Az én politikusom: a FÉRFI!!!

 

 

  

Népszerű liberális lózung mostanában, hogy a politikából hiányoznak a női energiák, és mivel ezekre annyira égető szükségünk lenne, ezért azonnal kvótával kellene biztosítani a helyüket a törvényhozás meg a végrehajtó hatalom megfelelő területein. 

Természetesen mint megannyi liberális lózung, ez is részigazság, ami a liberálisok esetében rendszerint azt jelenti, hogy kisrész igazságból és nagyrész hazugságból áll. A politikában ugyanis most is vannak nők, szükségünk is van rájuk, hiszen Németh Szilárd Alelnök Úr nélkülük nem tudna ennyire szellemes és szórakoztató lenni. Így bármennyire is hamis alapokról indul a dolog, a jelenség megértéséhez szükségünk van körülnézni a kiindulópontjánál, amely ismétcsak a Művelt Nyugaton van.

Doktor Miniszterelnök Úr félévenkénti menetrendszerinti EP-fellépései alkalmával már volt alkalmunk megtapasztalni, mi számít mostanság menőnek az EP balos és liberális frakcióiban. Egy holland, angol vagy portugál kommunista párt EP-listáján simán befutó helyett lehet elérni, ha az ember 50-es, megtermett vegán kisasszonyság, akinek nagycsaládját a vele élő öt macskája jelenti, politikai képességei pedig kimerülnek abban, hogy a rendkívül rövid hajának kékre festése közben átfutja a számára kiutalt soros jelentést a magyar közállapotokat illetően. Ha ezt, a megfelelő otthonka kiválasztása után, az ülésen folyékonyan fel tudja olvasni az anyanyelvén, az már nem elvárás, hanem a szükséges plusz tőle. És nem egy ilyen szerencsétlen, életével zsákutcába és az LBTQ-közösségbe futott volt maoista van ám arrafelé.

Ha összeállnának, politikai (na, az nem) súlyuk kitenné a Lengyelországnak lakosságalapon járó képviselői helyek hétötödét…

És, hogy ne csak nemi alapon diszkrimináljunk, bizony a magukat férfiaknak nevező szerencsétlenségek mezőnyében se sokkal jobb a helyzet. A leköszönő bizottsági elnök kamerák előtt rendszeresen megrendezett politikai Benny Hill show-i sokak számára ismerősek lehetnek. Nem tudta lezárni a határt (dr Miniszterelnök Urunk zárta le neki), aztán nem tudta kinyitni az ajtót (dr Miniszterelnök Urunk nyitotta ki neki), kis híján felgyújtott egy teljes delegációnyi négert, és úgy általában véve se nagyon tudta teljesíteni a baráti média kamerái előtti szereplés nagyon alacsonyan meghúzott minimumát.

Rajta kívül azonban még rengeteg szánalmas és töketlen férfiimitátor roncsolja a hagyományos férfikép révén kialakított államférfi egykor felállított kritériumait. A leghíresebbeket – Kanada, Franciaország – nem is említve, a 2013-as svéd Eurovízió alkalmával a svéd tévések bátran büszkélkedtek azzal a világnak saját bemutatkozó filmükben, hogy abban az országban erénynek számít, ha a miniszterelnökük nem tud elmosatni a saját hivatalában egy bögrét. 

A hozzá hasonló pojácák is döbbenetesen harsányan kérkednek a teljes politikai alkalmatlanságukkal.

• Nyugaton ez már szinte sikknek számít az őket hatalomba szavazó választói rétegeknél.

• „Jaj istenem, csak mondja azt, hogy megoldjuk, de nehogy megoldja, mert akkor magunkat ismerve ismét fél Európát gázkamrába zavarjuk!”
  „A kacsás zoknijánál többet ne gondoljon a világról, mert annak megint rabszolgatártás lesz a vége.”

Mondjuk ezeket a népeket ismerve teljesen érthető, hogy ennyire rettegnek önmaguktól, és afféle politikai Zámbó Jimmyként még EU-tagsági népszavazást is hajlandóak kiírni önmaguk ellen, a politikai minden alapszabályát megszegve.

Legalább megmutatták végre mindenkinek, hogy töltetlen az a fegyver. 

Az én politikusideálom ezzel ellentétben az igazi férfi. A férfi, aki elég okos ahhoz, hogy ne sodródjon meg befolyásolódjon a világ által, hanem eszével, bátorságával és kitartásával alakítsa azt.

Vegyük például a politika egyik legnagyobb férfijét, dr Orbán Viktor Miniszterelnök Urat! Meghívják Olaszországba, ahol sztárként ünneplik. Udvariaskodhatna, sunnyoghatna, mondhatna egy semmitmondó beszédet. de ő ehelyett, barátságos hangnemben, de mégis bátran és egyenesen közli az olaszokkal: Kedves olaszok, nem ígérek semmi jót nektek. Az a helyzet, hogy nektek kéne dolgoznotok magatokért, valamint megvédeni saját magatokat. 

Hogy megértsük, mennyire formabontó gondolatok ezek, olasz ember olasz földön ilyet nem nagyon csinált Garibaldi partraszállása óta, de jó eséllyel még akkor se nagyon. Az olasz emberek a lelkük mélyén természetesen érzik azt a rengeteg átkávézott munkaórát, magába roskadt autópályahidat, meg főleg azt a rengeteg, menekülés közben eldobált kézifegyvert, amit az elmúlt 160 évben elpazaroltak. Nem véletlen hát, hogy azt a bátor embert, aki nem fél ezt közölni velük, megéljenzik és megünneplik. Saját miniszterelnöküket pedig – aki a jó olasz politikai hagyományhoz méltóan a külföldi háttérhatalmak kiszolgálásának igényével lett orvul a hatalomba segítve – kifütyülik és lehurrogják, hiába kínálja neki a gyáva henyélés és felelősséghárítás további vonzó alternatíváját. 

Szóval, ilyen egy férfi. Nem buta, nem gyáva, és főleg nem tartózkodik, hanem FÉRFI!!!