Tutiblog

Politikai innovációs lehetőségek a nappali fényben tartott fáklyás felvonulás utáni világban

Hát, igen, erre a leleményes tiltakozási/megemlékezési/ünneplési formára nem számítottunk. Eddig azt gondoltuk, hogy a fáklyának úgy van értelme, ahogy a dothrakiak nekiugrottak a holtak seregének, miután erőt vett rajtuk a buzgalom a tüzes sarlóik láttán, szóval sehogy, de legalább jól néz ki sötétben. (A sötétet jelen esetben Kunhalmi Ágnes volt hivatott biztosítani? Nem állítom, csak kérdezem.) Ami tényleg iszonyú lehangoló …

Több »

A Jobbik és az LMP fej-fej mellett érkezett meg a betonba, és nem értik, mi történt

Puzsér nyomán a Jobbik hivatalos üzenőfüzetét, a Bétahírt is elöntötte a DK kisnyugdíjas szekcióját oly megkapóan megidéző harciláz. Egy hete szinte mással sem foglalkoznak, csak a közvéleménykutató-intézetekkel, külön kipécézve maguknak Závecz Tibort, akit lassan jobban gyűlölnek, mint a Puszták Rémét. Alacsony színvonalú összeesküvés-elméleteik szerint ezek az intézetek hazudnak, összebeszéltek a Jobbik és az LMP ellenében, a vesztüket akarják. Kétségbeesetten a …

Több »

Ellenzéki sikerreceptek Szrgya Popovics szakácskönyvéből!

Az ismert jugoszláv szakember nagyon kitalált valamit a CIA-nek, és úgy 2000 táján sikerült is vele (a bombázások jelentéktelen tételek voltak bizonyára) elkergetni a gaz Milosevicset a hatalomból. Azóta a világ első számú titkosszolgálata szüntelenül igyekszik lenyomni a világ összes népének torkán a rég bevált sikerreceptet. Nézzük a hozzávalókat! A bukott diák Már a szépemlékű Zámbó Jimmy is róla énekelt. …

Több »

Ezert nem koltozunk soha haza!

Sziasztok, regen irtam nektek, de csak azert, mert parommal, Monival eppen koltozunk. Most talaltuk meg almaink csodakuckojat a varazslatos, megannyi pezsgo karibi fesztivalnak otthont ado kisvarosban, London kozeleben, ahonnan alig 2 ora busszal a vilag legszebb folyoja, a Temze, ahol annyi idot toltottunk kikoltozesunk utan Monival, a parommal. (Bocsi, a londoni gepemen nincs ekezet, meg ebben az orszagban nem is …

Több »