Alakváltó reptiliberálisok a magyarországi közéletben.


A közvélekedés szerint a liberális politikusok hazánkban teljesen veszélytelenek. Hajdani tombolásuk pusztán emlék, és már az egykor legbefolyásosabb tagjaik is kialudt tűzhányóként adnak interjúkat a sajtónak, vagy éppen próbálják azt lespriccelni.

Odáig egyetértünk, hogy a liberálisok direkt pusztítása 2010 után valóban véget ért, azonban búvópatakként rendkívül sok helyen előfordulnak a közélet számos szegmensében.

Manipulációs képességeik, túlélési ösztönük, beszélőkéjük mind-mind  páratlan.

Az EP-vitanapon sokszor szembeötlő, hogy 6-8 liberális képviselő is képes szóról szóra ugyanazt a prédikációt felmondani egymás után (a végére talán megvilágosodunk, hogy ez nem is 6-8, hanem ugyanaz a képviselő volt), de mi ne dőljünk be nekik! Nem is ez a legveszélyesebb, egyúttal legcsodálatraméltóbb tulajdonságuk, hanem az, hogy a liberálisok – mára rendkívül megfogyatkozott létszámuk miatt – időnként kénytelenek több embert is eljátszani.

 

A felületes szemlélő Heller Ágenst látja nagyobb hajjal. Pedig a képen Heller Ágens lánya szerepel. Úgy látszik, liberális körökben is kultfilm lehet a hírhedt Brazíliai fiúk…

A liberálisok ilyenkor rendszerint nagy hangon utasítják vissza a vádat, alacsony színvonalú jobbos összeesküvés-elméletnek bélyegezve a nyilvánvaló tényeket, mi azonban ne rettenjünk vissza. Időnként ezek az álcázóművészek is leleplezik magukat, sőt, arcátlan kivagyiságukban maguk rángatják le emberbőr leplüket a pikkelyeikről. Ilyenkor rendszerint csak félig-meddig sikerül az alakváltás, esetleg kétágú nyelvükkel vesznek szagmintát a levegőből, vagy mérges köpettel próbálják meg ártalmatlanítani emlős ellenfeleiket.

Délelőtt pimasz ballib onlineújságírófiú

Némelyik példányuk olyan különösen szemtelen, hogy egy személyben alakítva több ismert liberális közszereplőt is, akusztikus gitárral a kezében kornyikálja nekünk, hogy „édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”. Mivel ilyesmire rendszerint választások közeledtével kerül sor, ilyenkor könnyen kiszúrhatjuk őket, valamint valódi létszámukat is sokkal könnyebb megbecsülnünk. Mivel a ciklusok közt hangerejüknek köszönhetően még a szakemberek is rendszeresen felülbecsülik a populációt, választások idején sokkal pontosabb mintát kapunk, pártjaik ugyanis legjobb esetben a bejutási, de leginkább a támogatási küszöb környékén billegnek.

Majd a torzonborz frizurát oldalra fésülve délután már Momentum-alelnöklány… Értjük már, miért harcolnak ilyen hévvel a nemek eltörléséért?

Ilyenkor a reptiliánus demokraták rendszerint apatikusak, de könnyen ingerlékennyé válhatnak. Ne higgyünk az ekkortájt rendszeresen fellépő rohamoknak, hogy most azonnal külföldre távoznak, ha mégse az lesz kormányon, akit ők szeretnének.

Az ilyesfajta hisztiroham természetes az ő fajuknál, hamar elmúlik.

Alaptermészetük szerint egyébként rendkívül konok (az olcsó szóvicc helyett tessék megnézni, hogy közéletünkben marximitátor próbálkozik még nyelvészként, matematikus-pszichológusként, stb, igazán népszerű avatar) és kitartó faj, akár évekig úsznak hiábavalóan az árral szemben, és csak ezután kezdenek új múltat kreálni, miszerint ők maguk az ár.

Mivel tartásuk viszonylag egyszerű, ezért fennáll a veszélye, hogy külföldről behurcolt példányok is elszabadulhatnak. Kiváló példa erre a hazánkban is nagy népszerűséggel futó Rém rendes család Marcyja, aki az elférfiasodó, irritáló liberális nőszemélyekről szóló minden buta jobbos sztereotípiát alátámasztva, kedves kislányból a képernyők előtt változott idegesítő kisfiúvá. A sorozat végeztével a Cég sajnált volna parlagon hagyni egy ilyen kiváló ügynököt, így Magyarországon engedték szabadon, ahol azóta meghatározó lett a páratlan és pártatlan online hírportál okinavai tudósítójaként.

