Akik csalással bizonyítanák a csalást


Egy a jelszó, tartós béke. Ennek garantálására törekszik a mélyen tisztelt érópai elit a maga jól ismert progresszív módján. Az élcsapat két fénylő csillaga, Reding és Barroso akar erről gondoskodni, ki-ki a maga módján.

Reding asszony, az unió Marion Cobrettije elment fontoskodni-konspirálni a kiváló paplanosok éves gyüldéjére, ahol állítólag szóba hozta Magyarországot is. Nem tudjuk, valóban megtörtént-e, mert a Bilderberg afféle „informális” találkozó, ahol minden bizonnyal likőrben fürdenek a fontosemberek, Rockefeller trágár szavakat suttog Reding fülébe, Kissinger pedig félmeztelenül párnacsatázik a legnagyobb hadiipari beszállítókkal. Nincs itt semmi látnivaló. Tegyük fel azonban, hogy így történt, és a tiszteletreméltó nemzetközi összehasonlító alkotmány szakértő asszony valóban a jövő évi választások illegitim mivoltára bazíroz, így jó előre. Azaz, csalással (hazug kampánnyal, amit majd külföldről pénzelt nem kormányzati szervek, meg a jófiú-könyvelő Gordonka segítenek majd) akarják „bizonyítani”, hogy Magyarországon az emberek félnek voksolni. A bolsi klasszikusoktól jól tudjuk, hogy „helyes az, ami jó a mozgalomnak”, tehát ez stimmel.


Legalább a helyzetfelismerése kiváló. Jelen állás szerint az ellenzék akkor sem tudna kormányra kerülni, ha Bajnai Guiness-rekordot dönt jólfésültségben. Csakhogy a szabad választások célja épp az lenne, hogy akár kerülhet is. Azon ugyanis a zemberek döntik el, ki vezesse az országot. Ez nem valamiféle üdvözítő recept, és akár még jobb ötleteink is lennének – propelleresen leszarjuk az agyonszajkózott és félremagyarázott churchilli bon mot-t –, de ha már ez a játékszabály, akkor annak kell megfelelni. És az a kurva nagy helyzet, hogy a megválasztott vezetők felelősek is az őket megválasztók felé. Reding, és az egész paplanos gittegylet pedig nem felelős. Így hát szigorú legitimációs szempontból nyugodtan mondhatná az egyszeri magyar, hogy egy taliga aprómajom basszon meg titeket, semmi közötök hozzá. És még igaza is lenne. Ha a világ úgy működne, ahogy kéne neki, azt üzennénk Redingnek, hogy vigyázó szemét Texasra vesse, ahogy elmeháborodott elei Párizsra. Ezen túlmenően persze van valami pikantériája annak, hogy a csaló akar csalással vádolni. Megöntözött öntöző.

A koronaékszert a Bizottság elnöke tette föl a minap azzal, hogy „reakciósoknak” nevezte az európai filmeseket. Ez még konkrétan glasznoszty és a peresztrojka előtti időszak retorikája. Meglepődni nincs min, hisz Barroso tényleg a „forradalmár akartam lenni, bürokratává váltam” archetípusa.

És akkor magyar parasztként, aki köpködi a szotyihéjat a meccsen, böfög a sörtől, és részegen trágárkodik a villamoson, azt kérdem: ez az elit? Ezek vagytok ti, és ti akarjátok megmondani nekünk, merre hány óra? Ti akarjátok ellenőrizni, minden rendben működik-e az országban? Akik csalással akarják bizonyítani a „csalást”, és akik az Úr 2013. évében „reakciósoknak” minősítitek azokat, akik egy dogmatikus faszság ellen érvelnek? Ezen túl pedig kiválóan tudjátok szabályozni a tyúkketrecek méretét és a banángörbületet? A magyar paraszt ennél másnaposan, a budin szenvedve is többre képes.

Mindez persze csak feltételezés, talán semmi sem igaz belőle.

Az a szerencsétek, hogy a világ mégsem úgy működik, ahogy kéne neki. Szerencse, hogy van Bizottság, meg Bilderberg-csoport, mert ha nem lenne, Reding iktatóként dolgozhatna maximum a taktaharkányi hivatalban, Barroso pedig egy elkötelezett, de tehetségtelen felszopófiú lenne a Portugál Társadalomelméleti Kollégiumban, akit még a komenista pajtásai sem vesznek komolyan.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük