Berki az MSZP-ben: összenő, ami…


Úgy fest, megtalálta a zsák a foltját. A hírek szerint Berki Krisztián (no nem a kiváló tornász, a londoni olimpia bajnoka, hanem névrokona, a botrányairól elhíresült celeb, a Fradi korábbi futballistája és vezérigazgatója) politikai pályára készül, mégpedig a Magyar Szocialista Párt színeiben.
„Amíg sportoltam, burokban éltem, nem érdekelt a ­politika, civilként viszont nyitottá váltam a közügyekre. Hiszem, hogy a tapasztalatommal, a kapcsolati tőkémmel segíteni tudnék az embereknek. A meglévő csatornáimon keresztül, a saját nyelvezetemmel, meggyőződésem szerint szívesen tájékoztatnám politikai ügyekben a ­kor­osz­tá­lyo­mat, illetve az Y-generációt – nyilatkozta Berki Krisztián a Bors című lapnak.” Őszintén szurkolunk az MSZP felé kacsintgató Berki Krisztiánnak, hogy elfogadják a tagfelvételi kérelmét, hiszen pont oda való! Az MSZP-be épp ilyen arcok kellenek! Ez a „megtalálta a zsák a foltját” tipikus esete. Kettős könyvelés, gyanús pénzmozgások? Keresve sem találni nála profibbat! Ha ehhez még hozzávesszük, hogy megjelenésében, életvitelébenis hitelesen képes megtestesíteni a szerény, kétkezi munkást gengsztert, napnál is világosabbá válik, hogy helye van a szocik soraiban! Cseppet sem meglepő, hogy Berki épp MSZP-s politikai karrierre vágyik. Vonzó számára az az alakulat, ahol oly csodálatosan kiteljesedhetett Wieszt „csúszópénz” János vagy éppen Hagyó „Nokiás doboz” Miklós pályája is. Nem is beszélve Zuschlag „Mr. Domestos” Jánosról, az ifjúszocik egykori ikonjáról (aki mostanság a kecskeméti börtönben várja sorsának jobbra fordulását).
Az MSZP szófosója szóvivője, Török Zsolt visszafogott optimizmussal nyugtázta a Berki Krisztiánnal kapcsolatos hírt. Jelezte, hogy semmi kifogásuk nincs ellene, és azt is hozzátette, hogy kommunikációs, illetve sportterületen is a segítségükre lehet. Hát persze: korábban is segédkezett már nekik „sport területen” Berki. Hogy, hogy nem, pont ő volt a Fradi vezetője, amikor az FTC és a hozzá tartozó ingatlan egy angol befektetőhöz került, aki új stadiont és bajnokcsapatot ígért, ehelyett adóssághegyeket és csődhelyzetet hagyott maga után. Az ügylet során az angolokat Magyarországon Szász András köztudottan MSZP-közeli üzletember képviselte. Ja, és mindez természetesen az MSZP-kormány idején történt.) Berki Krisztián példáján felbuzdulva, kifejezzük abbéli reményünket, hogy hamarosan más kétes hírű figurák, alvilági alakok, bűnözők is felvételüket kérik a szocialista pártba, amelynek – a megújulás jegyében – hamarosan új név is dukál. A mi javaslatunk így hangzik: Maffiózó Szabadrablók Platformja.



  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük