Eközben a fejlett nyugaton

SZDSZ-es múmiák az E14-ben

SZDSZ-es múmiákkal értékelte az évet szombaton Bajnai Gordon. A szakértő politikus mindent elkövetett azért, hogy Orbán Viktor kihívójaként tetszelegjen, legtöbbet ugyanis a miniszterelnökkel foglalkozott beszédében. Megfeledkezett ugyanakkor arról, hogy még Mesterházy Attilát sem sikerült maga alá gyűrnie, és egyelőre Schiffer András is tartja magát. Az LMP-t ugyan már sikerült kettészakítania – nyilván erre gondolt Bajnai, amikor új politikai kultúrát hirdetett …

Több »

Francia cserediákok – kösz, HaHa!

Olvastam a Hallgatói Hálózat honlapján, hogy január 8-ával megalakult jogi csoportjuk. Nagy mellénnyel benne vannak az események forgatagában, biztos van már tapasztalatuk az én szerény problémán orvoslására. Jól teszem, ha úgymond feljelentést teszek rongálás miatt? Tudniillik valakik összegraffitizték az ELTE-ÁJK frissen felújított homlokzatát.Nem vagyok jogász, és eddig hál’ istennek kevés dolgom akadt rendőrökkel. Most tanácstalan vagyok, hogy akkor ez a …

Több »

Mi járhat most Karácsonyék fejében?

A soron következő választásokig szűk másfél év van hátra. Ennyi ideje lenne az Orbán-rezsim bukását a majákat megszégyenítő magabiztossággal megjósoló baloldalnak, hogy programot írjanak, szavazókat szerezzenek, úgy általában és alapvetően politikai párt(ok)ként viselkedjenek. Mégis, az ellenzékről szóló híradások többségét nem ez uralja, nem a most regnáló kormánypártok alternatívájaként beszélnek róluk, hanem a saját, egymás közötti viszonyrendszerük permanens forradalmáról. A bennünk …

Több »

Jávorék ültek fel a süllyedő hajóra

Elmentek azok, akik máshonnét jöttek és máshova tartanak – így összegezhető a baloldali minipárt, az LMP hétvégi szétesése. Jávor, Karácsony és Szabó úgy tűnik, véglegesen belehergelte magát a Bajnai-kultuszba: megérkezett a megváltó, vagy ővele, vagy senkivel sem. Röpköd a kétharmadról szóló duma, ki tudja, hol áll meg, helyre kell állítani az alkotmányos jogállamot, és szövetkezni kell együtt, közösen, mert csak …

Több »