A toronyház jelenti

Molotov-koktéllal a társadalmi békéért

Tőlünk elvárják a toleráns északiak meg a nyitott szomszédok, hogy tövig benyeljük helyettük a migránskvótát, azzal viszont senkinek nincs gondja, hogy egy muszlim országban, Egyiptomban már vagy 50 keresztény templomot bezártak a kultúrák békés egymás mellett élése jegyében. Ha persze mi döntenénk úgy, hogy nem építünk mecsetet, nem vezetjük be a sáriat és nincs kedvünk arabul tanulni, akkor mi leszünk legnagyobb …

Több »

Kommunista bűnelkövetők, háborús bűnösök felelősségre vonása

Kivételes alkalom előtt állunk, és tekintve az évszámot (2016) talán most lehet utoljára megtenni azt, amit most itt leírok. Az alkalom a történelmi igazságtétel lehetősége. Emlékezzünk Biszku Bélára, illetve a körülötte kialakult, komédiába hajló eljárássorozatra. Itt a lehetőség javítani a renomén. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nyilvánosságra hozta 500 politikai rendészetnél dolgozó kommunista belügyér nevét, életrajzát. …

Több »

Az angolgárdázás mérsékelt sikeréről

Anglia már nem keresztény, sőt, még csak nem is angol. Ezt az információt olyan biztos forrásból tudjuk, mint a Londonban élő muszlimok, akik már a rendőrök előtt is simán fenyegetőznek gyilkossággal. És annak is magabiztosan adnak hangot, hogy ez már az ő földjük, amúgy köszönik, jól érzik magukat, nem mennek sehova. A nagy comingout hullámot egy Christian Patrol (Keresztény Őrjárat) nevű …

Több »

Ne szívjál cigit, mert olyan leszel, mint Obama! – óv mindenkit a szovjetorosz plakátkampány

A dohányzás több embert öl meg, mint Obama. Az oroszok ezzel az üzenettel óvnak a dohányzástól, bár mindenki tudja, ez inkább egy amerikaellenes propaganda. A szemfülesebbek erre onnan is rájöhetnek, hogy a pontos szöveg a következő: A dohányzás sokkal több embert öl meg, mint Obama, pedig Obama rengeteg embert megöl. Tehát ne dohányozz, és ne legyél olyan, mint Obama. A gyűlöletkampány …

Több »