Blogok

Ragadós-mese

Egyszer volt, hol nem volt, a csüngőhasú diktátoron innen, a Gellérthegyen is innen, de mondjuk a Deák téren túl, volt egyszer egy Karácsony Gergely, egy kisebbecske király. Ez a Karácsony Gergely falusi szegénylegény volt, de ahogy ez annak rendje és módja szerint való, jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is, így hát megválasztották királynak. Ennek volt egy …

Több »

Liberális az, aki élvezi a saját undorítóságát

Szoktam olvasni liberális felebarátaink Facebook-posztjait. Kutatási céllal, hiszen az emberi butaságról és gonoszságról még nem tudunk eleget, sokat, sőt inkább még csak a sötétben tapogatózunk a mélységeit illetően. Az alábbi szöveg a maga teljességében tárja fel a liberális lélek mélységeit. De az undorító fogalmát is meg tudja ragadni a maga teljességében. Idézet következik egy liberálistól: Én tényleg, őszintén örülök, hogy …

Több »

A harc

„A bölcsek valamennyien tisztában vannak vele, hogy mindazok, akik valami szégyenteljes és rossz dolgot tesznek, nem urai akaratuknak.” Platón: Prótagorasz Tán elkerülte a figyelmüket a hír: Márki-Zay gyakorlatilag visszalépett KariGeri javára. Ez annál is furcsább, mert ők tulajdonképpen riválisok, öldöklő küzdelem folyik köztük, és ilyenkor nem szokták a riválisok kímélni egymást. Sőt. Mindent megragadnak, hogy lerángassák a sárba egymást és …

Több »

A kínai

„Hallgasd meg magad, és ez biztosan csodálattal tölt el.” Marco Polo Botrány lett Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely látogatásából a miniszternél; mondjuk azért is mentek oda. Azért mentek oda, hogy botrányt csináljanak és a végén kivonulhassanak, sőt, kirohanhassanak. Mert azt akarták. Az ürügy ezúttal most a patinás kínai Fudan egyetem volt, amely a Diákváros helyére épülne és – Baranyi Krisztina …

Több »