Miért Rigó

Az aggódó szülők túltolása

Végre tényleg sikerült túltolni a migránskérdést, mert “már a gyerekek is bevándorlósat játszanak a szünetben az egyik fővárosi iskolában” – írja a magasan kvalifikált, szakértői HVG. Nyilván ugyanebben az iskolában 2006-ban tüntetőset játszottak a gyerekek, és azt üvöltözték, Gyurcsány takarodj!. Az aktuálpolika és a fideszármány miatt most azt skandálják: Lelöklek a NATO-drótról! meg Összekenlek malaczsírral!. Az ilyen érzékenyítő, aggódós-figyelemfelkeltős írásokat persze …

Több »

Gátat a gátnak!

1997-ben, azaz tizennyolc évvel ezelőtt a szlovák-magyar vízmegosztás vitában a hágai döntőbíróság  meghatározta a konfliktusrendezés alapelveit, miszerint a magyaroknak jár a vízhozam 50 százaléka – miért is ne járna, hiszen közös folyó – és, hogy a bősi vízlépcső miatti természeti katasztrófát a legminimálisabb beavatkozással kell kezelni, amit szintén a több víz átengedésével lehet legkönnyebben megoldani. Most 2015-öt írunk és hátrébb …

Több »

Történet az Átlászó.hu szájpadlására ragadt ostyáról

Az Átlátszó.hu nevű politikai projekt legújabb anyaga arról szól, hogy az Erdélyi Katalin nevű bloggerük beépült a CÖF-ösök közé, és álruhában részt vett egy krakkói közös lengyel-magyar tömegrendezvényen. A sokat sejtető felütés dacára azonban nem történt más, minthogy Erdélyi teljesen hiábavalóan részt vett egy krakkói társasutazáson, és nagyjából azt kapta, amit bárki el tudott volna mondani neki előre. Az egyetlen különbségféle, hogy …

Több »

Már a gyerektévében is bemondták, Franciaország tehet a terrortámadásokról

Van olyan tévécsatorna, amely két percben megpróbálja elmagyarázni a gyerekeknek a közel-keleti válságot. Nyilván a porontyok is vágják, hogy katonák járőröznek a nagyvárosok utcáin, látják a fotókat a plédekkel letakart bácsikról és nénikről, és az is feltűnik nekik, hogy pár nap alatt a cukrosbácsi után a szakállas barnabőrűek is felkerültek a szülői tiltólistára. [badge bgcolor=”#81d742″ value=”Miért Rigó”] A ZDF azonban …

Több »