A nap, amikor végleg megbukott a Keleti Nyitás politikája


Bár végtelen sokszor figyelmeztettem erre ÉN magam is a múltban, de végre eljött az a pillanat, amelyről mi, tudós-értelmiségiek évek óta végtelen sokszor figyelmeztettük már. Orbán Viktor, és az egész pántlikás-árvalányhajas hagymáza immáron fenntarthatatlan és véglegesen megbukott!

Mert nem működhet itt, Európa szívében az, amit Orbán és az Orbánnak tetsző ostoba tömegek szeretnének és szerettek volna a történelem folyamán. Végül is, csak győzedelmeskedett a mi igazunk a buta mucsai magyarok múltbarévedős, hamiskás nacionalizmusa felett, és ezt sokkal fontosabb kimondani most. Sajnos a maradék független médiát is elhomályosítja most az a járványveszély, amit Orbán és köre tudatosan próbál gerjeszteni, hogy ezt gumicsontként odadobva elterelje a figyelmet a valóban fontos dolgokról.

Mert, ami pedig valóban fontos, hogy most, ezen a válságos órán ne engedjünk Orbánnak, és kitartsunk amellett a demokrácia mellett, amely már legkésőbb 2011-ben meg fog szűnni Magyarországon, hacsak másra nem kényszeríti Orbánt az IMF! Mert a járvány az természetes velejárója a modern nagyvárosi létnek, de a demokrácia intézménye ilyen időkben sem sérülhet. Mert emberek, akár még nyugdíjasok is megfertőződhetnek, de a független és kormánykritikus sajtónak ezekről mindig és minden esetben tudnia kell!

Mert nekünk nincsenek fürkészeink és portyászaink. Nekünk civiljeink vannak!

Drámapedagógusok, kurátorok, jogszociológusok, akik most önzetlenül, társadalmi munkában és saját sávszélességükkel távtanítanak meg mindenkit nélkülözhetetlen hivatásuk minden apró trükkjére és fortélyára. Ezzel is ellen tudunk majd állni Orbán rémdiktatúrájának, ha bezár bennünket a saját lakásunkba, ahonnan csak tengeri algáért és humuszért jöhetünk ki hetente egyszer.

Mert szájmaszkokat, orvosi védőfelszereléseket, vagy az unásig hivatkozott lélegeztetőgépeket mindenféle despota képes legyártani és idereptetni a világ másik feléből, de a demokráciát és a jogállamiságot ilyenkor is kizárólag az EU és az általa igazgatott egyedülálló intézményrendszer képes megvédeni. Ezekre kell gondolnunk most, amikor a keleti autoriter rendszerek sorra csődöt mondanak, a nyugati demokráciák viszont élen járnak a problémakezelés minkéntjével kapcsolatban. 

Mert igenis pont most van itt az ideje annak, hogy mindenféle izgalmas jogelméleti kérdesekben okoskodjak. Lényegében karanténba vagyok szorítva a csordulásig töltött könyvespolcaim közé, így rengeteg időm van most ilyesmire. Bár őszintén szólva a napi rutinomat ez az egész hacacáré nem nagyon zavarta meg, mert eddig is főként itthoni okoskodással foglalkoztam. Emberek közé eddig se jártam, annyian pedig nem voltunk mi sohase, hogy tömeget tudtunk volna képezni. Nagyon ritka az, hogy másfélméteres közelemben egy hasonlóan okos ember tartózkodna.

Mert az nem lehet, hogy megszűnjön idehaza a jog uralma, és emeszpés ügyvédek helyett katonai rendészek meg ezredesek szabják meg nekem, hogy mit csinálhatok és kivel érintkezhetek. Tessék végre tudomásul venni, hogy a miniszter szó valójában szolgát jelent, tehát normális esetben nekik kéne szolgálniuk bennünket. Ja, és bár nagyon mélyen hiszek az örökkévaló egy elő todományban, ezúttal a tisztifőorvos-asszony helyett most mindent a kedvenc onlineportálom tudhat csak jobban!

***

ui: Ha netán elkapnám, én már biztosan letettem annyit a magyar irodalomkultúra asztalára, hogy nekem a lélegeztetőgép alanyi jogon JÁR majd!

A szerző értelmiségi


  Kurtz ezredes

12 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Ezredesem! Maga túl jóindulatú a Majtényi félékkel.

  2. Na de majd ha TGM is megszólal végre…de semmi?Nem is értem,miért nem áldozzák be magukat.Mekkora cím lenne:TGM elkapta a vírust ilyen a POLGÁRI MAGYARORSZÁG.!!.Persze féltik a kis szaros életüket de jó szokásuk szerint más f–val verik a csalánt.Teljesen tökéletes álláspont lenne odaállni a kormány mellé és vállvetve harcolni.De nem.Otthon csipognak,saját tehetetlenségükből kiszolgáltatva mások szolgálatának.Tipikus óvóhelykomcsi patkány túlélési technika..Elbújva, onnan fröcsögve,bármit gátlástalanul kihasználva.Fideszes kapcsolat?Jöhet.Aztán persze símán kivégezné..

  3. Nagyon jó a kép. Teljesen szocreál módon ábrázolja a szélső-liberális kommunistáinkat.

  4. Nézzük_magát_a_dolgot

    Csak egy elütést kellene javítani az egyébként ragyogó szövegben. “Múltbarévedő, hamiskás nacionalizmus” ? Hamiskás magyarul (már legalábbis Budapesten kívül, idelent a mélyben + az értelmező szótár szerint) azt jelenti, hogy “játékosan pajkos, huncut, vmit tréfásan, pajzánul sejtető, kissé hamis”. A nyomda ördögének tudom be, hogy hamis helyett hamiskás jelent meg a szövegben.

  5. Hah, ez a jónál is jobb!

  6. Hát igen, a humorral nem tréfálunk, ugye…

  7. Az áporodott levegőjű, retardált szellemiségű, testileg-lelkileg fonnyadt bolsi-libsiket remekül kifigurázó írás után álljon itt üdítő ellenpontként ez a rövid kis felvétel:
    https://www.facebook.com/durodora/videos/147827819923940
    Így szavaz egy MAGYAR anya, amikor bajban a haza!
    Igen, az aranyos, kedves, kellemes, intelligens és tetőtől talpig magyar képviselő, Dúró Dóra beszédét követkehitek – ha a rendszer megengedi elindítani ezt a pár perces videót.
    🙂

  8. Garten Garden

    A pofád jár neked nem lélegeztető gép B+!

  9. Ez tuti abból látszik, hogy eddig csak a “Kelet” segített!

  10. Oláh Miklósnak:
    “Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük