Búcsú a németektől – avagy viszlát, és kösz a világháborúkat!


Sose állj a német és a prédája közé, amennyiben önmagát akarja elejteni!

A tüneményes germán nemzetkarakter felülíró, parancsoló drive-ja, hogy mindent végigcsinálnak, akkor is, ha beledöglenek. Legfeljebb az utolsó utáni pillanatban, miután a bunkerben lezajlanak az ilyenkor szokványos események, a nagyvonalúságot nemcsak ismerő, hanem gyakorló népek megmentik őket, talpára állítják Németországot a talajszintig bombázott semmiből, hogy aztán 20-30 év múlva, az univerzumot irányító titokzatos erők sürgető késztetésére, a germán faj ismét nekivágjon beteljesíteni a végzetét, utolsó küldetésére induljon, természetesen önfeledten menetelve.

De mit tegyünk, ha most a cél is az, hogy beledögöljenek?

Nem tudjuk, de a beavatkozni nem akaró, vagyis a részt nem vevő, leíró, megfigyelő tudomány képviselőjeként abban biztosak lehetünk, hogy akkora tragédia azért nem fog történni.

Németországot jópáran próbálták elpusztítani az ismert történelem során, de még az olyan nagyszerű és kivételes képességű kollégák is csak átmeneti sikereket tudtak felmutatni a kontinens legnagyobb szabású kártevő-mentesítésében, mint Gaius Julius Caesar vagy Josif Vissarionovič Džugašvili. Sőt, a lehetőségek és a realitások számbavétele után példának okáért maga a neves és elkötelezett humanista, Lavrentyij Pavlovics Berija is leállította a túlbuzgó dolgozókat; Ilja Ehrenburgot, aki a Pravda főszerkesztőjeként a kornak megfelelő, harcra és kitartásra buzdító háborús propagandához mellékletként önkényesen mindig odabiggyesztette az elfoglalt területek német-mentesítésének történelmi szükségszerűségét, majdnem saját elvtársai lőtték agyon. (A világirodalom nem veszített volna semmit, egyetlen értékes munkája már elkészült.) Itt volt az ideje annak tehát, hogy e nemes feladatot, a németség kitakarítását a kontinensről, végre ne lelkes amatőrökre, hanem a népirtásban nemcsak élvezetet találó, hanem azt jéghideg profiként is végző germánokra bízzuk.

(Miért nem gondoltunk erre korábban?)

Ahogy a Tigris tankok csapágya, úgy a csodafegyver legfontosabb alkatrésze ma is a Balti-tenger túlpartján készül, egy mindössze 16 éves, mindenféle pszichózisok bájos tünetegyütteseként bemutatkozó svéd kislány képében. Ám mindenki tudja, ő csak eszköz, és ugyan fontos összetevő, de a németek lelkesedése nélkül sosem járna sikerrel. (Valahol a németek is mindig érezték, hogy a nagypapit igazából sosem sikerült jóvá tenni azzal, hogy mostanában nem éneklik a himnuszt és nem lengetik a zászlót, és sajnos a végső megoldás elkerülhetetlen.)

Az, hogy a bevándoroltatott milliókkal nem tudnak mit kezdeni, és a nemzetkarakterük (a pusztítás és mások nyomorgatása, sanyargatása utáni) második legfontosabb jellemzőjébe, a beteges rendezettségbe beengedték a világ legszertelenebb, legbohókásabb népecskéit, megfelelő alapot teremtett a Nagy Gréta nevű, csak vonattal szállítható tömegpusztító fegyver bevetéséhez. Mert mégis mi kellett még a sok dologtalan, csak és kizárólag a német szociális rendszer kényeztetésére vágyó afrikai és közel-keleti megjelenése okozta akut szociális- és gazdasági válsághelyzet mellé, mint a dologtalan, kizárólag a német szociális rendszer kényeztetésére vágyó nagyvárosi ifjoncok követelte környezetvédelmi radikalizmus?

Most még nem lenne késő megállni és visszafordulni, de erre – szerencsénkre – a németek képtelenek.

Nem ilyenre teremtette őket az ördög. Még újranyithatnák az atomerőműveiket (amiket a morál zárt be, hogy utána az azokat kiváltó szénerőművek ajtajára pedig Nagy Gréta tegyen babalakatot), felismerhetnék, hogy a Föld szén-dioxid kibocsátásához a német ipar annyit se tesz hozzá, mint egy átlagos kedd reggel Karacsi külsőn, amikor még csak a kávéfőzőket és a pipákat kapcsolják be, de a germánok inkább hisznek a remek elméleteknek, mint az őket körbeölelő valóságnak. Ők úgy gondolkodnak, mint Magyar Bálint az SZDSZ fénykorában, amikor előadta azt a szabaddemokraták szürkeállományának színe-javát felvillantó közgazdaságtani elméletét, miszerint nincs szükség iparra, elég az, hogy az ország lakossága egymásnak szolgáltat. A német tudósok is ugyanezt számolták ki, és Nagy Gréta kedvéért most mindent bezárnak, ami energiát fogyaszt és van kéménye. Hogy emiatt a szolgáltató szektorokban is súlyos leépítések zajlanak, a bankszektor tízezreket tesz az utcára (ha nincs középosztály, akkor nincsenek megtakarítások sem), az a legkevésbé sem zavarja őket.

Nyugodtan tologatják tovább a nem létező, zéró kibocsátású zöld szegmenseket a gazdasági terepasztalon.

A német gazdaság stagnál – írja a Neokohn, de könnyítések, deregularizáció helyett inkább szén-dioxid adót vetnek ki mindenre, ami a civilizációt jelenti Germániában. Nemcsak a repülést és az autózást akarják büntetőadókkal sújtani, hanem a fűtést és a főzést is, a tökéletesen felesleges, globális szennyezési adatokon konkrétan fikarcnyit sem javító elektromos mobilitás kikényszerítése pedig a múlt század harmincas éveinek megkapó kampányait idézi. (A robbanómotoros meghajtáshoz ragaszkodókat valószínűleg nemsokára táborokba zárják.) Még csak az elején járnak a legújabb 4 éves tervüknek, de az már most látszik, hogy a régi, jól bevált ösvényen haladnak. Schmithez és Schachthoz hasonlóan hisznek a szociáldarwinizmus teremtő erejében, ami szerint legfeljebb annyi történik, hogy ugyan a gyengék és szennyezők elhullanak, de az erősek és a zöldek sokkal magasabbak, izmosabbak és szőkébbek lesznek, szóval dicsőséget hoznak a Német Birodalomnak.

Németország gazdasága az autóiparra és a bankszektorra épült, a bankszektor viszont az autóiparra és a széles középosztályra. Autóipar nélkül bankszektor sincs, szolgáltatni pedig nem sokat lehet a lecsúszott középosztálynak, pláne a sok dologtalan, csak és kizárólag a német szociális rendszer kényeztetésére vágyó bennszülött, nagyvárosi ifjoncoknak és importált semmittevőnek. Mindez egy pillanatig sem aggasztja a nagypapik és a jólét miatt önmagukat bűnösnek érző németeket, és a morál nevében, valamint a bolygó megmentése érdekében inkább elpusztítják magukat.

De ez minket csak akkor zavarjon, ha nincs kéznél kanapé és pisztácia.

Mert ahogy Marx elvtárs is írta, a tőkének nincs hazája. Legfeljebb Debrecenbe vagy Kecskemétre költözik az a pár megmaradt bajor milliárdos, aki túléli a Nagy Grétával leadott zárótüzet és az azt követő Hosszú Répapucolók Éjszakáját. És mégiscsak jobb, ha nemcsak működni jön az a tőke, hanem hozzánk is menekül.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

16 hozzászólás

  1. Remek cikk!
    A Német Kalifátusban már nem lesznek németek,csupán agymosott lények.Merkel pechjére nem lesz emlékműve,mert hát mégiscsak nőnemű,és hát az itt tilos.
    Sajnos,az iróniát félretéve,a 21.század újra a vallásháborúk ideje lesz.Mert mindenki tudja,hogy az iszlám,és a keresztény vallás fegyveres összecsalása elkerülhetetlen!

  2. Fasisztákból vedlet komcsik kik napjainkban mocskos balliberátorok!

  3. Nézzük_magát_a_dolgot

    Egy ingyenes jótanács. Sztálin grúz-oszét nezetiségű volt. Grúz neve a számunkra olvashatatlan grúz betűkkel fonetikusan átírva Joszeb Dzsugasvili. Orosz neve Joszif Visszarionovics Sztálin. Esetleg Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, ha valakinek úgy tetszik. Orosz (és más, nem latin betűs, pl. grúz, bolgár, arab stb.) neveket kiváltképpen ildomos a hangokat lehetőleg legjobban megközelítő magyar helyesírás szeint írni. Magyar sajtótermékben sajnos előfordul, hogy a borzasztóan művelt Szerzők forráskritika nélkül angolszász forrásból utóközlik, ilyenkor fordulhat elő az az alak, hogy Iosif Vissarionovich Dzhugashvili. Érzésem szerint nem helyénvaló orosz neveket cseh átírásban közölni (vagy esetleg a cikkben közölt alak litván lenne?).

