Amit már biztosan tudunk: a Demokratikus Koalíció faszfejek gyülekezete


Olvasom, hogy miután Tuzson Bence a kormány képviseletében bejelentette, hogy este fél hétkor a rendőrség részletes sajtótájékoztatót tart a tegnap éjszakai pesti robbantás, vagy robbanás ügyében, a Demokratikus Koalíció azonnal megfogalmazott egy este hatórás ultimátumot. Ha addig a kormány „nem mond el mindent”, akkor azt kénytelenek lesznek úgy értelmezni, hogy maga a Palpatine robbantotta fel Habony gucciját a körúton. Én meg ezt kénytelen vagyok úgy értelmezni, hogy a DK vállalhatatlan faszfejek gyülekezete.

Nézzük csak. Eddig annyit tudunk, hogy semmit. Meg azt, hogy a rendőrség minden porszemet igyekszik átvizsgálni. Eddig mindenki igyekezett is visszafogni magát. Egy-két elmebeteg kivételével, akik a facebookon reichstagoznak, egy komolyan vehető ember, újság, akármi nem állt elő elméletekkel, megfejtésekkel, bűnösökkel. Tehát se iszlamista terrorizmusról, se kormányzati önrobbantásról, se semmiről nem olvashatunk, és ez így is van rendben. Persze legyünk realisták, nem azért nem költenek konteókat, mert nem akarnak egy alapvetően ideges időszakban további feszültségeket, hanem mert senki nem akarja lejáratni magát. Még Nógrádi György se szaladt be egy véletlenszerűen kiválasztott televízió stúdiójába, hogy ott naugyemegmondtamozzon egyet. Habonyék meg hova rohanjanak…

Egyetlen kivétel természetesen a DK lett, akik igazi faszfej módjára próbálnak ebből is párthírt, kampányt csinálni. Mert nehogymár a végén valami ne legyen teljesen átpolitizálva. Meg nehogymár valami ne a Feriékről szóljon. Kampány van, na.

Szóval ki más, a DK hasznosította újra a boszniai magyarpiramisok és a 911-es zsidó biztosítási csalás szellemi eredője környékén megszületett kormányzati önrobbantásos ráolvasást. Legyenek büszkék magukra!


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

4 hozzászólás

  1. Azt elfelejtették, hogy a magyar kamionost megverő migriceket is a Zorbán bérelte fel kampánycélokra

  2. hagyományápolásból

    Lehet , hogy ehhez a robbantáshoz köze van az elqurt,retkes ,Debili Ku..a bandának ? Ezért nyüszítenek és terelnek már előre, ha nem lőhetnek ki szemeket akkor robbantanak.

  3. Szerintem inkább gennyes kelés az Országunk farkán.

  4. Rendes Betoro

    Az utolso belezdes parades! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük