Tutiblog

Kiadta a kilövési engedélyt a kapitány – Márki-Zay konkrétan a kárpátaljai magyarok életét és jövőjét veszélyezteti

Nemcsak veszélyes, de életveszélyes politikai kommunikációt folytat Márki-Zay Péter a kárpátaljai magyarokkal szemben rövid távú politikai haszon reményében, amelyet a Demokratikus Koalíció szavazóinak megnyerésétől remél, bár már azt sem lehet biztosra venni, hogy nem önmagától ekkora „idióta”. Az ember persze alapvetően igyekszik nem szélsőséges jelzőkkel illetni egyetlen közéleti személyiséget sem, mert a pocskondiázás sosem érv, ellenben az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének megnyilvánulásai …

Több »

Szabó Tímea az ellenzék új gasztroangyala

A választási kampány hajrájában szerepek és feladatkörök cserélődtek rajtaütésszerűen az ellenzéki összefogásban. Míg Jakab Pétert énekesként és bulikirályként foglalkoztatják tovább, addig Szabó Tímeának jutott a feladat, hogy szemléltető eszközök gazdag tárházát felvonultatva bemutassa az inflációtól sújtott szegény ember heti étrendjét. Amit nyertünk a réven, azt elveszítettük a vámon. Már éppen kezdtünk örülni Jakab Péternek, hogy nem látjuk többet kilógó parizerrel …

Több »

Én nem akarok JÓEMBER© lenni

Egy héttel az orosz-ukrán háború kitörése után kijelenthetjük, hogy Ukrajna lerohanása nem egészen úgy sült el, ahogyan azt Moszkvában eltervezték, gazdasági és főleg kommunikációs fronton pedig teljes arcvesztés lett Oroszország osztályrésze. Normális ember a történtek után nem szimpatizálhat nyilvánosan az oroszokkal és főleg Putyinnal, erre a háborúra ugyanis egész egyszerűen nincs mentség. Még ha talán sikerülne is megbuktatni a kijevi …

Több »

Karácsony Gergely utolsó sajtótájékoztatója, ahol bejelenti, hogy az oroszok megmérgezték a Csinovnyikkal

Szóval az úgy volt, hogy nem úgy volt. Már az elejétől kezdve nem úgy volt, sőt éppen ellenkezőleg. Mármint pont ellenkezőleg volt úgy, az elejétől. És én már akkor, az elejétől is jót akartam. De a fideszesek az ellenkezőjét akarják rám bizonyítani. Figyeltettek, ha elszundítottam az autóban. A magas vékony emberek jó emberek, és én magas vagyok és vékony, ezek …

Több »