Anett hazajött…


…és nyilatkozott is a „kérlelhetetlen liberalizmusról”. Bár ne tette volna.

Bátor csaj Anett, a Bősz: bemerészkedett a Hír TV-be, ahol iszonyú unalmas módon kérdezgették arról, hogy mégis miként élte meg, hogy Mesterházy Attesz elküldte őket Gabival a búsba. Meg Fletót is, akivel miután együtt sírtak egyet az esőben üldögélve a Jókai utca járdaszegélyén, gyorsan el is kezdtek beszélgetni egy saját, „Kitaszított Baloldaliak Saját Listájáról.” Mert ha nem fognak össze velünk, majd mi megtesszük egymással: az MSZP szadesze lesz majd Gordi, Fletó saját szadeszának majd megteszi Gabesz.
Sok értelmet az utóbbi hetek történéseiben ne keressünk. Jómagam Pirézzel szemben még mindig tartom az „outsourcing” elméletet, s ebben (mármint a „hogyan szerezzék meg a szocik azokat, akik utálják őket” elméletben) komoly támogatóm akadt a Házelnök, Kövér Lászlóban is. Hiába, valahogy a bolsevik lenini taktikázás, meg 40 évnyi „társutas”, „hasznos idióta”, „szalámi taktika” után az ember a vízisiklótól is retteg. Ahogy XIII Leo híres mondása szerint az Ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette magáról, hogy nem létezik, a mindenkori baloldal legnagyobb trükkje, hogy elhiteti magáról, hogy hülye. Pedig ha máshoz nem is, de a hatalom megkaparintásához szuperül értenek. Ezért képesek osztódással szaporodni, szétválni, diverzáns alakulatokat létrehozni, mimikrivel beivódni, infiltrálódni, minden ilyesmi.

Szóval lesz itt minden, mi szem szájnak ingere, gyakorlatilag egy kis pártot még a kutyatenyésztő sporthorgászoknak is alapítanak, csak hogy meglegyen az outreach. Tehát érthető, hogy Gabesz is felbootolta a „Liberálisokat”. Üzent is egyet óriásplakáton egykori egyetemi szobatársának a friss házas Ráhel keresztapja (ha már keresztapa…) miszerint az ország nem csupán Viktoré. A lista, amire felkerülhetne azonban kizárólag Attiláé, szóval a választ meg is kapta. Pedig „lelkes fiatalok” állnak őmögötte, mellette, alatta, ilyen a „pártalapító” Bősz Anett. Aki nyilatkozott az oroszlánbarlang közepén, bátran állva ki a „liberális értékek mellett.” Ami ugye magában foglalja Kossuthot, Eötvöst, Obamát, Clintont, Göncz Árpádot, Rooseveltet és szerintem a Disney-hercegnőket, az ujjbegyharapó Charlie-t, Barbie babát, Kent és Grumpy Cat-et.

Nos alaphangon feltennénk a kérdést mintegy, hogy milyen ezek után egy „liberális érték”, ha gyakorlatilag random bárki, akit kikeményítenek és rátolnak egy kék molinóra liberális lehet. Mármint amikor az „érték” szó mellett bármilyen jelzőt látunk, eleve elgondolkodunk azon, hogy létezik-e például liberális, konzervatív, vagy baloldali 20 ezres bankó. Csak mert ugye az érték elvileg mindenkinek érték, legalábbis nem láttam még olyan embert, aki ne bólogatott volna hevesen a szolidaritás, a méltányosság, az emberség, a szépség, az igazság és ilyenek hallatán. Szóval az érték az szimplán érték, ahogy a pénznek sincs szaga, nemhogy jelzője. De ettől elszakadva, Anett, ez az érdeklődéstől izzó tekintetű liberina bizony elkezdte részletezni a Hír Tévében, milyen a „kompromisszumok nélküli” liberalizmus, amit molinók előtt, blézerben, pártalapító nagyasszonyként ő ugye vall. Hát… Rohadtul nem kellett volna, mert – vállalva a leillészolizást – blézerben a kék molinók előtt sokkal jobb volt az összhatás, mint amikor megszólalt a drága. (Hoppá, akkor most szexisták vagyunk, vagy annyira hiányzik belőlünk a kettős mérce, hogy ha valaki hülye, akkor nem érdekel minket, hogy nőnek született?  Ez még számunkra is eldöntendő kérdés, majd jól megvitatjuk Pirézzel egy kis pálinka mellett…)  De sajnos a rövidke interjú 5 perce azzal telt, hogy átlag félpercenként mondott Anettünk valami akkora bődületes baromságot, hogy az ember hanyatt vágta magát. Ki se lehetett jönni a facepalmból, és jobban fájt az élmény, mint Vadai Ágnest nézni ahogy Ady-t szaval.
Bevallom, azért is van ez, mert „liberális” téren azért hozzá vagyunk szokva egyfajta színvonalhoz. Amikor anno ez a kitűzőzés a rendszerváltás környékén elkezdődött, akkor a „liberális” mondjuk Kis Jánost jelentette, meg Konrád Györgyöt. Jelenthette még Nádas Pétert és egyéb urbánus írókat, költőket is, és pár úgynevezett „kultúrhéroszt” akiknek a fénye ugyan erőteljesen megkopott már azok szemében is, akik felnéztek rájuk, de ahol azért volt némi intelligencia. Egy Mont Pelerin Society említésétől vagy egy laza Karl Popperezéstől egész biztos nem jöttek volna zavarba. Még a Patásördög Soros Gyuri is képvisel egy színvonalat e téren. Néhány ködös, és kevés publicitást kapott fórumon még vitatkozni is lehetett ezen liberalizmus képviselőivel, és valahol elgondolkodtató volt az „egyet-nem-értés”. Igazából kitermelték saját értelmiségi ellenzéküket a rendszerváltás utáni fiatal konzervatív gondolkodókban,  és be kell vallani, a magas labdák röpködtek azért a Kulturkampf dicső napjaiban.

Ezzel szemben látni 2013-ban a Berlinből pártot alapítani hazaserénykedő, Fodor Gabi sidekickjeként sertepertélő túlbuzgó Anett intellektuális (direkt nem szellemit mondok, nehogy leszexistázzon) színvonalát olyan, mintha 10 órás You Tube videón nézném a múlt heti magyar- román meccs első gólját. Amikor olyanokat kell hallani, hogy „a Fidesz KDNP azt mondja, hogy nemzet, de mi ezzel szemben az embert, szóval így az emberre koncentrálunk…” Anyám. Aztán nem bírja sajnos befejezni a hülyeséget: „azért jöttem haza Berlinből, hogy itthon tegyek a liberális értékekért…” Kérdés a riportertől: de hát a Gordon is liberális. “Nem, ő nem, ő baloldali. Mi vagyunk az egyetlen kompromisszum nélküli liberális formáció.”Aha… De akkor miért is van az, hogy úgy kaparják Mesterházy ajtaját, mint egy kizárt kutya (ez már Boogieman kérdése)? ÉS hogy lehet, hogy kb. már Gyurcsány is jó nekik (akivel szemben ők ugye elvileg meg vannak újulva)? Hogy nem állnak ők szóba „ott középen, független erőként” a jobboldallal? Ezek persze olyan kérdések, amik igazából totálisa
n feleslegesek, mert Anettet és Gábort sem „elvek” mozgatják, és ez kb. lesüt 2 perc után az arcukról. Előítéletek, eleve legyártott Comic Sans + Fotó szintű mém-igazságok, azon túl meg a nettó hülyeség, a tájékozatlanság és az inkompetencia. Ennyi. Ezt kár szépíteni, de persze kimondani úgyis nácizmus, szexizmus, rasszizmus, meg még nem tudom mi lesz instant anett fejében, tehát a „kritika” úgyis olaj a tűzre: egyértelmű jelzés a mindenkori liberális számára, hogy a „helyes gondolkodás” még nincs telepítve az emberek fejébe, és neki sürgős, Berlinből hazajövős hittérítő feladata van a Károlyi szobor tövétől nekivágva a flashmobokon át és petíciózásig bezárólag.

Ha Magyarországon maradt még akár egy darab valódi, igazi, vérbeli „liberális” az utóbbi években, akkor az most végleg keresheti a legerősebb gerendát a padláson. Utolért minden magyar liberálist a végzet: kijött az a generáció, amelyiknek az elsődleges forrást identitása megfogalmazásához immár a „Being Liberal” facebook csoport ostoba mémjei jelentik. Mit tud egy ilyen caps lock-liberális Hayek és Vogerle életre szóló barátságáról? Mit tud egy ilyen Roosevelt „konzervatív koalíciójáról?” Mit tud egy ilyen a hidegháború patrióta liberálisainak történetéről? Mit tud egy ilyen a liberális- libertariánus szakadásról, Ronald Reagan gondolatairól? Mit tud egy mai liberális arról, hogy egyáltalán mi is az a „liberalizmus”? Azon túl, hogy támogatja az abortuszt az eutanáziát, meg a melegházasságot, szeret füvezni, és imád egzotikus pasikkal/csajokkal/mindkettővel összejönni, valamint a gazdaságban (ahogy a szexben) csakúgy a laissez faire híve, ezen túl szereti a technikai kütyüket meg a spirituális baromságokat, mi van még itt? Semmi. Tehát – attól, hogy szép, nem biztos hogy okos. Szegény Illés Zoltán.

Anettünk is kihúzott pár éve a „provinciális” Mucsáról a „civilizációs központba” Berlinbe, és biztos marha jól érezte magát a multikulti európai fővárosában. És ez így jól is van. Mindenki megtalálja a neki valót, és ott jól elvan. De ahelyett, hogy be is olvadt volna ezek után szépen, ahogy azt kell,  Anett fogta magát, és hazajött megbuktatni a fasiszta rezsimet, és megmenteni minket a végső balkanizációtól, ami – elnézve a berlini keleti folk-punk áramlatot, valamint az Anettet is magában foglaló, elég népes keleti bevándorló közösségeket – Németországot inkább fenyegeti, mint minket. Valójában, míg Anett fitymálóan „lebaloldalizza” szegény Gordonékat, mintha ő nem az lenne, majd magát „kérlelhetetlen elvhű liberálisnak” vallja, valójában két dolgot bizonyít: hogy ő is baloldali, és ő sem „igazi” liberális. Annyi van, hogy valószínűleg Berlinben már nem akadt több dolga, és hazajött megélhetési politikusnak, mert most épp szezonja van a baloldali pártalapításnak. Azért „pártalapítóként” innen-onnan biztos összejön egy VI. kerületi albérlet+ rezsi, meg az eljárogatások összege. Biztos izgibb, mint Berlinben mosogatni a török kebabosnál. Mindenesetre üdvözöljük itthon Pártalapító Bősz Anettet. Vígasztalja a tudat: ha 2014-ben ez a dolog a mi szexista-rasszista mucsai fajtánk megmentésével mégsem jönne össze, még mindig várja vissza Berlin. Európa legjobb kebabját úgyis Kreutzbergben és nem a Fogas Házban kapja meg.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Egy hozzászólás van

  1. Ez az írás is már ijesztően telitalálat. Jó érzés ilyen kvalitások közé tartozni. Ha máshogy nem, legalább világnézetileg:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük