Blogok

Amikor a titkosügynök azon háborog, hogy lebukott

A Pegasus-ügy újabb adalékát dobta hétfőn a nagyközönség elé a Telex.hu, ahol a Direkt36 újságírója, Panyi „Áldozat” Szabolcs által jegyzett cikk akörül rója végtelen köreit, hogy a magyar kormány 2021-ben megállapodást kötött a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO nevű cég korábbi, angol lobbistájával. A mindentől is független, ám a Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) is támogatott portál szokás …

Több »

Pornósok

„Ó bár ha a hasam simogatásával az éhségem is elmúlna!” Thébai Kratész Gondoltam, Gréczy már elmúlt, elveszett, de tévedtem: a jeles férfiú újra itt van, és most itt ülök megfürödve, miután megtudtam, hogy a kultúráért felelős – Márki-Zay kormányában – Gréczy Zsolt lesz. Erre nem gondoltam volna, pedig már sok mindent módom volt megtapasztalni. Ezzel azért nem nagyon tudok együtt …

Több »

TOP 10 – Gréczy Zsolt lett a kultúrafelelős Márki-Zay csapatában

Ami egyébként érthető. Végül is kultúráltan végezte a híressé vált performanszát: olvasott közben. Na, de nézzük a tíz lehetséges, szigorúan komoly, politikai elemzői reakciót! 10. Markában tartja az eredményt 9. Csak nehogy bevezesse a félpuha kulturális diktatúrát! 8. Végre csurran-cseppen egy kis állami támogatás a Pa-Dö-Dö-nek 7. Gréczy kinevezése nagyon jól sült el. 6. Hát persze, mert a kurátorság nem …

Több »

Puzsér Róbert, a “tényező”

Puzsér Róbert egy celeb, aki ezt nem tudja magáról. Puzsérről nem tudja senki, hogy miért került a reflektorfénybe, és azt sem, hogy miért van ott. Olyan celebekkel vitatkozik össze saját kezdeményezésére, akik általában nála egyszerűbb eszközökkel képesek csak kifejezni a gondolataikat. Puzsér ugyanis igazi álértelmiségi is, az ehhez szükséges kelléktár minden XX. századi elemével együtt.  Puzsér még politikus is, átütőerőben …

Több »