Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Amikor a Szakatits unoka előzi a Fideszt antikommunizmusban

Felpörgött a közélet, sorra jönnek ki a Putyin-látogatás-értelmezések. A Kettős Mérce például már odáig jutott, hogy hivatalban lévő orosz miniszterelnököt fogadni egyenesen 56′ elárulása, orosz gázzal fűteni pedig maga a szovjet-visszabevonulás. Ezekkel túl sokat nem érdemes foglalkozni, az iránytű központilag adott (Putyin egyenlő rossz, látogatás egyenlő rossz, Putyin-látogatás egyenlő duplarossz), innentől csak a szerzők fantáziájára van bízva, hogy esetleg tesz-e …

Több »

Napi naiv kérdésünk

Ha az amerikai katonai segítséggel kikiáltott, szabad és demokratikus Koszovóban, ahol a személyes szabadságjogok, a sajtó helyzete, a demokrácia állapota is független civil kutatószervezetek által kimutatottan fényévekkel jobb, mint Magyarországon, akkor miért jönnek az illiberális pokolba, a putyinista térség-destablizátor, revizionista, neofasiszta Orbán rezsimbe naponta kb. 2000-en, hogy aztán ellepjék a Keletit?

Több »

Húszból valamennyi érettségiző valamit csinál…

Veszélybe kerülhet a magyar közgazdászképzés, mivel a tehetséges fiatalok érettségi után elhagyják az országot – kondította meg a vészharangot mindenki kedvenc 444-e Pete Péter közgazdász, tanszékvezető, introspektív kutatóval beszélgetve. A cikk lényege röviden összefoglalva az, hogy az ELTE elméleti (hehe) közgazdaságtan képzésére évről évre kevesebben jelentkeznek, és ennek semmilyen más oka nem lehet, mint hogy a fiatalok elhagyják az országot. …

Több »