  4. Ez már klasszikus pániktünet. Én is így csinálom, amikor rámszakad hirtelen sok munka, ami teljesíthetetlennek látszik. Elkezdek a legfölöslegesebb tevékenységeket megtenni, hátha addig magától megoldódnak a fontosabb dolgok is.

    Most, hogy már a médiájuk se tudja tagadni, hogy a willkommens bevándorlókkal nem szír jólképzett agysebész-rabszolgát kaptak, hanem skorpiókat, s a kelet-európaiakra sem tudnak már mutogatni, mint fasiszta bűnbakokra, hát kell egy álcselekvésbe fordulniuk, merthogy most már be kellene ismerniük, hogy mellényúltak.
    De ezt ugye a fensőbbrendű germán hiúságuk nem engedi. Mármint a rokonnal – egy rasszhoz tartozó népekkel – szemben szégyellik bevallani, hogy azok (vagyis mi) voltak az okosak.
    Inkább elviselik, hogy a muszlimok alázzák őket napról napra és egyre kíméletlenebbül, minthogy bocsánatot kérjenek tőlünk.
    Mi marad hát, hogy ne kelljen a szégyennel és a sürgős – ma még megoldható – problémákkal foglalkozniuk?
    Hát a mozlimok kipaterolása helyett kipaterolják a széndioxidot.
    Ha úgy vesszük, ez is lehet egy megoldás: nem lesz termelés, ergo munka, ergo pénz, amivel meg tudnák fizetni a széndioxid adóval terhelt fűtési költségeket, ergo elszegényednek, ergo fáznak, ergo nem tudják kifűteni a muszlim lieblingjeik lakásait sem, ergo azok rájönnek, hogy el kell vándorolniuk máshova, ha nem akarják, hogy Allah szállta seggük befagyjon, ergo kimennek Németországból, ami már csak egy túlélő szétvert nyomortanya.
    Aztán a Frintzek, már ha még a kivonulók hagynak írmagnak valakit, kezdhetik újjáépíteni megint az országukat.

    • csakafidesz

      A németek segge soha nem fog befagyni. Nekik ott van az új módi a buzera. Amikor Fritz érzi, hogy dermed a segge megkéri Helmutot, hogy a botjával dörgölje meg belülről is..

  5. Disztl fivérek

    Mókás. Tulajdonképpen egyetértek a cikk felvetésével, hagyjuk a németekre ezt a munkát.
    Szerencsétlen németek, ideértve az osztrákokat, rettegnek, mert a nagypapa mozdonyvezető volt, és, bár nem kérdezték, de biztos szállított marhavagonokat is.

  6. akkor nézzük...

    Hagyjuk már végre ezt a szégyentelen és félretájékoztató germánozást. A németek áldozatok, Németországot kipécézték, monumentális hazaáruló gépezetét szerveztek rájuk, a kancellártól az utolsó firkászig. A nemzeti tragédia, amit ma Németországban látunk, nem német munka, ahhoz az egyszerű germánnak semmi köze.

  7. Az önpusztítás sinén rajta vannak, az biztos!

  8. bubuka_visszater

    egyik legjobb cikk az utobi idoben. Maximum cinizmus es guny, jo atkotesek es tortenelmi referenciak hogy a mult ne felejtodjon el vegleg.
    Aristo is irhatta volna.
    Folytassa, Pirez ur!

  9. Itt a német fordítás azoknak, akik a németeknek akarják kicsit birizgálni az idegeit:

    Abschied von den Deutschen oder “Tschüss – und danke für die Weltkriege”

    Stell Dich niemals zwischen die Deutschen und ihre Beute, vor allem, wenn die Deutschen sich selbst erlegen wollen!

    Der phänomenal befehlsaffine germanischerNationalcharakter besitzt die unwiderstehliche, alles überlagernde Neigung, alles bis zum bitteren Ende zu bringen, auch dann, wenn sie dabei draufgehen. Höchstens fünf Minuten nach zwölf, während im Bunker die üblichen Dinge passieren, werden sie von Völkern gerettet, welche die Großzügigkeit nicht nur kennen, sondern auch praktizieren. Sie stellen Deutschland aus dem bis zum Bodenniveau zerbombten Nichts auf die Beine, nur damit die germanische Rasse nach 20-30 Jahren, von geheimen Kräften des Universums gedrängt, wieder losgeht, um ihre Bestimmung erneut zu erfüllen, um selbstvergessen marschierend ihre letzte Mission zu beginnen.

    Aber was sollen wir machen, wenn das Ziel jetzt tatsächlich ihre eigene Vernichtung ist?
    Wir wissen es nicht, aber als Vertreter der nicht-intervenierenden, nicht-teilnehmenden, beobachtenden und beschreibenden Wissenschaft können wir sicher sein, dass eine allzu große Tragödie nicht passieren wird.

    Viele haben versucht, Deutschland im Laufe der uns bekannten Geschichte zu zerstören, aber auch solch große und außergewöhnliche Kollegen wie Gaius Julius Caesar oder Iosif Vissarionovic Dzugasvili konnten nur vorübergehende Erfolge bei der größten Schädlingsbekämpfung des Kontinents vorweisen. Darüber hinaus, nach Erwägung aller Möglichkeiten und Realitäten, hat sogar der berühmte und engagierte Humanist Lawrenty Pavlovich Berija die besonders Übereifrigen aufgehalten, wie z.B. Ilja Ehrenburg, der als Chefredakteur der Prawda dem Zeitgeist entsprechend stets die historische Notwendigkeit der Säuberung der besetzten Gebiete von Deutschen als Fußnote zur üblichen Kriegspropaganda eigenwillig angehängt hatte, er wurde jedoch fast durch ihre eigenen Genossen liquidiert. (Die Weltliteratur hätte nichts verloren, seine einzige wertvolle Arbeit ist bereits abgeschlossen gewesen.) Es war also Zeit, diese edle Aufgabe, die Säuberung des Kontinents von den Deutschen, schlussendlich nicht den begeisterten Amateuren, sondern den im Genozid nicht nur ihr Vergnügen findenden, sondern dies auch als eiskalte Profis durchziehenden Germanen selbst zu überlassen.

    (Warum ist das uns nicht früher eingefallen?)

    Wie die Kugellager für den Panzerkampfwagen-Tiger, wird der wichtigste Teil der heutigen Wunderwaffe nördlich des Baltischen Meeres in Form eines gerade 16-jährigen schwedischen Mädchens hergestellt, das sich als reizende Symptomsammlung für alle Arten von Psychosen präsentiert. Aber jeder weiß, es ist nur ein Werkzeug, zwar eine wichtige Zutat, aber ohne die deutsche Begeisterung würde es niemals Erfolg haben. (Irgendwo hatten die Deutschen immer schon gespürt, dass ihr Opa damit nie wirklich getilgt wurde, dass man heutzutage die Hymne nicht singt und die Flagge nicht schwenkt, und leider ist die end(gültige) Lösung unvermeidlich.)

    Da sie nichts mit Millionen von Einwanderern anfangen können und ins zweitwichtigste Merkmal ihres nationalen Charakters (nach der Verwüstung und Unterdrückung anderer), in die krankhafte Ordentlichkeit, Massen der unorganisiertesten, chaotischsten Völkchen aus der ganzen Welt hineingelassen haben, hat dies die Grundlage zum Einsatz der als Große Greta bekannten, nur mit dem Zug zu transportierenden Massenvernichtungswaffe geschaffen. Was brauchte man nämlich zusätzlich noch zur durch die nicht an Arbeit, nur an den Vorzügen des deutschen Sozialsystems interessierten Nordafrikaner und Nahöstler verursachten akuten sozialen und wirtschaftlichen Krise? Nichts anderes als die nicht an Arbeit, nur an den Vorzügen des deutschen Sozialsystems interessierten Großstadtjugendlichen, welche Umweltradikalismus fordern und predigen.

    Jetzt wäre es noch nicht zu spät anzuhalten und umzukehren, aber dafür sind die Deutschen – zu unserem Glück – nicht in der Lage.

    Sie wurden vom Teufel nicht dafür geschaffen. Sie könnten noch die Kernkraftwerke wieder öffnen (welche aus moralischen Gründen zugesperrt wurden, damit jetzt das große Greta-Baby auch auf die Tore ihrer Kohlekraftwerke ein Babyschloss hängen kann), sie könnten noch erkennen, dass diese zu den weltweiten Kohlendioxid-Emissionen der Erde mit ihrer ganzen Industrie nicht mal so viel beitragen, wie ein gewöhnlicher Dienstagmorgen in Karachi-Vorstadt, wenn die Einwohner dort ihre Kaffeemaschinen einschalten und ihre Pfeifen anzünden, aber die Deutschen glauben lieber an großartigen Theorien, als an der Realität, welche sie umgibt. Sie denken, wie Bálint Magyar (ein neoliberaler ungarischer Politiker) in der Blütezeit seiner neoliberalen SZDSZ Partei, als er als Fazit der Produkte von allen neoliberalen grauen Zellen sozusagen als Crème de la Crème der denkenden Substanz in der Wirtschaftstheorie erklärte, dass es keine Notwendigkeit für die Industrie gebe, es reiche, wenn die Bevölkerung des Landes sich gegenseitig mit Dienstleistungen versorge. Deutsche Wissenschaftler müssen auf das gleiche Ergebnis gekommen sein und schließen für die Große Greta alles, was Energie verbraucht und einen Schornstein hat. Dass aufgrund dessen auch im Dienstleistungssektor massiv abgebaut und im Bankensektor Zehntausende auf die Straße gesetzt werden (wenn es keine Mittelschicht mehr gibt, gibt es auch keine Ersparnisse), stört sie nicht die Bohne.

    Sie schieben dabei in aller Ruhe die nicht vorhandenen emissionsfreien grünen Segmente auf der Wirtschaftsmodellpalette hin und her.

    Die deutsche Wirtschaft stagniert – schreibt Neokohn, das Jüdische Nachrichtenportal in Ungarn – aber anstatt Erleichterung oder Deregulierung, wird auf alles, was in Germanien die Zivilisation bedeutet eine Kohlenstoffsteuer erhoben. Sie wollen nicht nur die Luftfahrt und das Autofahren, sondern auch das Heizen und Kochen unter Strafe stellen und die für die weltweite Umweltverschmutzung vollkommen bedeutungslose Elektromobilität mit allen Mitteln durchdrücken. Das erinnert in Anbetracht der Wirkungslosigkeit an die ergreifenden und bestechenden Kampagnen der dreißiger Jahre des vergangenen Jahrhunderts. (Diejenigen, die einen Verbrennungsmotor verwenden, werden wahrscheinlich bald in Lagern eingesperrt.) Sie stehen erst am Anfang ihres letzten 4-Jahres-Plans, aber man kann es gut beobachten sie sind bereits auf dem Weg zu diesem alten, gut ausgetretenen Pfad. Wie ehemals Hinz und Kunz, glauben sie an die schöpferische Kraft des Sozialdarwinismus, wonach die Schwachen und die Umweltverschmutzer sterben, aber die Starken und die Grünen viel höher, muskulöser und blonder werden und somit dem Deutschen Reich Ruhm verleihen können.

    Die deutsche Wirtschaft ist auf den Automobil- und Bankensektor aufgebaut, aber der Bankensektor wiederum baut auf die Automobilindustrie und auf die breite Mittelschicht. Ohne die Autoindustrie gibt es weder einen Bankensektor, noch Dienstleistungen für die inzwischen abrutschende Mittelschicht, insbesondere nicht für die einheimischen, großstädtischen Jugendlichen und die importierten Nichtstuer, welche allesamt die Vorzüge des deutschen Sozialsystems genießen. Das alles macht den Deutschen, die sich ebenso allesamt wegen der Großväter und des späteren eigenen Wohlstands schuldig fühlen, keinen Augenblick Sorgen, und sie zerstören sich im Namen der Moral und natürlich auch, um den Planeten zu retten.

    Dies sollte uns aber nur stören, wenn gerade keine Couch und Pistazien zur Hand sind.

    Denn, wie Genosse Marx schrieb, hat das Kapital keine Heimat. Höchstens werden die wenigen verbliebenen bayrischen Milliardäre, welche das Große Abschlußkanonenfeuerwerk mit Greta und die anschließende Lange Möhrenputzernacht überleben, nach Debrecen oder Kecskemét ziehen. Und es ist uns doch viel besser, wenn das Kapital nicht nur als Investition zu uns kommt, sondern wenn es geradezu zu uns flieht.

  10. “a bankszektor tízezreket tesz az utcára (ha nincs középosztály, akkor nincsenek megtakarítások sem”

    Bakker, ennyi hülyeséget összehordani… 😀 Egy picit nem ártana utánanézni a dolgoknak, mielőtt idehányjátok a cikkeket. Németországban a legmagasabb a lakossági megtakarítás/fő az EU-ban…

  11. Ide írjátok azokat a hülyeségeket, amit még a Pesti Srácok sem bír el? 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük