Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Már a balatoni keszegek is a bevándorlásért sírnak

Az nagyon látszik, hogy a libnyaf marketing-csapat még kissé bizonytalan abban, miért is lenne jó számunkra a tömeges bevándorlás. Legnépszerűbb indoklás szerint ezek migránsok fiatalok, képzettek, kalandvágyók és alapból annyira rettentően erős a bizonyítási vágy bennük, hogy hazánkba érkezve sorra hozzák létre a Forbes top100 listájára érdemes startup vállalkozásokat, kőből és programsorból csinálnak gazdagságot. A másik nyertes szelvényen pedig ott a …

Több »

Ismerik azt a viccet, amikor két török összeverekszik a menekülttáborban?

Ja, nem is vicc. Szóval a háború, a nélkülözés a satöbbi elöl egészen a német és skandináv szociális transzferekig szaladó migránsok közül két török között tört ki a vallásháború, mert az egyik a Könyv közé Eurót rejtett. Vagy valami ilyesmi. Ebbe a vitába párszáz további menekültnek is be kellett kapcsolódniuk, akik egyik vagy másik oldal mellett botokkal, autóborogatással és kukagyújtogatással nyilvánítottak véleményt. …

Több »

Alakul az Európai Konföderáció

Alakul az összeurópai megoldás a menekült-kérdésben. Hasonló lendülettel, mint ahogy eddig is sikerrel válaszoltak az összes kihívásra Görögország csődjétől az ukrajnai háborúig. Eddig csupán megkésett, ostoba és kontraproduktív terveket tettek le az asztalra – úgy néz ki – most ezeket is sikerülni fog felülmúlni. Piréz Róbert Ha Európa nem gondolkodik, nem vesz tudomást egy jelenségről, annál már csak egy rosszabb van: ha nekiáll gondolkodni. …

Több »

Svédeknél még Marxnak is igaza van

A lét határozza meg a tudatot. Igaz, nem az osztályhelyzet, hanem a legközelebbi bevándorlógettótól való távolság. Alábbi térképen a svéd véleményformálók lakóhelye szerepel kék pöttyel, míg pirossal satírozva a közeljövő Európája. Nem véletlenül rajonganak ők ennyire a migrációért, a középkori földesúrnak is édesmindegy volt milyen nyelven dalolnak a parasztok a birtokain….

Több »