerből, ebből hülyére gazdagodják magukat, hogy a pénzt odaadják egy kelet-közép európai öko-bio-vegan-zöld Alapítványnak, aki eme „piszkos” dollárok természetéhez hűen odaadja mindenféle szellemi környezetszennyező brigádnak, hogy a lehentelt kék cetek jaj-sikolya végül Lázár János anyázásába végződjön Gulyás Marcika megafonjában.

Vándorol tehát a pénz a nyugat európai kőgazdag kapitalista zsebéből a full idióta magyar ballerébe, aki aztán jól le is oligarcházza meg putyinozza belőle Orbánt és csapatát. Mi meg nézzük a show műsort, ami nem is azért szánalmas, mintha ne lehetne épp Lázár ellen tüntetni. Még Piréz is szokott (lásd Origós buláj), főleg amióta csajozási okokból jár olyan tüntikre, ahol az átlagéletkor 20 év körül van. Szóval, ha épp az lenne, mi is simán elmennénk lengetni, kiabálni, csápolni, de az ilyen tevékenység kívül esik azon, hogy fenn kell tartatni a Rezsimmel a Toronyházat, az ilyeneket abszolúte hobbiból, szabad időben, ingyen és bérmentve szoktuk mi is csinálni.


Mert mégis hány lélegeztető gépet lehetne építeni a hátrányos helyzetű focistáknak a stadionok trafikjai mellé ebből a pénzből, ami baller-civilkezekben konkrétan levegővé lett? Költői kérdés volt. Azért 100 ezer Euró sem kevés pénz, hogy abból már látható, kézzelfogható produktumok is létre jöhetnének. Például fékek és egyensúlyok tömegei, hogy a zöld gondolat jegyében invazív özönmuskátlikkal teleszórt lakótelepi betonládákról ne is szóljunk. Vagy például lehet Böjte Csaba árváinak árvaházat építeni, amit e sorok írása közben az értelmisik által mélyen lenézett váci szakmunkássrácok csinálnak éppen Gyergyón.

Mert most az megy, hogy a közpénz az szent, de a norvég olajmágnás nagybácsik arra adják a pénzt, amire tetszik nekik. Kár, hogy még ez sincs így.

Érthető, ha nem szimpi, ha Lézer Jani két jakuzzis nyaralás közt a TASZ zsebében matat, de ha a dolgot önmagában nézzük, az egész norvég civil balhé többről szól annál, mint hogy valami Móka Viki, vagy Miki nevű liberálamazon hogyan szórja mások pénzét. Mert azért fontos tény: sok-sok dínónak meg ősállatnak kellett kipusztulnia ahhoz, hogy a norvég tengeri fúrótornyokból elő lehessen pumpálni a pénzt a zöld gondolat terjesztéséhez. Amivel nem is lenne gond, az egészet le lehetne tudni az afrikai éhezőkért aggódó fehér liberális, egykori gyarmattartók sajátos frusztráció-kezelésének, ha nem saját k-közép provincializmusunk bukna ki a történetből.


Főleg a baloldal provinciális posztkomcsi lólába lóg ki megint az európai nyugatos, progresszív felszín alól.Az, hogy akárhogy maszkírozza magát ez a magyar baloldal, igazi mutyizó posztkomcsi, amiből soha nem lesz haladó progresszív szalonna.  Ha a baloldal és a pénz viszonya nem lenne olyan Magyarországon, hogy az úgynevezett „baloldali értékek” csak addig fontosak számukra, amíg a saját, esetünkben hegyezett fogú vadkapitalista oligarcháktól még nem jön a dollár, hogy onnantól instant beindulhassanak a lopóreflexek, akkor valóban azt mondanánk, hogy nem halt meg hiába az sok tengeri állat anno.

A bázisdemokratikus alulról jövés az ilyen frankó dolog, és gyűljenek a melegek, a transzok, vonuljanak fel, csináljanak alternatív színházi fesztiválokat, tartsanak fenn liberális polgári köröket, védjék a környezetet, kötözzék magukat fákhoz, feküdjenek az atomvonat elé, meg ilyen dolgok, amik nyugaton már a tájkép részét képezik. És bár többségüket nem tudjuk egy tetszőleges Rob Schneider filmnél komolyabban venni, de nem is bánjuk annyira, mert leszarjuk.

Így lesz tehát a magyar civil társadalomból balos pártok kiszolgáló személyzete, a magyar baloldalból pedig újfent oligarchák csicskája, provinciális horda. Így hull hamvába immár másodszorra, sőt sokadszorra a civil megújhodás, az igazából a méltó (és jobb kormányzati teljesítményre kényszerítő) ellenfélre áhítozó magyar jobboldalnak is fontos baloldali feltámadás. Hüledezhetünk, hogy a pocakos Hagyó vagy az extesitanár Simon, valamint a kimondottan posztkomcsi baloldal nokiás dobozokban és afrikai útlevelekkel túráztatja a közpénzt, ha a progresszív baloldali civilek égő szemű vezérei ugyanezt csinálják a viking zsozsóval.

Elgondolkodtató ezek után, hogyha ezek a lánglelkű demokraták a kormányrúd közelébe kerülnének, vajon hogyan bánnának azzal a pénzzel, amit úgy hívnak „költségvetés”, és mondjuk egy Móra Veronika azzal nyugtatná meg a valószínűleg inkább a tengerimalacok párzásával, semmint közpénzekkel foglalkozó lelkes demokratikus s
ajtót, hogy „jól mennek a dolgok”.

A pénzzel való bánásmódjuk ugyanis mutatja, hogy Gulyás Márton és Hagyó Miklós között a leginkább közös az, hogy mindketten elég kreatívan könyvelgetik egymás közt össze-vissza mások rájuk bízott pénzét, így az esztétikai facelift ellenére ugyanaz a szoftver futkos mindkettőjükben.

Jelenleg tehát már 4 évvel a 2018-as választások előtt kijelenthetjük, hogy ez a mostanában körvonalazódó „új” baloldal sem más, mint abban a bizonyos rossz emlékű „8 évben” volt.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.