A provokáció, mint cél


„A szervezők viszont arra számítottak, hogy gyors és kemény rendőrségi fellépés befejezett házfoglalással kerülnek majd be a hírekbe. A rendőrség azonban nem lépett közbe, egyetlen tüntetőt állítottak elő csupán, így felborult az eredeti terv” – írja csütörtöki Fidesz-székházfogllaás kapcsán érzékelhetően bennfentes módon az elmúlt időszak „civil” tüntetéseiről rendszeresen, címlapon beszámoló Index. 
A lassan a Népszava és az RTL Klub híradóinak hibridjeként működő, egykoron valóban laza, blikkfangos portál ezzel azt állítja: a tüntetők egyértelmű célja a szimpla provokáció volt. Vicces dolog az „örök ellenzéki” pozíciójában tetszelegni – főleg választási ciklusokon átívelően: emlékszünk, ezzel védekezett még anno a kezdeti időkben a Heti Hetes is. Ők csak a mindig fennálló hatalom visszásságait állítják pellengére, teszik nevetségessé. Aztán – mik vannak –  a 2002-es kormányváltás után maradt minden a régiben, pontosabban nem is: a fennálló rezsimet már kevésbé, az akkori ellenzéket annál inkább szapulták hétről-hétre. Mindezt persze az „kívülálló kritikus” szerepébe bújva.
Valami hasonlót csinál mostanában az Index is, mely korábban tényleg kiváló hírforrás és publicisztikai oldal volt, mára azonban nyugodtan használhatna közös felületet a nepszava.hu-val, esetleg az Amerikai Népszavával. Az Index már-már erőltetetten számol be minden piszlicsáré ellenzéki-civil-hálózatos-millás tüntetésről, napig-fél napig címlapon tartva az aktuális híd/székházfoglalást; mindenhol ott vannak, ahol összegyűl 3-5-10 trendi, alteros fiatal bölcsész (pl. a bölcsészkaron), akik táblákat tartanak a kezükbe vagy esetleg az Alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak – amelyet bizonyosan alaposan végigolvastak, hiszen honnan máshonnan szedtek volna olyan az olyan jól kidolgozott ellenérveket, mint pl.: ezzel a  kormány lebontja a jogállamot, elsorvaszta a demokráciát stb.

Csak azt nem veszik észre, hogy a nagy demokráciasorvasztás közepette éppen ők azok, akik lelkük nyugalmában tüntethetnek, ahol csak akarnak, ott foglalnak egyetemet, hidat, székházat, ahol éppen kedvük szottyan – és nem veri szét/meg őket ad-hoc lovasroham, nem hallani 2006 őszéről oly ismerős  háttérbömböléseket, hogy „SÜN!”. Nem. Nincs ilyesmi. Pedig érezhetően erre vágynának, ezt akarják kiprovokálni: „felborult az EREDETI TERV” – ahogy írja az Index.

Csak még egyszer, hogy jól értsük: az „eredeti terv” ezek szerint az volt, hogy a független (értsd: HaHá-s, millás stb.) fiatalok odamennek a Fidesz-székházhoz, balhét csinálnak (csináltak), majd kivárják, míg rájuk ront a rendőrség, amiből persze újabb konfliktus és médiahír generálódik (és amiről nyilván lazán-hipszteresen „percről percre” beszámolt volna az Index is), és amit Nyugaton is el lehet adni (esetleg a „nagy” Európai Parlamentnek, vagy a balos magyar sajtó által „még a… is elítélte” – kategóriába tartozó Európa Tanácsnak, vagy a lassacskán döntéshozói pozícióba kerülő Economistnak). A tüntetők azt akarták kiprovokálni, hogy balhé legyen, bunyó, rendőrségi attak, hogy legyen mit lobogtatni a „mértékadó” európai sajtó előtt: lám-lám, itt a bizonyíték, mi megmondtuk már 2010-ben, a Fidesz nem csak szavakban meg gombnyomogatásban, hanem tettekben, az utcán is antidemokrata.

Hát, ráfáztak: a számítás nem jött be, „felborult” a nagy terv. Nyilván arra számítottak, hogy ennek a kormánynak a rendőrsége is a szemükbe lövet, beléjük gyalogol. Csak hát éppen az a bökkenő, hogy miközben a demokratikus alapjogok eltiprása miatt tüntetnek, minden adott és biztosított, hogy ezen alapjogaikat gyakorolják. Arra a nagy demokraták persze már nem figyelnek, hogy a demokráciaféltéstől túlcsorduló tüntetéseik éppen másik alapjogait (pl. mozgáshoz való szabadság) korlátozzák. Akkor kis is az antidemokrata?


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük