Az összefogás értelmisége

Bevallom, kicsit zavarban vagyok, hogy újra meg kell szólalni a baloldali összefogás ügyében. A magyari baloldal politikai teljesítménye ugyanis oly mértékben abszurd, hogy lassan szándékosságot kezdek tulajdonítani ennek. Hogy ez az egész valami összeesküvés része, hogy ezt direkt csinálják éppen így. A New York Times karácsonyi tündöklése óta komolyan kezdek hinni benne, hogy bármi, ami idehaza történik, képes elterelni a világ figyelmét valami másról. Valami huncutságról. Hogy a Gordon azért ment föl (mert fölment) a Bitóék lakására kávézni, hogy Amerika közben atomfegyvereket vethessen be stikában Irakban. Mert ha a Gordi fölmegy, és megbeszél, akkor azt se venné észre a világ egésze, ha idegenek óriási gumilibára -kacsára cserélnék ki a Holdat…

Ha ugyanis nincs szó világméretű összeesküvésről, akkor erről az összeálló (nem, mi nem izgultunk, tudtuk előre) régi-új csapat szenvelgéséről egyszerűen és profán módon ki kell jelenteni, hogy szánalmas. A Magyar Hírlap persze büszkén szellőztette meg a hírt a Gordiról, aki fölment Bitóékhoz, ahol baloldali értelmiségiek (Heller és Závoda, Konrád és Parti-Nagy) meggyőzték az összefogásnak ugye a fontosságáról. Felhívást is fogalmaztak ezek az értelmiségi emberek, miszerint:

Nagyon szép ez, csak hát itt Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon összefogásáról tetszenek beszélni. Ebben az esetben viszont ez nem demokrácia. Ez, sajnos, lófasz! (ez nem káromkodás, hanem a megbeszélésen különben résztvevő Závoda Páltól származó idézet, tehát ez irodalmilag helytálló hasonlat, sőt egyenesen megszemélyesítés) A felhívás sorai mögött rejlő valódi tartalom pedig a baloldali értelmiség igazságbeszéde.

Nincs itt, kérem, szó demokrácia-féltésről, hacsak nem a saját anyagi megélhetésének biztonságát nevezi annak a Hellerági és csapata. Nem a totalitáriusságtól való irtózás itt a mozgató erő, hanem a még négyévnyi Fidesz-vezetéstől, amely alatt végleg szétesne a bagázs. Itt nem a baloldali politikusok összefogása volt a lényeg, hanem a szocialista kormányokat kihasználó értelmiség egzisztenciális rettegése, hogy odalesz a bőrkanapé. Ez a minden erkölcsi megfontolástól sikeresen megszabadult értelmiségi massza erőlteti egybe ezt a három levitézlett fickót, mert csak általuk biztosítható a megmondó szerep és az állami forrás. A baloldali értelmiség önféltését tehát akár az írástudók árulásának is nevezhetnénk. Nem politikai, hanem értelmiségi összefogás történt itt. Pénzért. Kulturális dominanciáért. És ezért fog széthullani ez a társaság véglegesen, ahogyan most erkölcsileg megroggyant. Valóban, ez az utolsó pillanat. A szocializmus alatt egybeszokott, egymás vállát veregető, egymást díjakkal kitüntető érdekközösség agóniája. 

Az aláírók névsora bővül. Most válik el a szar a májtól.