Vigyázzunk! Ha természetben találkozunk velük, ne hergeljük, piszkáljuk őket. Marásuk életveszélyes lehet, és a legtöbb, már legyőzöttnek hitt eszméjük ellen nem készítenek ellenszérumot. Egyszerűen kerüljük ki őket, és hagyjuk, hogy elmajszolják a kis hamburgerüket. Mindig négyévente kell tenni ellenük, a szavazóurnáknál.


  Kurtz ezredes

7 hozzászólás

  1. Nagyon találó a “reptiliberál” név. A reptiliánok az emberi szenvedésből, fájdalomból táplálkoznak, és a negyedik D.-ből irányítják hűséges emberszabású szolgáikat szolgáikat a balliberálisokat. Nem véletlen, hogy a világot irányító nagyhatalmak vezetői balliberálisok, azaz reptiliberálok. Ezek a reptiliberál szörnyek gondoskodnak itt évszázadok óta arról, hogy a bolygón állandósuljon a szenvedés és a fájdalom.

  2. Argumnak igaza van. David Wilcock mutatta be a Káin és Ábel lelkek, azaz a hüllő és ember lelkek működését, kiegészítve pontosan azokkal a szimbólumokkal, amiket mai napig használnak; érdemes csak a képeket végiggörgetni a cikkében: (The Bloodline of Cain — An Extraterrestrial Lineage? https://divinecosmos.com/davids-blog/1170-cabal-defeat/2/)

    A negatív hüllőlelkeket bizonyos emberek ugyanúgy channelingelik, mint a spiriezó (spirituális-ezoterikus) körökben a pozitívakat. A legismertebb Rotschild nem véletlenül tartja kicsit előrefelé lehajtva a fejét minden fotón (harmadik szemre utalás), a Vatikánban nem véletlenül a legnagyobb szobor egy fenyőmirigy (tobozmirigy).

    A DNS valójában ráhat a lélekre és nemcsak fordítva. Nem véletlenül van, hogy a héberül értők között is csak anyai ágon megy tovább a “legnemesebb faj”, mert csak akkor van garantálva az x kromoszóma továbbvitele (férfi lehet yy).

    A földbolygó egy szenvedésgenerátor, egy kajagyár ezeknek a szellemi entitásoknak, akik tudatosan meghekkelték a DNS-ünket faji szinten, ezáltal az elménket, ezáltal visszahatva inter-generációs ciklusokra a lelkünket, hogy minél több tápláló, mennyei finom szenvedésenergiát generáljunk.

    A spirituális szféra ezt azért hagyja, mert nekik is szabad akaratuk van itt, illetve hogy meg tudjunk tapasztalni az ellenkezőjét annak, ami odafent-odaát van, illetve hogy tanulhassunk, fejlődhessünk: megteremthessük, lehozhassuk, megélhessük a sötétségben a Fényt (=Tudatosságot).

    Szóval Lucifer Isten alkalmazottja, végeredményben akármilyen felháborító is; ilyen módon a reptiliberálok is. Ezért van igaza a héberül író megabankároknak, amikor azt mondják, hogy “azt tesszük, amit istennek kellene” (lehetővé teszik a fejlődést, mozgatják a világot, életet visznek (a pénzzel) mindenben, legfőképp. valamit teremtenek a semmiből).

    Ez a felháborító igazság. Mi pedig az a végtelen tudat vagyunk, maga a Minden Élet Forrása, ami mindettől érintetlen: ez a felszabadító igazság. David Icke erről is beszél (ő hozta a világ köztudatába a reptilián lelkű emberek fogalmát).

  3. David Icke részletesen beszél a hüllőlelkűekről és hogy a mi a megoldás a kulturális-társadalmi-tudati diktatúrájukra.

  4. Mindenről Soros tehet!

  5. Így igaz, kedves Argum. Bár földiesen csak sima pszichopatáknak becézzük az ilyen lényeket, amiknek szellemi lételeme, szadista örömforrása mások gyötrése.

  6. Momentum alelnok lanyt blokkolnam

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük