Blogok

Egy bűnöző a mennybe megy

„Nyugodtan hal, ki végzett azzal, kit gyűlölt.” Seneca A napokban volt George Floyd, illetve hát tulajdonképpen bizonyos Derek Chauvin nevezetű rendőr pere az USA-ban és én még mindig nem tudok megszabadulni tőle. Tudom, számtalan fontosabb – vagy fontosabbnak tűnő esemény – történt azóta és feledékenyek is vagyunk, de ez felforgatta néhány napra a rendezett világba vetett hitemet. Aztán persze átgondoltam …

Több »

Az ellenzék máris megígérte, hogy el fogja rabolni az egyetemektől azt a vagyont, amit azok most megkaptak

Még a zakkant ellenzékünk történetében is példátlan, hogy mekkora őrjöngést vágtak le, amikor a parlament kétharmaddal megszavazta az egyetemi modellváltás anyagi alapjait. A megannyi kis zsebminiszterelnök otthon, a konyhában már rég kiszámolta, hogy a 2022-es reménybeli győzelmük után mennyi mindent lehet majd ellopni és mivel lehet majd kifizetni a külföldi megbízóikat. Ezt már 2002-ben átéltük egyszer. És most ki vannak …

Több »

A genderesek, BLM-esek, meg a többi zakkant rámozdult már az evolucionistákra is

Évekkel ezelőtt felhívtam a figyelmet arra, hogy a liberalizmus, a gender ideológia alapvetően antievolucionista őrület. Nem csak keresztényellenes, hanem egyszerre teljesen szembe megy az evolúció logikájával is. A szociális igazságosság ideológiájának harcosai (az SJW-k) a végletekig dogmatikusok, mindenkit támadnak, aki bármilyen módon egy picit is eltér az éppen aktuális ideológiai irányvonaltól. Legújabban Richard Dawkinstól vont vissza az Amerikai Humanista Szövetség …

Több »

Lecsavarás

Ebből még nagy baj lesz – riadt meg kicsiny belvárosi legénylakásának jógakuckójában Ágasshy Hümér, amikor az interneteken meglátta a hírt, amely szerint a FakeBukkake bejelentette: drasztikusan visszaszorítják a politikai tartalmak közlését, terjeszthetőségét a közösségi felületeiken, mert csak. A közepesen sikertelen telefonos direktértékesítő alaposan elszomorodott ettől, mert belegondolt, hogy ezután ő sem tudja szakmányban terjeszteni bálványai, az Őszödi Feriék által világgá …

Több »