tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

Első lépésben önmaguk ellen veszítettek vitát a Demokratikus Kerekasztal lovagjai

E hétvégén harmadszor is összeült a nemrég alapított, egyrészről levitézlett, már saját pártjaik által is kínosnak tartott politikusokból; másrészről valóságérzetüket lassan tíz éve teljesen elveszítő libnyaf értelmiségből; harmadrészből pedig a feltörekvő, kiemelkedő tehetségről (még) nem tanúbizonyságot tevő, ifjú marxista „Facebook-tűnciző” gittegylet: az úgynevezett DEKA.

Több »

Lemmingek vonulása, Simon Gábor nélkül

A szegénységgel viccelődni nem illik – szokták volt mondani. Nem is mi tesszük ezt, mikor a leporolt Éhségmenetről értekezünk   Két év után ugyanis ismét útnak indították az Éhségmenetet, többek közt Kordás László és Nyakó István vezényletével… (Már itt befejezhetnénk, az összeállítás önmagában is elég kínos…). A cél – akár 2012-ben és 13-ban is volt – az, hogy a Budapestig …

Több »

Simicska, a popsztár

Sokáig azt gondoltuk, hogy Simicska Lajos egy kitalált személy. Orbán Viktor agyából pattant elő, mint a Közönséges bűnözők c. filmben Kaiser Souza alakja Kevin Spacey-éből. Lássuk be a gyanú nem volt alaptalan egy olyan ember esetében, aki képes volt másfél évtizedre eltűnni a nyilvánosság elől egy olyan országban, ahol a lényegében mindenki ismer mindenkit. Nos, pénteken viszont nagyon is hallatott …

Több »