Az altruizmus se politikai kategória

 

 

  

Kevés szórakoztatóbb levezetést lehet elképzelni a szilveszteri monstre Sas-kabaré után, mint az újév első napján kipattant Momentum-Puzsér ellenzéki miniviszályt. Vagy, hogy az erősorrendre és a szavazatszerző képességre is tegyünk egy finom utalást: a Puzsér-Momentum ellenzéki miniviszályt.

A még csak kibontakozóban lévő ellenzéki összefogást lavinaként elsöprő eseményeket nehéz kívülállóként rekonstruálni. Egyes megfigyelők szerint azért robbant ki a konfliktus, mert Puzsér Róbert, a neves függetlenkomikus egyik ihletett pillanatában kitalálta, hogy az ő főpolgármesteri ambícióinak hitelesítésére mindenképpen szüksége van a lila színekben játszó Szívtipró Gimi osztályfelelőseinek egyetértésére is, akik ezzel nem értettek egyet. Tárgyalni hívta Fekete-Győr Andrisékat, de lepattant a parlamenti mandátum híján utcai politizálásba menekült pártról, csak annyit üzentek vissza, hogy másképpen képzelik el az önkormányzati választásokat. Ha jól sejtem, látták már vitaműsorban Róbertet, és nem kívántak asszisztálni a megmondóember másfél órás üvöltözéséhez. Ezen izgalmas és meghatározó események után Puzsér magából kikelve elküldte a tini titánokat az anyjuk keservébe, a tini titánok pedig ezen megsértődtek. Itt tartunk most, de nézzünk picit a dolgok mögé!

Puzsér volt az, aki Bokros Lajos technikai nagykoalíciós ötletét felmelegítette és egyfajta minimálprogramot faragott belőle a tavalyi parlamenti választásokra készülve. Azt tanácsolta az ellenzék összes látható és láthatatlan tagjának, hogy tegyék félre a jövőről való gondolkodást és mindösszesen két pontban állapodjanak meg. Ez a két pont pedig – ha jól emlékszem – kimerült abban, hogy miután megnyerik a választásokat, új választási rendszert fogadnak el, a fideszeseket meg elszámoltatják, börtönbe csukják, kizárják, letartóztatják, megizélik – aztán jöhet az új választás. A javaslata annyiban volt újszerűnek mondható, hogy egyszerre nélkülözte ésszerűséget és az eleganciát, nem véletlen, hogy még a tökhülye ellenzék sem vette komolyan.

Miután korábban a teljes és totális ellenzéki összefogást hirdette (Jobbiktól Gyurcsányig), hirtelen rájött, hogy nem lehet összekeverni mindent, mert csak moslék lesz belőle, és a főpolgármester indulásához már csak az ún. 21. századi pártok támogatását kérte, ami az ő fejében a Jobbikból, a Momentumból és az LMP-ből áll. Mert ezek a pártok szerinte hitelesek, és ez a hitelesség onnan származik, hogy még sosem voltak kormányon. Szóval Safranek megint kitalált valamit, erre a legkisebb és a leglilább beintett neki, amit a magyari belpolitika egyszemélyes centruma nem volt képes elviselni, és kitört a háború.

A háború, mint az ellenzéki térfélen zajló események mindegyike, a Facebookon zajlik. Csapások és ellencsapások, kommentek és ellenkommentek váltják egymást, a szavazók, támogatók pedig tömegesen hullanak. Mint a legyek, de hát rájuk eddig se voltak tekintettel. A 21. század nem identitásteremtő erő, pártot pedig nem azért alapítanak, hogy utána másvalaki ambícióinak alájátszanak.

Az altruizmus ugyanúgy nem politikai kategória, mint a hála.

A Puzsér-Momentum harc a homokozóban csak előszele az önkormányzati választásokat megelőző ellenzéki „polgárháborúnak”. Mert könnyű azt mondani, hogy Orbán leváltásához arra van szükség, hogy a másik visszalépjen, hiszen a másik is pont így gondolja. Összefogás helyett marad a másik revolverezése, zsarolása és a pár tízezer fős ellenzéki keménymag egymásra uszítása.

Mi pedig megint ropogtathatjuk a pisztáciát a kanapén.