Az égig érő vadkender – flasztermese

Van egy régi mondás, mely szerint Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. Kis mesénk, melyben a nevek és szervezetek, meg úgy az egész a képzelet műve, vidám cáfolata ennek a hülyeségnek. Élt egyszer valahol Közép-Európában, Budapesten egy átlagos fiatalember, nevezzük Péternek, mondjuk Jé Péternek, aki élte kortársainak szokásos életét. Jó családba született, képességeivel nem tűnt ki a többi közül, egy közepes főiskola kommunikáció szakát sikerült elvégezni, majd telemarketinggel kezdett foglalkozni. Hogy mikor kezdett el füvezni, azt csak ő és a barátai tudhatják, de 1996-ban bukott le egy nagyobb adag mariskával, melyet Hollandiából hozott be.

Ennek a nem túl izgalmas körülménynek fontos szerepe lesz a későbbiekben, történetünk alakulásában. Az akkori törvényeknek megfelelően a csekély mennyiség felső határának számító 10 gramm hatóanyaggal, avagy THC-val rendelkező zölddel dőlt meg, ami olyan 100 gramm, azaz porciócska marihuánának felel meg nagyjából, de erre nagy bölcsen nem emlékezett soha pontosan. Nem állítja senki ugye, hogy ezt kereskedelmi céllal hozta be a fapapucsos, coffeeshoppos országból, miért is tette volna, hiszen az időtájt 300 forint körül lehetett arrafelé grammját megvenni és Magyarországon 2000-et kapni érte…

Minden esetre a fránya bíróság hét évig tökölt az ügyön és Péterünknek az a nagy ötlete támadt, hogy kéne már csinálni egy Kendermag Egyesületet, mert mégiscsak kelleni fog az az embereknek, mint a pofa sör az egyszeri melósnak. Akkor 2002 volt a naptárakra írva… Persze Péterünk dolgos ember lévén a civil szervezet mellett, a civil melóban is haladt. A Budapest Banknál osztályvezetőségig vitte az Isten a dolgát, majd saját céget alapított és 30 emberével már több banknak végzett tele és marketingtevékenységet. Az évek alatt több cége volt, de ezek mindig megszűntek, mert Péterünk mindig eltűnt a színről. De hát kit is érdekelt a pénz, a találkozók, mikor igazi underground médiasztár vált hősünkből.  2003-tól egyre nagyobb rendezvényeket szervezett a Kendermag, feltűnt mellette a TASZ is, de nem szabad adni a rossz nyelvek pletykáira, melyek az SZDSZ felől sejtettek pénzt csorogni az ügybe, hiszen végül is mindenki spanglit szív, kivéve a vén proli álkeszeket. JéPé is igyekezett olyan boltokat nyitni, melyekben az otthoni fűtermesztéshez lehetett magokat, lámpákat, szerkezeteket, cigipapírokat, pipákat kapni, de ezek hamarosan mindig becsődöltek, mert Péterünket nem érdekli a pénz…

De izgalmas időszak is volt a kétezres évek közepe! Lehetett a bíróságra menni tárgyalásra másfél méteres vadkender növénnyel és nem történt semmi, legfeljebb pár koros jogász csóválta a fejét. Lehetett vizeletmintát küldeni a Gyurcsánynak tiltakozásul a diszkókban történt drograzziák miatt, de megint csak nem történt semmi. Tüntetések, koncertek, rendezvények, spanglicsavaró verseny /gyengébbek kedvéért: olyan verseny, ahol cigit kell csavarni időre és a külalakját, hatékonyságát pontozza a zsűri a kész füves ciginek/ szervezése és nincs itt semmi gond. Mindezt persze akkor már bevételek, cég és munka nélkül. Nagy lakást bérelt a Falk Miksa utcában, a sajátját felemésztette a nagy üzleti zűrzavar, hat cége szűnt meg, egyik a másik után, kávézóba kezdett a Nagymező utcában, a tervek szerint szintén a fűtermesztés, fűszívás összes kellékét lehetett volna kapni, de valahogy elúszott… És mégis, Péterünk valahogy csak megélt, autót tartott, jött-ment, szervezkedett. Nem mondanám én, hogy esetleg valahonnan pénz csorgott volna, nem én…

Az élet változik és az ember is. A Kendermag Egyesület kezdett szép lassan elfogyni, de akkor jött az új lehetőség, romagyilkosságok történtek abban az országban, ahol addig leginkább a marihónaalja legalizálásért kellett kemény harcot folytatni. Irány Borsod, itt az új civil meló, melyet persze önzetlenül, pártsemlegesen és pártok pénze nélkül végez az ember.  JéPénk, aki addig a drogokról tudott többet bármely addiktológusnál és rendőrnél, most a cigányügyek szakértőjeként bukkant fel a tévében. Adott tanácsot vidéki iskoláknak, magyarázta a felzárkózás lehetőségeit, tiltakozott a kisebbségeket ért minden valós és vélt diszkrimináció ellen. Senki nem szólt, hogy nézd már a füves csávó, aki otthon magának termeszti és szívja erősen, már cigányügyi előadó is, mert jól volt az úgy.  A TASZ-nak is. Békített cigányok és iskolák, önkormányzatok és a rendőrség között, mint Jimmy Carter a Közel-Keleten. A TASZ-nál dolgozott hivatalosan 2009-ben. Na abban az évben legalább van mire fogni a kendermag árát. Mert élni kell valamiből és a karate tanfolyam is pénzbe kerül, megmondta a Ford Fairlane is. 

A hivatalos változat szerint a Milla egy civil beszélgetés folyamán öltött testet egy vendéglátóipari műintézményben, ahol koccantak a poharak és a civil szerveződéseket kellett mederbe terelni, mint Vásárhelyi Pálnak a Tiszát. Majd hamarosan az új médiaszabályozás ellen kellett tüntetést szervezni 2010. december 20-ára és innentől egyenes út vezet a civil létből az Együtt 2014 mozgalomig, melyben már Bajnai Gordon és Kónya Péter, JéPé társai. Péter nemrégiben azt mondta, nem ambíciója a képviselőjelöltség 2014-ben, de bármire hajlandó, ha ezt várják tőle. Szerény. És nemrég még civil volt. Persze ne gondoljunk továbbra se a pénzre.  Péter se gondol rá.  “A barátaim tartanak el, amiből eszünk, az kölc
sönpénz” mondja három gyerekkel, kutyával, menyasszonnyal és egy nagyobb lakással. 

Rossz az, aki rosszra gondol. Az hagyján, hogy egy kis marihuánacsempészetből hogyan vezetett az egyenes út addig, hogy politikai tényezővé váljon, nagyjából bohóckodva Péter Magyarországon. Ámérika a lehetőségek hazája, ezt mind tudjuk. De a nagy kérdés, hogy ki fizette a révészt?