A slut shaming és az uborkaszezon

Történt egyszer, hogy volt egy buli, meg van egy facebook. Nos, ment mendegélt négy állat, nevezzük így őket. 18 és 19 évesek, és eljutottak egy buliba, ahol önkívületi állapotban találtak egy 15 éves kislányt, akit ketten közülük gyorsan meg is erőszakoltak (tudniillik önkívületben leledző leányokat megdugni nemi erőszak egy civilizációban). A hecc kedvéért a másik kettő pedig megörökítette az akciót, és fel is tolta a Fácséra. Szörnyű történet, de valljuk be: az utóbbi években egyáltalán nem kivételes eset.

Mivel Orbán Viktor soros beszédeire a baloldaliaknak kb. zéró mondanivalójuk van, és a think tankokban lázos módon próbálják lefordítani baloldalira a tusványosi beszédet, hogy legalább érdeminek tűnő módon reagáljanak, ezért kreáltak egy ügyet a kislány tragédiájából, s bevezették az új billogot, amit természetesen ők nem, ám minden jobboldali csinál: slut shaming.

Angolul nem tudók számára annyit tesz a dolog, hogy a társadalom aljasabbik fele, az a bizonyos kaffogó tömeg, amelyiket akkor szokás szeretni, ha szavaz, akkor szokás gyűlölni, ha épp értelmiségi észosztás esete forog fenn, szóval a Nép egyik kollektív tette, a „hárítás” közösségi verziója. A macsó asztalcsapkodás szintje ez amúgy: „Na persze megerőszakolták, ozt’ ki mondja aztat? Biztosan kis ribanc vót az, ozt kacérkodott, azok a szegény gyerekek meg most mehetnek a börtönbe ártatlanul a kis kurva miatt, aki meg majd jól tovább kurválkodik majd.” Nos, ez a slut shaming, az áldozat hibáztatása, amit amúgy a Facebookon minősítetten el is követett bizonyos Droppa Gergely, hazánk legnagyobb példányszámú  napilapjának, tehát a Nép szócsövének, a Blikknek az újságírója. A Rozmaring Kocsma szintje a Rozmaring Kocsma újságának írójától annak törzsolvasóihoz. Szánalmas? Az. De hol hír ez, illetve hogyan lett ebből a lábszagú magyar ugar felismerések soros fejezete?

Úgy, ahogy az „újbaloldali” menőmédia rácuppant a témára a Cinktől a 444-en át az Indexig, és nyomatják az egész ügyet, szolidarítva a kislánnyal, ködös szociológiai elemezve a lehelet finomságú ügy metarétegeit. A végeredmény azonban kb. az itt is, ami Kálmán C. György irodalmi finomságú látleletében a Heti Válasz címlapja kapcsán megfogalmazódott: van ez az ostoba, gusztustalan kétharmados tömeg, amelyik slut shamingel, meg homofóbkodik, és már csak egy lépés választja el, hogy lepukkant platós teherautókon a pusztában furikázva kockásingben lövöldözzön üres sörös dobozokra és meleg párokra. Kirajzolódik a csalódott baloldali értelmiségi népgyűlölete. Import társadalomkép épülget a ronggyá nézett amcsi B filmekből: ők a haladó demokraták, a progresszív liberálisok, a nyújorki értelmiségitől a jófej kertvárosi liberális nyitott családosokig, velük szemben pedig a beltenyésztett fogatlan redneck horda zombijai állnak, akik egymást és lányokat erőszakolnak, majd ezek után szépen le is alázzák az áldozatokat, tenyésznek a mocsokban kapitalista ( = republikánus, tehát jobboldali) uraik lába nyomát csókolgatva. Sejlik felfele a Hatalmas Stockholm Szindróma, ahol van ugye a Viktátor, akit imád az őt túszul ejtő ostoba kétharmad, a tudatlan pórnép. Persze most még csak a szókészlet felbootolása folyik: legújabb darab a slut shaming.

Nos, ha valami igazán szánalmas, akkor ez az! Ülni a gép mögött, és pörögni kamaszok rémtettein, kivetítve azt a társadalom egészére. Persze, mivel mégis van ügy, ezért kelletlenül ugyan, de kifejtünk egy másfajta véleményt, ami nem a Blikk, és nem is a 444 féle. Hanem a tuti. Szóval az ügy önmagában egyértelműen kánikulai gumicsont, már elnézést kérek. A Blikk, hozzánk közelállónak nem nevezhető kocsmai színvonalának alpári… hogy is mondják trendiül? szlátsémingje valójában azt a „véleményt” tükrözi, amit ilyenkor a trolibuszon hallani a Keletinél. De a 444-féle vélemény is ugyanolyan fals, légből kapott, valóságtól elrugaszkodott és hasonlóan felháborítóan gusztustalan. Más szándékok vezérlik azonban a régi és új baloldali véleményelitet, méghozzá az, hogy újrafogalmazza az amerikaias nyugatos baloldali pozíciókat. Lecserélik a régi b(l)ikkfa nyelvezetet új angolosra, tehát kitalálják azt (lehetőleg légkondicionált irodában, atomgyors wifivel ellátott futkározó gépek méltóságteljes zúgása mellett), hogy mi is Magyarország. Ahelyett, hogy kimerészkednének a Duna egykori árterén túlra (ez amúgy az Állatkertnél volt.) és megnéznék a saját szemükkel (ha mégis kimerészkednek, akkor jönnek a kurucinfo színvonalán mozgó indexes csodariportok), csak arra képesek, hogy újra kitalálják mitől lesz szebb úgy a világ, hogy ő nem csinál semmit, ellenben jól számon kér mindent másokon. És feltalálták a nép-shaminget, amikor nem az áldozat (offkórz), nem is az elkövető, hanem a szülők, sőt maga a társadalom a hibás.

De a kérdés: miért kell a Népen elverni a port? Miért kell a szülőkön? Miért kell a „shaming” egyáltalán? Alig pár napja, még mielőtt ez az ügy kitört volna, a közmédiában feltűnt a spanyol és magyar igazságügyi hatóságok között kisebb bonyodalmat gerjesztő „Húgi” esete. Húgi 15 éves, és most meg van épp lépve egy 26 éves sráccal, aki Spanyolországban él. Húgi a neten csípte fel a srácot. A mama épp túl van az alkesz fatertől való megszabaduláson, velük él Nagyi is, meg az „Élettárs” a „Párom” (Szavak amiktől alaphangon kiver a hideg, a „Kicsimmel” és a „Szívemmel” együtt.) Húgi, aki koránál érettebb, szép leány, hagyott Anyának egy üzenetet, miszerint Nagyi őt folyton vegzálja, valamint az Élettárs (anya Párja) többször is rányitotta az ajtót a fürdőszobában. Ezért ő most lelépett az ő Szívemkicsimjével együtt Spanyolba.

Apa – ugye alkesz – tehát ővele nem is beszél a lány. Anya sír a Rádióban, a Tévében, a Facebookon, hogy mit tegyen ő, hát nem tud mit tenni. Előtte azért megtudjuk: egy időben Szívemkicsim is ott lakott a Panelban Húgival, Nagyival, Anyával és az Élettárssal, aki amúgy munkát keres. Hát ugye egy ilyen felállásban már nem nagyon tudunk tiszta szívvel „shamingelni” senkit. Sírhatunk, hogy a redneck-whitetrash vonalon se vallás, se közösség, se nemzet, se család nincs, ami ezeknek az embereknek biztonságot nyújthatna. Az alkalmi kapcsolatokból, amiket rövidtávú vágyak és hiú remények szülnek nem épül stabil család, és a végén ott találjuk magunkat a horror történetek közepén: Szita Bence, a megerőszakolt lány, a budiba dobott csecsemők siralmas világánál.

Kit lehet tehát egyáltalán „shamingelni” egy ilyen sztoriban? Ki vette el az eszközöket ahhoz az emberek kezéből, hogy családot építsenek, amely képes megtartani a nehéz időszakokban a kamasz lányok ártatlanságát, és képes kordában tartani kamasz fiúk tomboló hormonjait? Hol vannak a hímző-egyletek és a katonai iskolák? Hol vannak az anyai szidások a leánykák 10 utáni hazaérkezését követően? Hol vannak az atyai pofonok a kamasz fiúk szemtelenkedésre? Edzések, kemény fizikai erőpróbák, melyek lekötik a biológia által hirtelen felszabadított energiákat? Ki figyel oda ezekre a gyerekekre? Az alkesz apa, a napi 12 órában 5 embert eltartó anya? A világot felfogni képtelen klimaxon épp átesett Nagyi? Szívemkicsim, aki 15 éves csajokat vadászik magának a Neten? Vagy eljutunk végül a Baloldali Fétishez: döntse el Húgi önmaga szabadon mi a jó neki? Szóval elértünk a mi kis saját „shamingünkhöz.” Mert mi is tudunk ilyent. Ugyanis az évszázadok óta működő eszközök, melyek révén az ilyen esetek kiküszöbölhetőek egytől egyig a baloldali értelmiség, a liberálisok, a modern haladás és jogvédők által felszámolásra ítéltetett társadalmi erőszaktétel intézményei. Végső soron a „hagyományos család” eszménye a gyógyír, ahol bizony eszközök széles spektrumát alkalmazzák ahhoz, hogy ne fordulhasson elő, hogy egy 15 éves lány részegen fetreng, 18-19 éves kamaszok pedig megerőszakolják. Mert egyszerűen ilyen bulik nem léteznek. Mert tudják, hogy ebben a korban kontroll, felügyelet, ha úgy tetszik szigor nélkül bármi előfordulhat, ahogy elő is fordult amióta Világ a világ.

Utóirat: ha esetleg ez a mostani shaming valamelyik liberális megmondót az öngyilkosságba kergetne, ne fogja vissza magát. Bár kétlem, hogy ilyen előfordulhatna. Nem úgy, mint zavart 15 éves kislányokkal. Ez egy ilyen világ. Vigyázzunk gyermekeinkre, és első lépésben: ne hagyjuk, hogy rosszarcú bácsikkal barátkozzanak az Interneten!